Még ha ők direkt erre is kérnek, akkor se! Akkor főleg ne!

Az itt leírtak talán másokat legyintésre késztethetnek, hiszen semmi olyat nem fogok mondani ami a durvább kategóriába tartozna: A szóban forgó cégnél nem fenyegettek meg, nem aláztak meg, még csak szexuálisan sem zaklattak (lévén férfi vagyok talán ez nem meglepő, bár manapság már ez sem biztos.) Majdnem rendesen ésidőben ki is fizettek, csak egész egyszerűen folyamatosan és módszeresen félrevezettek, csúsztattak majd mikor határozottan rákérdeztem a jövőmre vonatkozó elképzeléseikre, egyszerűen elbocsátottak. Természetesen még a próbaidőm lejárta előtt, nehogy a későbbiekben kellemetlenségeket okozzak. Kis magyar valóság megint teljesen
felülírta a nemzetközi ideákat.

 

Mint a későbbiek során kiderült, az én történetem olyan formán kezdődött a nemzetközi raktár logisztikai cégnél, ahogy az nagyon keveseknek: Egyszerű, ismeretlen diplomás álláskeresőként jelentkeztem egy operációs vezetőket (műszakvezető féle) képezni kívánó management trainee programra és felvettek. Azért mondok keveseket, mert akikkel magyarokkal a későbbiekben közvetlenül munkakapcsolatba kerültem azoknak 90%- ról kiderült, hogy valakinek a valakije és úgy jutott be a cégbe, de ez az állítás igaz volt az utolsó csomagolótól a telephelyvezetőig mindenkire.

Ez még bele is fért volna a képbe, Zsarátnokország – számítottam rá, mint ahogy azt is lenyeli a magamfajta fiatalember, hogy a kétszeri online tesztírás és az angol kapcsolattartóval történő telefonos interjú után majd 4 hónapot várat magára a többször elhalasztott csoportos állásinterjú, amin végül is kiválasztottak és ajánlatot kaptam. Az AC után felhív a HR-es hölgy hogy gratulál de nem Budapesten lenne a telephely, hanem vagy
lakóhelyemtől 80 klométerre, ahova mint kiderült később tömegközlekedéssel esélytelen lejárni, meg hogy a későbbiek során nem is operáció felé terelnének hanem üzetfejlesztés felé. A másfél éves programból legalább 8 hónapot ott kellene lehúzni, aztán utána lehetőség lesz a váltásra. Tudván, hogy a cégnek több telephelye van Budapest környékén, kicsit megleptek a feltételek (amit azzal indokoltak, hogy ott tudnék sokat tanulni) de az üzletfejlesztés még tetszett is, gondoltam 8 hónapot, összeszorított foggal kibírok napi ingázással, ötvenezer forint körüli saját üzemanyagköltséggel. Leköltözés esélytelen, lakáskeresésben nem segítenek, természetesen autót nem biztosítanak, hiába állt a központi telephelyen vagy 30 céges kocsi.

 

Az üzemanyag támogatás a szokásos 9 ft/km, gyakorlatilag a költségeim harmadát fedezi, de sebaj gondoltam, ez egy hosszú távú befektetés, beleadok mindent hogy megfeleljek az elvárásoknak, megszolgáljam a szerintük jó fizetést, szerintem budapesti viszonylatban teljesen átlagos diplomás bért, lehetőséget. Egyébiránt egy másik jobban fizető de kevésbé érdekes állásajánlatot utasítottam vissza ennek a programnak a kedvéért. –(De persze ez egyéni szocprobléma.)

Az első két hét tényleg változatos tanulási szakasza után aztán jöttek folyamatosan a nehézségek. Valahonnan fentről jött az ukász, hogy nem jó, ha én mindenbe belelátok a raktár működésében (igazából ez volt a program kiírása), hanem járjak csak 3 műszakban le, ahogy a rendes raktári dolgozó, csináljam az ő munkájukat. Indok: „Igazán értsem a dolgozók nyelvét!” Nem vágtam, hogy ha egyébként is operációban vagyok ugyanezekkel az emberekkel, akkor ez miért nem jó napközben és miért kell ehhez 3 hetente éjszaka is leautóznom de lenyeltem.3 műszakról különben a felvételiknél nem esett szó. Az egy külön történet, hogy a döntésnél elfelejtették, hogy itt a munkák 90%-t targoncával csinálják, nekem meg vizsgám nincsen. Mindegy, csináltam az egyetlen munkakört, ami maradt. A telephelyen saját számítógépet nem kaptam, hosszas utánajárás után kegyeskedtek egy email fiókot csinálni nekem, a belépőkártyám elintézése vagy másfél hónapba tellett.
Mindeközben fentről jöttek az emailek, adminisztrációs elintéznivalók, amikre sokszor a 8 órás műszak mellett semmi időm nem maradt, örültem ha a 20 és a 10 perces szünetben a kajámat meg a wc-re menést lerendeztem.

