Kedves Despota!

Ami az én tavalyi munkahelyemen folyt, az valódi terror volt. Amolyan besúgókat alkalmazó, rettegésben tartó osztályvezetővel. Bár némi balsejtelem kísért a hirtelen túl sikeres egyfordulós interjú és ezek után másfél hónapig húzódó felvételi procedúra után, végül is örömmel mentem első napomra. Először annak kellett volna, gyanúsnak lennie, hogy a főnökasszony - nevezzük mondjuk Virág elvtársnőnek- híre mindenféle munkamozzanatot és bemutatkozást megelőzött. A HR-es srác azonnal visszamondta a megtiszteltetést, hogy az új team tagja legyen (nem akart együtt dolgozni Virág elvtársnővel). A második intő jel az lehetett (volna), amikor a munkaköri leírások kitöltésénél nem ment mindenkinek minden elsőre tökéletesen, és "besértődve" ki akart a szobából viharozni - a 2. vagy 3. munkanapon...

A hozzá tartozó "régiek" szinte mindig a monitorjuk mögé bújva, csendben, néma csendben, kötelességtudóan dolgoztak (hisz tudták, nagy testvér figyeli őket): odajön és megnézi monitoron mit csinál. Szintén ők készítettek fel, hogy nem lesz könnyű hely, és akire egyszer megharagszik, az már csak lejjebb csúszhat. Az első haragot nemsokára volt szerencsém megtapasztalni, amikor is 2 hónapnyi munka után mindenféle előzmény nélkül mondvacsinált, kicsinyes és a szakmám szempontjából nem kifogásolható, ám az ő elképzelésétől kissé eltérő írás miatt lehordott a sárga földig. Igen kiabált, pedig van 15 év munkatapasztalat, 2 diploma és gyermek is, szóval nem látom be, milyen alapon vette a bátorságot. Mint sikerült megtudnom, ez a minimum, minden új kollegát próbára tesz, a kiabálás a kezdet, a lehülyézés - ostobázás a folytatás, majd a látni_sem_akarom és az illető elhelyezése más alosztályra a folytatás (vagy a vég). Az én esetem mérföldkőnek számított, mert innen -ugye- már csak lejjebb kerültem.

Rövidebben: a kollegák mindegyikét, függetlenül attól, hogy idősebb, hogy nagyobb tapasztalata van, hogy IGAZA van (vele szemben), mind alázta, alázza. A többség gyomorgörccsel megy dolgozni. Minden alosztályban, egységben, 1-2 téglát, azaz besúgót alkalmaz, akiktől némi plusz juttatásért jelentéseket vár (persze szóban). Az egyéni szakmai tapasztalatok nem számítottak, ő mindent jobban tudott, nem volt meggyőzhető, ha kellett, a feletteseivel szembeszállt, persze nem vállalta, a leveleket (feljegyzéseket) kollegákkal íratta meg.

Ellenben, és ettől igazi, személyi kultuszos volt a hangulat, elvárta, hogy a névnapját megünnepeljék. ("már azt hittem elfelejtettétek" - mivel a hétvégén esedékes köszöntést hétfőn pótolták a kollegák). Ugyan az ünneplésre gondosan megválogatva hívta a kollegáit. Elvárta a jó hangulatot, de ő maga úgy mérgezte a kollegális légkört, hogy mi "újak", akik sokáig sokat nevettünk, összetartottunk, segítettük egymást, végül mi is eltávolodtunk egymástól, féléves, erős barátságok lazultak meg.

Jogos lenne a kérdés, hogy akkor miért nem mentek el az emberek? De, elmentek. A 35-40 fős osztályból az ottlétem bő egy éve alatt 13 kolléga ment el, ebből 3-at küldött el Virág elvtársnő, a többiek önként (a legjobb szó, hogy menekültek). Ugye a fent említett HR-es már el sem kezdte, a mi teamvezetőnk 1 hónap után átlátta, itt ő semmit nem haladna a "vezetői segédlettel".

Én a fenti zaklatások ellenére először abban bíztam, hogy a tavaszi-nyári változások, menesztések elérik osztályvezetőnket is. Aki, hűen önmagához, természetesen nem csak velünk kiabált, fölényeskedett, hanem egyenrangú osztályvezetőkkel és feletteseivel is. NEM találkoztam olyan emberrel, aki ne mondott volna valami dehonesztálót róla. Senki nem tudott vele együttműködni, egyre inkább kerülték. Ezek után joggal, ám kissé naivan gondoltam azt, hogy változás lesz. Ősszel még mindig ott volt, és mivel ő nem tudott feljebb lépni, (szemben pár kollegájával), egyre elviselhetetlenebb lett, már napi szinten rúgott bele a munkatársaiba. Ha felettes szerv jött látogatni, akkor persze szélesen vigyorgott, és dícsért mindenkit, de a kritikákat igyekezett több fül hallatára osztani.

Hát ennyi, azt hittem volt már dolgom nehéz főnökkel, de azok kedves jámbor emberek voltak ehhez a némberhez, fúriához képest. Röviden annyi, hogy közel 100 nap felhalmozódott szabadsága van, nincs mellette család, csupa rosszindulat, gonoszság, kapzsiság jellemzi, és egyre mélyebbre süllyed.

Nem tudom, ez normális-e. Egy átlagos állami szerv, pár száz dolgozóval. A köztisztviselői pályára azt mondják, kényelmes, itt legfeljebb pénteken mentek haza hamarabb az emberek, de nem volt ritka a 5-6 óra napi túlóra sem. (kéretik nem a versenyszférával összehasonlítani!!!)

Hát ennyi. A helyzet az ott maradt kollegák szerint egyre rosszabb - mind állást keres.

Még tudtam volna 1-2 elrettentő példát hozni, de lehet, hogy ezek nem is annyira kirívó esetek? Majd kiderül.

Egy lúzer

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!