Nem csak terrorista munkahelyek vannak

Sziasztok!


Mikor kb egy hónapja elkezdtem munkát keresni (még kórházban frissen műtött térddel) sokat olvastam a szörnyű sztorikat, és kommenteket arról, hogy a mai világban örüljön, akinek bármilyen munka akad, stb. Most azért írok, hogy egy kis biztatást adjak az olvasóknak!


Friss diplomás vagyok, de sokat gyakornokoskodtam, meg dolgoztam is suli mellett a szakmámban, előtte pedig vendéglátóztam. Szóval sor a CV-mben van, de bejelentett állásom még sosem volt. Szakmámon belül nagyon szerettem volna egy viszonylag speciális szakterületen elhelyezkedni, mert ez az ami kimondottan érdekelt.


Varratszedés után farmerban és tornacipőben voltam állásinterjún, mert csak egy farmerom volt, ami alá befér a fásli, és normális cipőre esélyem se volt sántán. Ez volt az első éles állásinterjúm interjúm (eddig mindenhova ingyendolgozni, vagy ismerősön keresztül mentem), épp azon a területen amit szerettem volna. Visszahívtak egy második körre, csináltam egy próbamunkát és fel is vettek.


Összesen Kb 10 CV-t küldtem szét. Másfél hete dolgozom itt, ma a születésnapomon az egész csapat az asztalom körül állt és énekelt. Nagyon jó érzés volt. Úgyhogy mindenkinek üzenem, hogy fel a fejjel, nem olyan borzalmasan nehéz munkát találni és nem csak terrorista munkahelyek vannak ám!
 

Címkék: munka, állás