 

Kivételt velem nem tettek, minden biszbasz jelenléti ívet ugyanúgy ki kellett töltenem, mint bármely más dolgozónak, az senkit sem érdekelt, hogy mennyit ingázok naponta. Kölcsönautóval. Autóm ugyanis nem volt, de azt javasolta a HR-es hölgy hogy vegyek, úgyhogy a szombatjaim, többször éjszakázás után, autónézéssel teltek A raktárban dolgozó közvetlen feletteseimre, munkatársaimra semmi panaszom nem lehetett, a többség ott segített ahol tudott. Ebben gondolom elég komoly szerepe volt annak is, hogy felülről megkapták az utasítást a telephelyvezetőtől, hogy kiemelten kell bánni velem. Ez pedig ott szentírásnak számított. (A belső urambátyám hatalmi viszonyok, az állásuk elvesztésétől szorongó dolgozók egy másik poszt tárgyát kéne, hogy képezzék, engem közvetlenül nem érintettek. Persze ha nem vesszük ide az általános légkört meg a bizalmatlanságot, ami abból adódott, hogy nem voltam senkinek a rokona, házastársa, szomszédja, iskolatársa, katonatársa előzőleg.

 

Ez azért az egész 3 hónap alatt érződött. Gondolom nem kapott ilyen utasítást az a pénztáros hölgy, aki egyszer felhívott, hogy idézem „Mikor megyek ki a cég központi telephelyére, elintézni a külföldi útból (merthogy ilyen is volt kemény, feszített téningekkel – teljesen más szemlélettel.)fenmaradó 2,5 eurós (!!!)tartozást illetőleg 4000
forintos kifizetést?? Mikor visszakérdeztem, hogy 3 műszak után miért kellene saját pénzen autózgatnom ezekért a pitiáner öszegekért és miért nem tudjuk utalással vagy a heti kétszeri (!!) rendszeres futárjárat egyikével elintézni, azt a választ kaptam , hogy mert sajátkezű aláírás kell és hogy mindenki így csinálja (!)

Amikor egy másik alkalommal szintén ilyesmit kellett intéznem, és más okból is a központban jártam, a hölgy szabadságon volt de nem adta át senkinek a pénztárt. Elvileg elvárták volna, hogy újra kilátogassak. Végül az egyik lány jóindulatából kifolyólag sikerült megoldani az ügyet. Amikor ezeket az apróságokat felemlegettem a kapcsolattartómnak, azt kaptam a fejemre, hogy nem tudok azonosulni a cégkultúrával! Végül az tette be a kaput, hogy ugyanezt a hölgyet fel mertem hívni, hogy mivel nekem (családnak) egy autóvásárlás elég komoly befektetés, ezért mennyire elégedettek a munkámmal, hogy látják a jövőmet az egész programban?

Visszacsatolást kértem (gondolván a targoncás srácok, bármennyire kedveltem őket, mégsem mérvadóak egy vezetőképző esetében J ) és jeleztem, hogy csak azért nem vennék szívesen autót, hogy vétel után a próbaidő végén kiszórjanak, aztán álljon az utcán. Visszajelzésként azt mondta, hogy erről szó sincsen, elégedettek velem, természetesen egész Európában komolyan és hosszútávon gondolkodik a cég a hozzám hasonlatos gyakornokokban. Ezek után hármasban leültünk a telephelyvezetővel és Ővele. Itt arra buzdítottak, hogy legyek teljesen őszinte, mondjam el mit gondolok az itt folyó munkáról, milyen eltéréseket tapasztalok az előző munkahelyeimhez képest. Az addigi belém fektetett anyagiakon és tréningeken felbuzdulva diplomatikusan de határozottan elmondtam a véleményem a cégkultúra érdekességeiről de jeleztem, hogy ez nem is az ami engem érdekel, hanem hogy 8 hónap után lesz-e lehetőségem váltani mert ezt az életmódot sem tovább nem bírom sem nem is erre szerződtem. Erre csak hümmögés meg sajnálkozás jött válaszul, hogy most már egyáltalán nem biztos hogy 8 hónap után nem kell majd vidékre járnom. Elhangzott egy olyan is, hogy ez „nem piactér”. (A munkaerőpiac mi ha nem, az?!)

2 napra rá volt egy (szerintem ) jó hangulatú megbeszélésem az üzletfejlesztési vezetővel, ahol kidolgozandó feladatot kaptam tőle határidővel. Pár napra rá lejött a HR-es, váratlanul felhívtak az irodába és elém tették a papírt a felmondásról. Indoklás: Munkámmal nem volt gond, de egyáltalán nem tudnak garantálni nekem semmit 8 hónap után így meg nem éri engem tovább foglalkoztatni. Egyébként meg egy kisebb cégben jobban tudnék érvényesülni.(Lehet, hogy nem munkaköri feladata az önéletrajzok olvasása? Pedig láthatná benne a jó pár év multinacionális munka múltat.) – Különben meg nem kell megvárnom a műszak végét, menjek le elbúcsuzni a közvetlen munkatársaktól (érted, akikkel 3 hónapig nap mint nap együtt dolgoztunk egymás seggében...), adjam le a cuccaim aztán szevasz….Likvidálós.

Félreértés ne essék, alapvetően hálás vagyok sok mindenért ( szakmai tapasztalatok, utazás) de azért ha a végső mérleget húzok akkor átbaszva érzem magam, mert az ígéretek és a realitás nagyon eltávolodtak egymástól. A legfőképp azok ezek a lenti tanulságok kamatoztathatóak: (Ha közhelyes, elnézést.):

Ahogy a címben is: Őszinteség az utolsó céges világban, még akkor is ha látszólag fontos vagy egy szervezetnek, invesztálnak beléd. A személyes kapcsolat mindent felűlír.

Vidéken kapcsolat nélkül véged.Multinál tök mindegy mit akarnak a központban, Agyarországban a sorsodról mindig a helyi kiskirály dönt.

Üdv: GG

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!