Millió bocsánat, hogy reggel nem volt új poszt, de majd eg napig nem működött itthon a net... Vágjunk is bele a közepébe, következzen egy komment doraltól.

Hát én is tudnék mesélni. 3 gyerekemet neveltem otthon, és amikor vissza szerettem volna menni dolgozni fél évig olyan megaláztatásokban volt részem, hogy napokig a sírógörcs kerülgetett.

 

A lényeg: vidéki nagyvárostól 10 km-re egy faluban lakunk. akkor 38 éves voltam 3 kiskorú gyerekkel. A világon minden munkalehetőségre szinte elsőként ugrottam. Középfokú végzettségem van, perfekt gépelek, ha kell gyorsírni is tudok. De takarítónői állásokat is pályáztam, mert annyira szerettem volna már dolgozni, kellett a pénz.

 

Szinte minden munkahelyen 20-30, vagy még több pályázó volt. Sok helyen alapból már az első rostán kiestem, kerek-perec megmondták, hogy fiatal, kezdő munkaerőt keresnek. Sok helyre írásban kellett önéletrajzot küldeni, innen a mai napig várom a telefonhívást. Ha eljutottam a vezetőig egy személyes bemutatkozásra a kérdések sorrendje a következő volt: hány éves, hány gyereke van, hol lakik.

 

Az "igen" magas korom volt az első amitől elájultak. A gyerekeim számától (holott jeleztem, hogy aktív nagymamával rendelkezem, nem lesz gond, ha esetleg betegek) érte őket a második trauma. És a végén, amikor kinyöszörögtem, hogy vidéken lakom, na ez volt az utolsó csepp a pohárba. Na nehogy már még utiköltséghozzájárulást is kelljen fizetni.

 

Komolyan mondom, lehetett volna több diplomám, több nyelvvizsgával, erre már rá sem kérdeztek. A legemlékezetesebb esetem az volt, hogy egy helyre síma mezei gépírónak jelentkeztem, egy újságnál kellett volna az apróhírdetéseket gépelni. Itt közölte a főnök, hogy ... szóval Ő egy dekoratív fiatalt keres, tehát nekem semmi esélyem nincsen. Erre, mivel már mindegy volt, megkérdeztem, hogy mondja már meg, gépelni kell, vagy valami mást is, mert az az igazság, hogy ha nagyon összeszedem magam, olyat még én is tudok csinálni. Nagyon rettenetesen fel volt háborodva.

 

Utána tudtam meg, hogy tényleg egy dekoratív fiatal lánykát vettek fel, 7 évvel ezelőtt nettó 100 ezer forintért, igaz gépelni nem tudott. Fél év után sikerült munkát találnom. Azóta is itt dolgozom, szeretnek, megbecsülnek, értékelik a munkámat, irodavezető vagyok, és a fizetésem is már valamivel több. Bocs, hogy hosszú voltam, de még most is elönt az indulat, ha erre a fél év sikertelen munkakeresésre, sorozatos megaláztatásokra gondolok.

Továbbra is várjuk a leveleket a munkahelyiterror@gmail.com címre! Az érdekesebb kommentekből is szemezgetünk. A levelek semmiféle cenzúrán, vagy kontrollon nem esnek át, a helyesírási hibákat sem javítjuk, ezért tessék odafigyelni