Álláshirdetés-analízis

Kedves Mindenki!

Ismerkedjetek meg T-Men becenevű olvasónkkal és véleményem szerint kiváló ötletével. Kérlek szavazzatok!

Kedves Despota!

Blogod állandó olvasójaként feltűnt, hogy sokakat éppen azért ér csalódás illetve negatív élmény, mert olyan állások tömkelegét pályázzák meg, amelyeknél vagy eleve nem rúgnak labdába (nyilvánvalóan nem megfelelők képességeik, tapasztalataik, nyelvtudásuk stb.), vagy nem pont azt kapják az interjún (illetve a próbaidő alatt), amiről szerintük az álláshirdetés szólt. Ezt követően aztán meglepődnek és jön a panaszáradat. Az ok legtöbb esetben nagyon egyszerű: sokan nem képesek értelmezni az álláshirdetéseket: az ott leírtakat szó szerint veszik, és nincsenek tekintettel az aktuális környezetre, amiben a hirdetés megjelent (gondolok itt az adott iparág helyzetére, elvárásaira, a gazdasági környezetre, a cég vélhető elvárásaira, a honlapra, újságra, ahol és ahogy megjelent a hirdetés stb.)

Arra gondoltam, hogy sokéves internetes elemzői, műszaki-gazdasági illetve újságírói tevékenységem és sok hónapos munkakeresési tapasztalatom felajánlva (amely jelenleg is aktív) segíthetnék azoknak, akik szeretnék elkerülni, hogy olyan mondatok hagyják el a szájukat, hogy „beadtam 250 helyre az önéletrajzom, és sehonnan sem hívtak vissza, akik meg visszahívtak, azok hülyének néztek”.

Célom, hogy megértessem a levélírókkal, hogy az álláshirdetések körültekintő kiválasztása nagyon fontos, mert az első szűrő minden híresztelés ellenére nem a HR-es, hanem mi magunk vagyunk. Meg kell érteni azt is, hogy aki munkanélküli – különösen most a válság ideje alatt -, az nem engedheti meg azt a luxust, hogy fecsérelje az idejét elérhetetlen, „délibáb” állásokra. A lelkiismeretünk ugyan megnyugodhat, hogy szép számú állást megpályáztunk, de közben felkopik az állunk.

Fontosnak tartom azonban leszögezni, hogy nem áll szándékomban és ne is várja el tőlem senki, hogy öncélúan pellengérre állítsak iparágakat, cégeket, foglalkoztatási formákat, de segíthetek megspórolni egy csomó időt azzal, hogy eloszlatok felesleges illúziókat és így hamarabb tovább lehet lépni a várt irányba.

Erynnishez hasonlóan tehát én is várom a részletes leveleket álláshirdetések kapcsán és legjobb tudásomhoz mérten megpróbálom eloszlatni a felmerülő kétségeket, továbbá olyan módszereket ajánlok, amelyekkel a jövőben ők is könnyebben kiszűrhetik a számukra nem megfelelő állásajánlatokat!

Üdv: T-Men