Ha beteg vagy, véged!

Tisztelt Cím!


Egy divatos MLM rendszerű cégnél dolgozom,szép színes felfújt lufi.Kívülről minden szépnek látszik,kitűnő marketing széles mosoly,túlcukrozott amerikai álom magyar módra. A vezetőség felsőbb szintjein semmi sem drága,maguktól semmit sem sajnálnak,lefelé haladva egyre szűkebb a keret,míg az aljára érve a melósoknak már egy munkaruhára sem telik.

 


A munkára való alkalmasság nem igazán számít,nem gond ha nem értesz ahhoz amit csinálsz,a lényeg hogy lehetőség szerint a határon túlról érkezz és ezt hangoztasd két percenként,ha ezt elég hangosan teszed hamar felérhetsz a csúcsra mint szegény szerencsétlen hazájától elszakított otthontalan. A probléma csak az hogy ezek az emberek bárkit eltaposva törtetnek a céljuk felé,származásukat pajzsként maguk elé tartva.


Kedves határon-túli kollégáimnak köszönhetően,egy ízben majdnem elveszítettem az állásom,mert úgy ítélték meg hogy túl gyakran vagyok beteg.Soron kívüli orvosi vizsgálat, diagnózisok felülvizsgálata háziorvosi ellenőrzés. A tortúra végén finoman közölték hogy nem találtak szándékosságot,valóban beteg voltam,de ha ez még egyszer előfordul akkor elbocsájtanak. Kicsit félve várom a téli hónapokat,ahol az ember könnyen elkaphat egy vírust vagy fertőzést,ne adj isten még meg is fázhat,mert ez sajnos a munkám végét jelentené. Itt tartunk,Magyarország


Üdvözlettel Nagy Róbert

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.comcímre!

 

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!