Vissza kell fizetnünk a jutalékot

Tisztelt Jogászok!


A mai nap találtam rá a honlapjukra. Ami az üzletkötők blogbejegyzéseit tartalmazta, kerüljétek el a biztosítókat c. részben.


Én is egy biztosítónál dolgozom.
Itt ebben az évben egy olyan érdekeltségi rendszert dolgoztak ki, ahol 5 féle csoportra osztották fel a jutalékkulcsokat.
5 féle állomány nagyság alapján. Nem nézték, hogy saját, vagy örökölt állományok alapján érte -e el az üzletkötő az állományt. Ezek különféle jutalékkulcsokat jelentenek.


A legkisebb állományokénál kisebb, és így felfelé emelkedik.
Nos ez már szerintem negatív diszkrimináció! Arról nem is beszélve, hogy visszamenőleg most ez a cég fél évre visszavonja a már kifizetett jutalékokat, ha valaki nem érte el az Ő általuk kiírt feltételeket az új bruttó kötések területén. Tehát az állomány nagysága és az új bruttó kötések alapján adta a szintisztán teljesítménybéres és fenntartási jutalékos fizetést. Nincs minimálbér egy fillér sem. Hiába vagyok főállású, munkaviszonyos üzletkötő! A garantált bérünk csak 28.000,-Ft/bruttó/hó. Ha ezt sem tudnám hozni, akkor 3 hónap után felmondanának.


Most 507 ember visszaesett a karrierszintje, aminek Ők nevezik ezt a fajta új dinamikus rendszert.


Véleményem szerint, és ezzel nem vagyok egyedül ez nem karrierszint, hanem esélyegyenlőség semmibe vétele. Hiszen ember és ember között különbséget tesznek. Ugyanazért az üzletkötésért az egyik embernek több jutalék jár, mint a másiknak. Eleve még a lehetőséget is elvették, hogy ugyanazt a bért kapja, ugyanazért a szerződés megkötéséért. Továbbá, fél évre visszamenőleg már 2 szer, 2 hónapi keresetünkből visszaírta a csak eddig kölcsönbe szánt jutalékot, azzal a címmel, hogy ezt még 4 hónapon keresztül így akarja szankcionálni, hogy hiába nem szüntek meg a szerződések, akkor sem érdemeljük meg a már kifizetett bért, sőt még vannak olyan módozatok is, amire már nem is fizet egy ft jutalékot sem. Mivel nem értük el azt a limit határt, amit Ő kitalált az iróasztal mögött ülve számunkra.
A félelem és az eladósodás, a stressz, hogy mennyit fognak visszavonni minden napos ezen a munkahelyen.

 


Csak a nagy, örökölt állománnyal, vagy képviseletként, vagy ügyfélszolgálatokon dolgozóknak kedvezett a rendszer.A kis "mezei" önállóan, csak saját állományokkal rendelkezőknek nem!
Kérdésem, van - e joga egyáltalán visszamenőleges hatállyal, mondván, hogy nem hoztuk az elvárt tervet, visszavonni egy fillér bért is a munkáltatónak? Annak ellenére, hogy semmiféle papirt erről nem adott, mármint a csökkentett jutalékkulcsokról, az eredetihez képest, amit 2010.04.01.-én aláiratot velünk. Sem módosított munkaszerződést újat évközben erről a tényről, hogy mi alapján, tételesen milyen szerződések éves díjai alapján von tőlünk vissza bért.


Nekem 155.000,-Ft-ot kellene így visszafizetnem év végéig 6 havi részletben. Már 2 havi illetményemből érvényesítette is. Hiába úgymond tiltakoztam időben ezen intézkedései ellen, nem is méltattak válaszra.


Gondolják csak el, mennyire kiszolgáltatott helyzetbe kerültem én így. Már tavaly kezdte ezt a jogtalannak tartott intézkedést. Akkor csak előre, nem utólag vonogatott le jutalékolat: -10,-20,-50%-os malus rendszert vezetett be. Már az sem volt szerintem/tünk normális elfogadható dolog. Mert ott is ahhoz kötötte a jutalék visszavonogatásokat kulcsonként, hogy nem épp azt hoztuk tervet, amit Ők elvártak.


Nem elég, hogy nincs minimálbérünk sem, és hogy bármikor a 25 hónap alatt szerződés kötés után életbiztosításnál vissza vonhatják a bérünket, ill. 13 hónapig a vagyonbiztosításokat. Még ebből a bizonytalan fizetésből, mint a "kutya" vacsorája, élő és létező szerződésekre utólag mindent visszaírt. Sőt még 0 Ft jutalékkulcsokat állapítottak meg.


