Feljelentettek zakatásért

Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz  facebook oldalunkhoz  és automatikusan részt veszel a sorsoláson.

 

A részletekért kattints ide

 

Szaisztok!

 

Panaszom a következő: egy szolgáltató központban dolgoztam, mint informatikus, immár 5 éve. Világ méretű cég, Magyarországon ebben a központba kb 300-an dolgoznak.

 

A következő történt: a mellettem ülő férfi kolléga, aki a főnököm feljelentett a HR-en zaklatásért. Előtte jóban voltunk, de egy levél váltás után elmérgesedett a viszony, megtagadott mindenféle munkahelyi segítséget, kommunikációt, megfenyegetett, hogy feljelent a HR-en (amit később is megtett). Próbáltam a lelkére hatni, de semmi sem segített. Teljesen ki akart csinálni bosszúból, ami szintén bekövetkezett.

 

A HR-en hiába mondtam bármit, kaptam egy írásbeli figyelmeztetés, hogy magán célra használom a levelezést és egy kirendelést 40 napra egy másik helyre, munkakörbe. A hivatalos panaszt nem adták oda, annak ellenére, hogy kértem. KB 1 hónap után, közölték, hogy rendes felmondással elküldenek a fenti indok alapján. A levelezési rendszert elég sokan használják, a kommunikációs csatornákat is, pl chat lehet használni, a legtöbben magán célra, beszélgetésre.

 

Állítólag megtiltották, hogy a két munkatárssal beszéljek, akivel próbáltam emberileg megbeszélni a dolgot, de csak elutasítást kaptam. A történethez hozzá tartozik, hogy előtte való hónapban fizetés emelést és jutalmat kaptam a jó munkavégzésemért. Mivel egyetlen nő vagyok a csoportba és csupa férfival vagyok körülvéve, elég nehéz a helyzetem. Folyamatosan nyomást gyakoroltak rám, hogy menjek el. A HR „vizsgálat“ alatt volt pédául olyan, hogy 1 hetet otthon kellett maradnom, mert „kimerült“ vagyok.

Veled is kiszúrtak?Írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz