Másfél millióval tartoznak nekem

Nyerj Asus netbookot a Munkahelyi terror blog nyereményjátékával. Csatlakozz  facebook oldalunkhoz  és automatikusan részt veszel a sorsoláson.

 

A részletekért kattints ide

 

2007 elején elhelyezkedtem, egy (akkor még megbízhatónak tűnő) állásba (Előtte vállalkozó voltam, és elegem lett a körbetartozások­ból).


Társasház építkezéseket folytattunk. A munkáltatom, korrektnek tűnt, így a saját gépeimet, szerszámaimat bevittem kölcsön a cégbe, azt ígérte, hogy majd elszámoljuk. Sőt az én autómmal szállítottuk az embereket, és volt, hogy az anyagot is az én pénzemből vásároltam. Ezekről a számlák még a mai napig nálam vannak.


Miután eltelt több mint egy év, és én nem lettem elszámolva, idegileg összeomlottam. Több, mint egy évig voltam betegállományban, amiből négy hónapot kórházban töltöttem.
Miután kiírt az orvos, kivettem a szabadságomat, de arra sem kaptam elszámolást.
Több mint másfél millióról van szó, de csak a mai napig hiteget, hogy a banktól nem kapott kölcsönt, és ezért nem tud senkit elszámolni.


Az építkezést az óta már egy másik cégbe átmentette, és ott folytatják. Legutóbbi beszélgetésünkre azt tanácsolta, hogy menjek el munkanélküli segélyre, ha pénzt akarok, mert hamarosan felszámoljáka céget, ahol be vagyok jelentve.

Köszönöm
Üdvözlettel

Veled is kiszúrtak?Írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz

 

Címkék: munka, állás