Semmiről hivatalos papirt ezügyben nem adtak. Hiába kértem/tük. Csak a több tíz oldalon több száz tételen keresztül a levonásokat.
De azt, hogy milyen éves díj alapján vonták vissza, az nem látszik a papiron. Csak a mérhetetlenül sok, több száz tételes levonás. Egy - egy szerződésnél már 6 sorban ugynarra a kötvényszámra levonások.


Ömlesztve, beazonosíthatatlanul, hogy egyáltalán milyen éves díj alapján számolták a minuszos tételeket. Nekem már idáig, egyszer 28.500,-, ill. mostani fizetésemből: 32.500,-Ft-ot vontak vissza.


Nagyon jogtalannak érzem/zük ezt a fajta levonogatásokat.
Én tiltakoztam szóban, írásban is, de oda se rándítottak rá.
Nagyon megtévesztették a dolgozókat, mert erről szó sem volt, hogy ez az újfajta rendszer így fog működni a valóságban. Így is vannak olyan szerződések, pl. nekem kb. 40 db életbiztosítás, amire 2001. előtt kötöttre egy fillér sem jár már rá. Azt is kifogásoltam annak idején, hogy miért nem jár már rá fenntartási. Erre csak annyi volt a válasz, hogy én azt már megkaptam annak idején.


Azóta viszont akkor nem kellett volna, hogy még dolgozzak vele. De ez nem így van, mind a mai napig ingyen ápolom az állományomat, nem kapok érte már semmit sem.


Az esélyegyenlőség, itt nem számít. Akinek hatalmas állománya van, amit elörökölt másoktól, vagy végkielégítés képpen kapta a cégtől. És visszajött más néven dolgozni, azok jól jártak. A becsületes, kitartó, tényleg üzletkötő és ügyfélcentrikus dolgozók pedig csak épp hogy vegetálnak. Minimálbért sem kapunk sokszor, mert annyi a visszaírás. Ill. nagyon nehéz új ügyfeleket találni. Hatalmas a konkurrencia így is. És még vállalaton belül is úgymond elörökítik egymás ügyfeleit.


Én mindíg az ügyfelek érdekeit néztem. Nem örökítgettem senkitől- semmit. Csak az etikus, becsületes munkámmal dolgozok itt már 13 éve.


És most ott tartok, hogy a lecsökkentett jutalékkulcsommal, az év elejéhez képest, már úgy el vagyok adósodva a cégem miatt, hogy kb. 300 ezer ft-os hitelkártya tartozást halmoztam fel kb. 2 év alatt.
Sokkal rosszabbul keresek mint 5-6 évvel ezelőtt.Köszönhetem ezt a cégemnek. Ahol a vezetőség nem foglalkozik a régi dolgozókkal. Csak az újakat segíti, pl. hivatásinditó 1 m ft-tal. Meg az árvízkárosultak gyerekeit nyaraltatta, meg a trianoni bp-i rendezvényt támogatja. Ez nemes gesztus. Csak lehetőleg ne az én fizetésemből vegyék el!


Mert nagyon úgy néz ki, hogy a főállású dolgozóitól meg akar szabadulni a cég. És ennek érdekében, mindenféle, bonyolult és jogtalan útvesztőket tartalmazó munkaszerződéseket írat alá a dolgozókkal. Ahol már nem a karrier építést segíti elő, hanem a teljes elszegényedést. Probáltam ügyvédet keresni, a nép ügyvédjén keresztül. De eddig még senkit sem találtam. Pedig az alacsony keresetem miatt jogosult is lennék rá.


Ha tudnak olyan embert ajánlani, aki segítségemre lenne ügyemben, azt megköszönném!


Mert ami itt folyik ennél a cégnél, az minden határt túllép. És az is, ahogy a régi dolgozóihoz viszonyul a cég. Akinek a mai hírnevét, nagy mértékben köszönheti.


Én a 13 év alatt. 256.000.000.-Ft-ot hoztam be a cégnek. Most én már ebből csak morzsákat kapok. Igaz eddig sem kaptam túl sokat, csak épp hogy meg tudtam élni.


A kereseteim az alacsony jutalék kulcsok miatt a minimálbér környékén mozogtak az utolsó években. Most meg már alatta is vannak.


