Nem loptunk gázolajat

Eltűnt 37 ezer liter gázolaj című bejegyzésünkre újabb észrevétel érkezett, ezúttal D. András, egy másik érntett meséli el, mik történtek a püspökmolnári Lasselsberger Hungária Kft. kavicsbányáiban.

Szia,én D. András vagyok,1 az érintettek közül.Én közel 1 évet dolgoztam a lasselsberger bányába,amit most pár sorba összefoglalnák,csakhogy tisztábban lássátok a helyzetem..

Mikor én odakerültem a 150DII-es szinte üzemképtelen volt,lehetöségem szerint nagyon sok szerelés árán összeszettem amit már 1szer kiselejteztek..Lehet kissé nagyképüen hangzik,de komolyan vettem a feladatom,és igyekeztem maximálisan helytállni,ha kellett,kotron helyetesitettem,ha ugy alakut dömpereztem,ha kellett turbot cseréltem..söt még olyan is megesett hogy éjfélkor szállitoszallagot csapágyaztam az osztályzon,csak hogy ne legyen kiesés...

persze tudom most azt gondoljátok,hogy közbe meg gázolajat loptam...Hát ez nem egészen igy van,ugyanis az én gépembe közel 30ezer üzemora volt,amit az akkori fönököm 17literes fogyasztással számolt,holott mikor a 12munkaorábol 10 üzemorát belehajtottam és ezalatt 260litert tankoltam,ahoz nem kell matematikusnak lenni hogy kiszámoljuk hogy az 90literrel több az Ö álltal meghatározottnál,pedig isten lássa lelkem az annyit meg is evett..

Persze ez az a hely volt ahol soha nem a munkájával,hanem a hosszu nyelvével érvényesültek az emberek.Nekem az a rész meg valahogy nem jott be..Bár igy utolag visszagondolva,azoknak volt igaza,hisz nem lett nap int nap nyakig olaj,nem sérült meg szerelés közbe..

Ja és persze had ne mondjam ez az egész balhé onnan indult hogy a biztonsági ör szolt a fönöknek hogy minden este tele van a homlokrakodo kanala gázolajos kannákkol..Ez persze az az ör volt aki álandoan ott orvadászott,eggyik este még 1 hattyut is nyuzott a mérleg ház oldalánál,amit persze nem néztünk jo szemmel és mondtuk neki hogy ha nem fejezi be az ilyen jellegü tevékenységeit szolunk a rendörségen(presze mindeközbe részeg volt a tag) erröl ennyit.

Na szoval ezek voltak,és hát 1 szer csak behivtak minket az irodába,ott volt 1 ügyvéd,és neki álltak vádaskodni,szinte 1 világ dölt bennem össze,már az elején mondtam hogy én itt befejeztem nem érdekel,pénzt nem fizetek vissza az utolso havi béremet meg költsék gyogyszerre..én tényleg mindig azon voltam hogy jo csapat legyünk..

Ezért tart itt a mi országunk. mindenhol az számitt milyen hosszu a nyelved,meg hogy mekkora a pofád..de ez nem az én stilusom..gusztustalan..

Még csak annyit:nem haragszom senkire,csak kissé csalodottan tekintek vissza.(Légyszives az adataimat töröljétek)köszi SZIASZTOK