Elgondolkodva eddigi életemen én örökké versenyeztem. Nem vagyok egy versenyző típus, de nem is kérdezte senki akarom e vagy sem, olyan szabadon választott kötelezővé vált.

Kisdobosként versenyeztünk ki tud több gesztenyét gyűjteni. Úttörőként a Mókus Örs tagjaként voltam kénytelen számháborúzni meg papírt gyűjteni és minden egyéb versenyszámban indulni, amihez nem is volt kedvem. Aztán jött a törés, mert, hogy gondolkodásom nem illett bele a normákba így nem lehettem teljes értékű KISZ tag, de csendben eltűrték, hogy szabad gondolkodásomat átadhattam néhány szintén szabadon gondolkodónak. Renitensnek bélyegeztek, mert lázadtam minden ellen, ami nem az én normáimnak felelt meg.

A kommunista műszak és a munkaversenyek megint csak versenyre késztettek, de ezt sem én találtam ki. Sokszor hangot adva nem tetszésemnek elértem, hogy nem jutottam semmire, illetve ez így nem igaz, mert a környezetemben élők szerettek és tiszteltek, de ez kevés volt ahhoz, hogy más is észrevegye. Maradtam, aki voltam, próbáltam elfogadni a világot olyannak amilyenné változott, de lázadásom ma sem csitult.

Engem sem került el a modern kori versenyre való felhívás, mely szerint add el magad. Mi az, hogy adjam el magam. Nem színésznő vagyok, nem modellnek készülök és még csak nem is ló vagyok egy vásáron, dolgozni akarok. Mikor megértettem, hogy mi is az add el magad elkezdtem utánanézni a technikának, hogy miként tudom ezt a napi gyakorlatba átültetni.

Rájöttem a megoldásra, ami tőlem messze áll. Hazudozás, képmutatás, saját magamból való kifordulás, személyiségem megtagadása azért, hogy másnak megfeleljek. Persze ezen elvárásoknak nem is igen tudnék megfelelni, mert nem is érdekel senkit, hogy valójában ki is vagyok.

Ahogy nagyon bölcsen egy ismeretlen ismerős mondta: a tehetetlenség megöli a lelket. Nem csak a lelket, a szellemet, a hitet, az akarást.

Hosszú évek küzdelmei után még mindig ugyan abba a cipőbe járok, de már nem moralizálok, megpróbálok túlélni, mert nem maradt más csak az ösztön, hogy élni kell, valahogy. Felvértezve cinizmussal és a mai kor pofátlan követelményeinek feladtam én is a magam pofátlan hirdetését:

Tisztelt Munkaadók!

Állást keresek, de nem tudom, csak vélelmezem, hogy az önéletrajzomban van a hiba.
Hogy bármilyen munkakörbe bárki alkalmazzon a munkaadók igényeinek kell megfelelnem, ezért kérem Önöket, mondják meg, mi legyen az önéletrajzomba.

Hány éves legyek, milyen iskoláim legyenek, milyen magas legyek, milyen családi állapotú, milyen vallású, hol dolgozhattam eddig és mit? Hol nem dolgozhattam? Milyen szakmát kell még elsajátítanom? Milyen színű papírra írjam az önéletrajzom? Projekt jellegű legyen az iromány vagy csak kronológiai sorrendben megjelenő információ halmaz? Melyek azok a munkakörhöz nem kapcsolódó diszkriminatív kérdések, amire válaszolnom kell?

Várom az ajánlatokat és az elvárások függvényében elkészítem a projektfeladatot. Köszönöm. Minden jutalékos rendszerű ügynöki munkát kizárok és kérem, hasonlókkal ne keressenek, mert dolgozni akarok!

Ruska Istvánné Rusz Györgyi