Ebből kellene megvennem a mobil előfizetésemet, vezetékes telefon, internet használatát, bérletet, ruházkodást, élelmiszert, egyáltalán az összes rezsim kifizetését.
És most ott tartok, hogy még én azért dolgozzak, hogy csak a visszafizetéseket, valahogy enyhítsem.
Itt már nyereségről, haszonról szó sincs számomra.
Csak az eladósodásról.


Én a munkaszerződésemet nem is akartam aláírni, mert olyan rendeletekre hivatkoztak, amit kezünkbe sem adtak elolvasásra. Csak mondták, hogy majd nézzünk utána. Amikor megjegyzést írtam a munkaszerződésem módosítására, hogy nem értek vele egyet. Akkor egyszerűen visszadobták, újra kinyomtatták. És közölték velem, hogy írjam alá, mert ha nincs aláírva, akkor úgyis kirúgnak.


Nos ilyen hozzáállás van a több mint tizenéve itt dolgozókhoz általában. Nem vagyunk már fontosak a cégnek. Kellenek az új "titánok". A régiekkel nem kell törődni. Ezt valaki vezető mondta az egyik munkatársamnak, aki nem közvetlenül az én kirendeltségemen dolgozik.


Az 507 főt egyszerűen semmibe sem veszik. Ha valaki mer felszólalni, akkor a fórumról letiltják.


Én minden fórumon a vállalatnál már kértem orvoslást ebben a dologban. Senki a füle botját nem mozgatta.
Se szakszervezetünk a cégnél, se kollektív szerződésünk nincs. Az üzemi tanácsunk semmit sem tett értünk.


A belső dolgozóknak van rendes kb. 200.000,-Ft/év-os kafetéria kerete. Nekünk csak éves szinten 18.000,-Ft/év.Ami havonta 1200,-Ft-os meleg étkezési utalványba jelenik meg. Mert még ezután is mi fizetjük az adót. A kafetéria ilyen drasztikus különbségét arra hivatkozással, hogy gazdasági világválság van nálunk érvényesítették. Pont azoknál, akik a pénzt hozzák be a cégnek. Az adminisztrátoroknak meg még a bérletét is térítik. Nem úgy mint nekünk, hogy semmit sem. Sem a bérletet, sem a mobilt, sem az internetet, sem irodai eszközöket nem kapunk. Pedig ez a munkánk végzéséhez szükséges lenne. Még a határidő naplót is velünk vetetik meg.


Egyszóval teljességgel felháborító, hogy idáig süllyedt a cég. Az önimádatán kivül nem veszi észre, hogy mennyi jogtalanságot, az esélyegyenlőség megsértését követi el sorozatosan.
Arra számít,hogy soha sem fogja Őt felülvizsgálni senki. És birósági végzés nélkül, a munkavállaló nem egyetértésével, annak ellenére szó nélkül levonogatja a jutalékokat. Annak ellenére, hogy ezek nem megszünt szerződések, folyik rá be díj, tehát mindenképpen járna utána jutalék.


De itt csak a folyamatosan csökkenő jutalékkulcsok vannak. Sőt most még ez a visszamenőleges hatályú visszaminősítések, és visszaírások is a létfenntartását veszélyeztetik a dolgozóknak.
Várom Sos. válaszukat,hova lehet konkrétan fordulni egy keresetlevél megírásának szempontjából. Ill. tanácsot arra nézve, ki az az ügyvéd, aki a nép ügyvédjén keresztül, vagy illetékességből kezdeményezne felülvizsgálatot ennél a biztosítónál.


Nem a dolgozók meghurcolásával, ellehetetlenítésével akarjuk elérni a segítséget, hanem alapos felülvizsgálatát kérni ezeknek a szerintünk méltánytalan eljárásoknak és homályosan megfogalmazott, bonyolult munkaszerződés elemeknek. Ami egyáltalán nem világos még a jogászoknak sem. Ezért szakspecialistát keresek, aki ténylegesen érti a dolgát!És diszkréciójukat kérem ügyemben. Csak a tényeket írtam le, erre keresek jogorvoslatot. Mert ezek a túlkapások, méltánytalanságok, ahol nem számít semmi sem, csak a cég állandóan változó érdekei, ez már teljességgel felháborító és nem elfogadható. Ahol ennyire semmibe sem veszik a dolgozók érdekeit, véleményét!


Előre is köszönöm visszajelzésüket:


Főállású üzletkötő

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a  munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!

 

A Munkahelyi Terror blog támogatója az Ajánlatguru.