Lehúzós-házalós-tukmálós meló

Történet egy álláshirdetés leleplezéséről, miss mazo jóvoltából. Továbbra is várom az ötleteket, javaslatokat az álláshirdetésekkel kapcsolatban

Március környékén még bőven álláskereső voltam, marketing-PR területen végeztem egy éve, ezért próbáltam a végzettségemnek megfelelő állást találni.

jóformán minden pályakezdő pozícióra elküldtem a jelentkezésem, ahova úgy éreztem, megfelelek az elvárásoknak, de azért nagyjából mindig képben voltam, hogy mire jelentkeztem, nagyjából milyen céghez, miylen pozícióra, ha nem is vágtam kívülről az összes hirdetés szövegét. egy nap kaptam hívást a Magyar Oktatási Intézettől, hogy ők szeretnének másnap reggelre behívni állásinterjúra. hirtelen nem vágtam, melyik állás lehet, de hát kellett a munka, mondtam, hogy rendben, ott leszek. aztán egész délután törtem a fejem, hogy vajon ez melyik állás lehet, átnéztem a kimenő emailjeimet, mert sehogyse emlékeztem, hogy én jelentkeztem volna Magyar Oktatási Intézethez, sőt az interneten se találtam semmi információt erről a szervezetről. másnap gondoltam már csak kíváncsiságból is elmegyek.

helyszín zugló kertvárosi része, egy kétemeletes családi ház, ahol egy hosszú combú miniszoknyás titkárnő fogadott - innentől kezdtem magam eléggé hülyén érezni, körülbelül mintha valami pornófilm válogatásra jöttem volna, a "nappaliban" egy hifiből szólt a techno, a titkárnő meg telefonálgatott, reszelgette a körmeit. onnan tudtam (reméltem), hogy mégse Kovinál vagyok, hogy velem együtt kosztümös-zakós emberek vártak a sorukra.

szóba elegyedtem az egyik sráccal, neki se volt nagyon fogalma arról, hogy ez most mi. végülis kettőnket egyszerre hívták be, egy "bizniszvumen" tartott nekünk előadást a cégről és a nagyszerű munkáról. elmondta, hogy ők egy reklámügynökség, akik azzal foglalkoznak, hogy a velük kapcoslatban álló gyógyfürdőknek, moziknak, színházaknak a programjait értékesítik, feltöltik az üres helyeket.

a munkatársak minden nap reggel 8tól este 6ig tárgyalnak a városban, majd kijönnek ide zuglóba vagy egy másik illetékes irodához, ahol megtartják a napi meetinget.így kb reggel 8tól este 8ig kell dolgozni, szigorúan biznisz-szerkóban, de persze ezzel rengeteget lehet keresni, mert jutalék, stb., egy év alatt feljebb léphetsz, havi 200 nettó kezdő, folyamatosan továbbképeznek minket, stb. kérdezett valamit, beszélgettünk, aztán azt mondta, hogy este felhívnak minket, hogy továbbjutottunk-e és akkor hétfőn reggel elkísérhetjük az egyik kollégát egy próbanapra, ami után tesztet írunk és akkor dől el, felvesznek-e minket.

szépen elköszöntünk, irány haza. a csaj háta mögött megláttam a cég logóját a szobában. nagyon ismerős volt, de nem tudtam, honnan. persze nem magyar oktatási intézet volt, hanem valami teljesen más, gondoltam biztos a hirdetésben láthattam. aztán hazamentem, pakolásztam és megláttam újra a logót egypár fürdőbelépőn, amit a barátom vett pár hete és eszembe jutott a sztori is, amit mesélt, hogy bementek hozzá egyik délután házalós kislányok (az étterembe, ahol dolgozik), hogy eladjanak nekik mindenféle belépőket - 10 ezer forintért kapsz 10 db 1-et fizet 2-t kap jegyet, amivel beléphetsz az ország különböző pontjain lévő strandokra (egy bp-i sincs), és ők vettek egy csomaggal közösen egy pár kollégájával. és hogy a lányok mesélték, hogy egész nap a városban mászkálnak, bemennek éttermek meg mindehova és megpróbálják eladni ezeket a dolgokat. szóval erről szól az egész napos üzleti tárgyalás.

eddig is igen valószínű volt számomlra, hogy ez is csak egy lehúzós-házalós-tukmálós munka, de itt bizonyítást is nyert. persze aznap visszahívtak, hogy megfeleltem és várnak a hétfői próbanapra - hiába.

lejjebb láthatjátok az eredeti hirdetést, amit nemrég megtaláltam a profession.hu-n, pár ismerősöm szintén beugrott nekik és elmentek hozzájuk intejrúra, de senki nem kezdett el itt dolgozni.
érdekelne, hogy egyébként vajon milyen jogon adhatnak fel hirdetést, hivatkozhatnak másik cégre, mint ami valójában meghirdeti az állást? arról nem is beszélve, hogy mi van az álláshirdetésben és mi a valós munka. és persze, hogy ők mitől gondolják magukról, hogy ők egy reklámügynökség :)

üdv, miss mazo

Eredeti hirdetés

 
INSTITUTE OF EDUCATION LIMITED - nemzetközi reklám, marketing cég, amely gasztronómia, kultúra, sport, telekommunikáció és banki szférában tevékenykedik, munkatársakat keres a következő pozícióba:
 
Sales és marketing munkatárs
 
Elvárások:
  • kiváló kommunikációs késség
  • vezetői hajlam
  • önállóság
  • kreativitás (új ötletek, innovációk )
  • sikerorientált személyiség
  • flexibilitás
  • csapatszellem
  • igényes megjelenés
  • gyors fejlődési készség
Amit kínálunk:
  • karrier lehetőség
  • változatos, kreativitást igénylő munka
  • versenyképes fizetés (120-160 ezer/nettó)
  • intenzív szakmai képzések
  • betanítás a reklám és marketing területére
  • külföldi meetingek
  • fiatal dinamikus közösség
Egyéb információ:
  • Pályakezdők jelentkezését várjuk
  • Azonnali munkakezdés
Pozíció területe(i):
    Pályakezdő / Szakmai Gyakorlat
  • Pályakezdő munkakörök
  • Marketing/ Reklám/ Média/ PR
  • Vállalati marketing
  • Asszisztens
  • Asszisztencia / Adminisztráció
  • Szakmai asszisztensi munkakör
Munkavégzés helye:
Szeged
Jelentkezés módja:  
Várjuk fényképes önéletrajzát az alábbi e-mail címre: moi22@profession.hu