Megvonják a pótlékokat

Tisztelt Munkahelyi Terror!

Tanácsot szeretnék kérni. 2007 decembere óta dolgozom ugyanannál a cégnél. A fizetésem nem változott ezalatt. Alapfizetés + délutános pótlék 14 órától (ha délutános vagyok) + a hétvége túlórában elszámolva. Múlt héten úgy döntött a vezetés, hogy mind a délutános pótlékot, mind a hétvégére járó pénzt megvonják a dolgozóktól. 4 havi munkaidő keretet állapítottak meg, és ezt az óraszámot kell kötelezően teljesíteni.

 


 Túlórát innentől nem fizetnek, mert le kell "csúsztatni", és ha valaki szabadságra megy helyettest nem adnak, tehát ha a főnököm szabadságra megy két hétre akkor végig kell dolgoznom két teljes hetet napi 12 órába, amit aztán majd lecsúsztatok.

A munkaszerződésemben benne vannak tételesen a munkabér elemei, azok között szerepel a délutános pótlék és a pihenőnapon végzett túlmunkáért járó pótlék is.


Bár a közvetlen főnököm próbálta jó színben feltüntetni a dolgokat, gyakorlatilag alapbért fogok kapni, ugyanúgy napi 8 óra és két hetente egy szombat fog rám esni, de a fizetésem legalább 30 ezer forinttal kevesebb lesz. És túlórázhatok reggeltől-estig ha szabira megy a főnököm. És gyakorlatilag sosem lesz meg létszámban a két teljes műszak, mert mindig valaki szabadnapon lesz (ami most nincs), vagy csak 4-6 órát dolgozik, ami megint csak a hatékonyság rovására fog menni.


Egy embert ki fognak rúgni, a másik opció az volt, hogy mindenkit 6 órásnak fognak minősíteni és az alapbért is ennek megfelelően visszaveszik.


Kérdésem, megtehetik ezt így?


Nyilván ha másik munkaszerződést írnak és a kezembe nyomják, hogy írjam alá, nem fogom megtenni. Több munkajogot ismerős is azt mondta, hogy kétműszakos munkarend esetén jár a délutános pótlék, mert ez így van benne a munka törvénykönyvében. Mihez van joga a munkáltatónak ilyen esetben? Módosíthatja egyoldalúan a munkaszerződést?


Többen is vagyunk akiknek ez a pénz bizony sokat jelent, van akinek a megélhetést, van akinek a megtakarítást, de akkor sem szép dolog. Ráadásul az egészet nagyon durva körítéssel adták elő. Én nem tudom mi lenne a jobb, mert 6 órásként még el tudok menni helyettesíteni, így meg olyan összevissza munka vár ránk. Fontolgatom a váltást, de most nagyon nehéz.


Tudom, inkább örülnöm kéne, hogy van munkahelyem, mert sokaknak nincs is. Ez így is van, de ez senkit nem hatalmaz fel, hogy visszaéljen a dolgozóival. Annyira ki van szolgáltatva az ember. Nemsokára gyermeket tervezünk, de így kicsit elhalasztjuk a startot, mert félek. Sajnos annyira kevés a támogatás, hogy előre kell összegyűjtenünk a pénzt arra az időszakra, amíg én otthon leszek a kicsivel, és sajnos hamar vissza is kell majd mennem dolgozni. Nem a munka bánt, hanem az hogy alig fogom látni a gyerekemet.


De azért legyen mindenki bátor, szüljön minél több gyereket, majd valaki felneveli őket, tanul velük iskola után stb. Már nem jártam túlórázni sem, pont azért, hogy pihentebb, nyugodtabb legyek. Erre azt mondja a főnököm, hogy menjek túlórázni, azzal vissza hozhatom a kiesett bevételt. Öt éve végeztem, azóta túlóráztam, aztán elfáradtam.


Bocs, ez hosszúra nyúlt. Nyilván mások is vannak ilyen helyzetben. Elkeserítő. De mindig arra gondolok, mennyivel jobb ez, mint ha nem lenne munkám. Néha eltöprengek, anyu annak idején simán otthon tudott velünk maradni, nem voltak ilyen szintű anyagi gondjaik, mint azoknak akik most vállal(ná)nak gyermeket.
 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.comcímre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!

 

A Munkahelyi Terror blog támogatója az Ajánlatguru.