A nyugdíj megfiatalít

A legtöbb nyugdíjas egészségesebbnek és fiatalabbnak érzi magát, miután felhagy a munkával, és nem kezdi ki a mindennapos stressz - legalábbis ez derül ki abból a francia kutatásból, melynek eredményeit a BBC is közölte honlapján.


Francia kutatók 15 ezer nyugdíjbavonuló munkavállalót vontak be a több éves felmérésbe, melynek során azt vizsgálták, hogyan változott a résztvevők egészségi állapota nyugdíjba vonulásukat követően. Kiderült, hogy a célcsoport tagjai - a francia elektromos- és gázművek dolgozói - hét évvel a nyugdíjazásukat követően fiatalabbnak érezték magukat, mint mielőtt abbahagyták a munkát.

 

A változás különösen azoknál volt szembeötlő, akik rosszabb körülmények között, alacsonyabb beosztásban tevékenykedtek. Akik aktív éveikben magasabb pozíciót töltöttek be, és elégedettek voltak munkájukkal, kisebb változásról számoltak be. Összességében a megkérdezettek - saját bevallásuk szerint - nyolc-tíz évet nyertek, ennyivel érezték magukat fiatalabbnak - fogalmaztak a Stockholmi Egyetem és a Londoni University College kutatói. Arra már nem tértek ki, hogy ez a boldog állapot, a megfiatalodás érzése meddig tart, és mikor jönnek elő, illetve mikor állandósulnak az öregedéssel járó testi-lelki bajok.

 

A kutatók szerint a dolgozók életkörülményeinek javítása elengedhetetlen. Ha a mindennapos hajtással járó feszültség, a stressz nem kezdi ki egészségüket, meghosszabbíthatják a munkával töltött, aktív éveiket - vélik.

 

Egy másik, a témában készült brit felmérésből kiderül, hogy a jobban és kevésbé jobban keresők általános szellemi és fizikai állapota nyugdíjazásukat követően eltérően alakul. Az egykor vezető pozíciót betöltő hetvenévesek általános egészségi állapota nyolc évvel fiatalabb társaik egésszégi állapotának felel meg - állítják a kutatók, akik több ezer, a közigazgatásban dolgozó brit állampolgárt vizsgáltak.

Forrás:hvg