Tovább nő a magyar munkanélküliség

Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - áll az Európai Bizottság elemzésében, amely kiemelte: a fiatalok munkanélküliségi mutatója januárban meghaladta a 30 százalékot.

 

Szokásos havi foglalkoztatási figyelőjében az Európai Unió végrehajtó testülete hangsúlyozta, hogy a munkaerő-piaci kilátások erre az évre még EU-szerte kedvezőtlenek. Néhány más tagállam mellett a bizottság ezúttal Magyarországról készített részletesebb összeállítást, amelyben egyebek között kiemelte, hogy a válság kezdete óta különösen élesen emelkedett a fiatalok munkanélküliségi mutatója és januárban meghaladta a 30 százalékot.

 

Az elemzés szerint Magyarországon a válság kezdete óta nagyobb mértékben nőtt a munkanélküliség az EU-átlagnál. Az uniós számítás szerint jelenleg 11,1 százalékos ráta a hetedik legmagasabb a tagországok közül - áll a jelentésben.

A foglalkoztatás hanyatlását az ipari, kereskedelmi, közlekedési és távközlési ágazatokban csak kismértékben enyhítette a munkahelyek gyarapodása néhány más ágazatban. A termelés csökkenése miatt pedig eltolódás volt megfigyelhető a teljes munkaidőtől a részmunkaidő, illetve az átmeneti foglalkoztatási szünet felé is, az aktívak számára pedig a bérkilátások váltak korlátozottabbá.

 

Az elemzés arra is kitért, hogy a válságra reagálva a kormány számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megtartsa, miközben külön figyelmet igyekezett szentelni a leginkább sérülékeny rétegekre és a társadalmi kirekesztődéssel fenyegetettekre. A foglalkoztatási intézkedések az egész gazdaságot átszőtték, ugyanakkor időben korlátozottak, átmenetiek voltak - emlékeztetett a jelentés.

 

Tavaly a kormány 50 milliárd forint körül költött ilyen programokra, és ezekkel becslése szerint 140-160 ezer munkahelyet sikerült megmenteni.

 

Az elemzés megerősítette az Európai Bizottság gazdasági előrejelzését, amely szerint idén további 0,8 százalékkal csökken a foglalkoztatás, illetve valamelyest emelkedik a munkanélküliség, emellett kiéleződhetnek a munkaerőpiac szerkezeti problémái is.

 

Az egész unióra vonatkozóan ugyanakkor azt is megállapította a jelentés, hogy a stabilizáció jelei egyre jobban megmutatkoznak, és a munkanélküliség elmúlt három hónapban mért növekedése a legkisebb volt 2008 közepe óta. Januárban uniós szinten a munkanélküliségi ráta már nem emelkedett, de a 9,5 százalékos arány így is 1,5 százalékponttal nagyobb volt, mint egy évvel korábban.

 

A kedden kiadott áprilisi jelentés szerint egyre érzékelhetőbbek a stabilizáció jelei, de még időt vesz igénybe, mire a gazdasági tevékenység javulása megfordítja az irányokat a munkaerőpiacokon. A munkaerőigény viszonylagos javulást mutat, és már közelít az egy évvel ezelőtti szint felé - derül ki az elemzésből. A vállalatok is kevésbé borúlátóak a foglalkoztatási kilátásokat illetően, és javulnak a fogyasztók várakozásai is.


Forrás: MTI, HR Portal

Veled is kiszúrtak?Írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz Add a Startlaphoz Add az iWiW-hez Add a Google Reader-hez Add az RSS olvasódhoz