A részeg vezetőség jól szórakozott

Olvasónk csapatépítős élményeiről mesél. Lövészet, fegyver szét és összeszerelés, csak hogy néhányat említsünk a "kreatív" feladatok közül...

Egy kislétszámú cégnél dolgozom a pénzügyi részlegen. Olvastam ezekről a csapatépítőkről az oldalatokon és eddig még nem szólaltam meg, de most olyan történt, ami miatt mégis írok.

Nemrég nagyhatalmú főnökünk kitalálta, hogy átvesszük az „amerikai standardot”, azaz a csapat összekovácsolása érdekében csapatépítőt fog szervezni péntek délutántól vasárnap estig. Egy kicsit féltünk tőle, de örültünk is neki. A főnök azt mondta mindent ő szeretne megszervezni, a szállást is ő foglalja le. Jó, gondolta mindenki, még jobb is, nem nekünk kell vesződni vele, meg meglepetés is lesz. Péntek délután valamifajta tsz-melléküzemági busz jött értünk, csak a felső vezetők mentek a saját autójukkal, mintegy elkülönülve a plebsztől. Annyi volt a kérés, hogy mindenki kényelmes ruhát hozzon.

Amikor a busz befordultuk egy sáros erdőbe, már rosszat sejtettünk: biztos lajhármászás lesz szakadék felett, meg ilyesmi,mert ezt láttuk a tv-ben csapatépítő címén, de aztán olyan történt, amire senki se gondolt.

A főnökünk szenvedélyes vadász, ahogy a felsővezető helyettesei is (megjegyzem 45-50 feletti férfiak, zömükben fegyveres szervektől jöttek át a civil szférába dolgozni). Úgyhogy a pénteki nap úgy telt el, hogy a vezetők elmentek vadászni, mi meg az erdő széli motelben töltöttük az időt, ahol semmi szórakozási lehetőség nem volt, egymással beszélgettünk. Másnap a főnök kitalálta, hogy lövészverseny lesz, agyagkorongos. Mondanom sem kell, hogy magam nő vagyok, és a cég zöme szintén nőből áll, még fegyvert sem láttunk élőben, nemhogy lőni vele, pláne nem versenyszerűen. Azt is mondta a főnök, hogy fizetésemelést kap, aki megnyeri a versenyt.

Természetesen egyik helyettese nyerte meg, aki állítólag mesterlövész volt anno. Mi ott unatkoztunk a sárban, latyakban, mert az eső is esett. Utána a ki tudja gyorsabban szét-és összeszerelni a puskát- verseny, aztán a ki ismeri fel bekötött szemmel a különböző fegyver típusokat-verseny, majd Jagermeister-ivó verseny következett. A tökrészeg vezetőség utána a díszmenetet akarta megtaníttatni a csapattal, persze ők voltak azok, akiknek összeakadt a lábuk és menetelve kellett visszatérnünk a szállásra.

Magyarul egy marék felsővezető jól szórakozott, a többség azonban unatkozott, én is szívesebben lettem volna otthon a kisfiammal, mint egy unalmas hétvégén, ránk erőltetett programmal. Annyiban tényleg összekovácsolódott a csapat, hogy legközelebb már egységesen fogunk fellépni, ha csapatépítőt akar szervezni a főnökség.


Sz.A.