Az exfőnököm egy 160 centi magas, Napóleon-komplexusos őrült volt, aki jelentős apai támogatás mellett kivált az apja cégéből és új céget alapított, mert az apja cégtársai is képtelenek voltak együtt dolgozni vele. Amikor én odakerültem, 10-en dolgoztunk a cégnél, azóta egy titkárnő kivételével az összes ember lecserélődött (1 kirúgás, a többi felmondás, köztük én is). Ha valami hiba történt a munkában, biztos, hogy nem azt találta meg, aki tényleg hibázott, és elmebeteg módjára, minősíthetetlen stílusban üvöltötte le a fejünket.

A sztori, ami után én úgy döntöttem, hogy elkezdek állást keresni: főnök adott nekem egy anyagot, hogy fordítsam le angolra, majd küldjem el a fordítást az ügyfélnek emailen. Megtettem. Főnök ordítva megérkezett hozzám, hogy hogy lehetek ilyen idióta, hogy ezt a fordítást elküldtem az ügyfélnek. Mondom, azért, mert ez volt a feladat. Igen, de rá kellett volna jönnöm, hogy ő nem erre az anyagra gondolt, amit odaadott nekem, hanem egy másikra, és azt kellett volna előkeresnem, lefordítanom és elküldenem az ügyfélnek... A nagy ordítozásra előjött az egyetlen angol anyanyelvű kollégánk is, hogy mégis mi ez a cirkusz, mire a főnököm hasonló stílusban angolul is elmagyarázta, hogy én milyen szerencsétlen barom vagyok, nehogy az angol kolléga ne legyen ezzel tisztában... Ez 2007 nyarán volt, októberben találtam új állást. A mostanit nagyon szeretem, annyira normális a főnököm!!!! Sokat dolgozunk, és sokszor én is munkaidő kezdete előtt már a főnöknek dolgozom valamin, de a stílus a következő: "Ne haragudj, hogy ilyen korán megkérlek valamire, de megtennéd, hogy..." És boldogan megteszem. Borzasztó hálás vagyok érte, nagyon jó ember, és jó vezető.

Persze 2007-ben még más volt a helyzet, nem volt válság, nagyobb volt a mozgástér. Ha mindez most történne, én sem ugrálnék, csak tűrnék tovább. A legjobb megoldás szerintem az, hogy meg kell próbálni a lehető legjobban dolgozni és észrevétlennek maradni. Akkor talán kevesebbszer találják meg az embert az ilyen főnökök.

Ettől függetlenül persze nem árt önéletrajzokat küldözgetni, ha nagyon nem bírod, mert hátha, soha nem lehet tudni.