Miért venne vissza a munkaadó bárkit is?

Kedves MT,

 

Tisztán teoretikus kérdésem lenne mindenkihez, többek közt az örök észkombájn olvasók zöméhez is. Tegyük fel, hogy van egy cég, ahol dolgozik az egyszerűség kedvéért 100 alkalmazott. Beüt a válság és kirúgnak (a drámaiság kedvéért) 80-at. Marad mondjuk 20 ember, akivel ha fél lábon is, de megy a cég.

 


Csökkentek a költségek, valamennyit nő a munkaidő, így alig csökken a produktivitás, sőt, pár hónap alatt, minimális átszervezéssel, ha fogcsikorgatva is, de flottul megy az egész. Vége a válságnak.

 

Miért venne vissza a munkaadó bárkit is, nemhogy az eredeti 80 embert? Hiszen a legnagyobb gazdasági viharban 20 szolgával is kihúzta, minek lenne szüksége „békeidőben” ötször ennyi emberre?


Ha egy hajó kapitánya lennék, ahol a 100 fős legénységem helyett 20 fővel is tökjól elmegy a halászhajó, lehet, hogy őket vinném magammal akár egy nagyobb hajóra is (kis béremeléssel, hogy kuss legyen, így is jobban kijövök, mintha alkalmaznék hat másikat), ergó a cégbővüléssel nem okvetlenül járna az állomány növelése is. Azaz, nemhogy a válság vége, de a gazdaság kimutatható fellendülése sem okvetlenül járna a munkanélküliségi ráta szignifikáns csökkenésével.


Ennek kapcsán rém kíváncsi lennék egy kontra-elméletre, miszerint hihet-e az a hazai, bő 11% munkanélküli abban, hogy egyáltalán tervezik őket foglalkoztatni a jövőben? És nem 2020-ra gondolok...


Üdv, El Wray
 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.comcímre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!