Durr, egy pofon
Kedves Despota!
Körülbelül fél éve sikerült elhelyezkednem egy cégnél. Nevet nem írok, mert nem szeretnék gondot sem nektek, sem magamnak. Már közel három éve nem volt munkám, ezért nem nagyon válogattam, örültem, hogy akadt valami.
Mindenkivel hamar sikerült megtalálnom a hangot, beilleszkedtem, rövid idő alatt sikerült felvennem a munka ritmusát is. Kisebb hibákat persze vétettem, de nagyon igyekeztem. A főnököm azonban úgy döntött, mindenképp "kicsinál". Fogalmam sincs, mi volt velem a baja, soha egy rossz szót nem szóltam hozzá, mindent úgy csináltam, ahogy ő mondta. Ennek ellenére állandóan kritizált, naponta küldött el melegebb éghajlatra,semmivel sem volt megelégedve, amit csináltam.
Körülbelül egy hónapja lehettem ott, amikor történt egy elég csúnya incidens. Behívatott az irodájába, majd ordítva valami papírt követelt rajtam, amiről akkor hallottam először. Mondtam neki, hogy nem láttam és nem is tudom melyik papírról beszél. Látszott rajta, hogy teljesen bekattant, tiszta lila volt a feje, őszintén szólva nagyon megijedtem tőle. A következő pillanatban durr, kaptam egy szép nagy pofont, csak úgy zúgott a fejem.
Elkezdtem zokogni, erre kissé lecsillapodott, majd azt mondta mennjek a mosdóba, hozzam rendbe magam és jöjjek vissza megbeszélni a dolgokat. Miután rendbe szedtem magam, visszamentem, de csak azért, hogy közöljem vele, felmondok és feljelentem. Ekkor kérlelni kezdett, hogy ne tegyek ilyesmit, oldjuk meg másképp az egészet. Mondtam neki, hogy arról ne is álmodjon. Erre közölte, hogy rendben van, menjek csak a rendőrségre, mindenkit megvesz kilóra, nekem senki sem fog hinni, bármit mondok. Fogtam magam és hátat fordítottam neki, majd hazamentem.
Napokig gondolkodtam, hogy mit tegyek, megéri-e az egész procedúra, végül nem tettem feljelentést. Mivel semmi külsérelmi nyom nem nem látszódott rajtam és a kollégák egész biztos az ex-főnököm mellett vallottak volna, úgy döntöttem, megpróbálok új munkahelyet keresni és reménykedni abban, hogy hasonló állattal nem hoz össze többé a sors.