Nem engednek át másik céghez

Tiszelt Szerkesztő!

 

Segítségre lenne szükségem, ha lehetséges, kérem, jelentesse meg a munkahelyi terror blog felületén a történetet, név nélkül, hátha okosabb leszek.


Hetedik éve dolgozom egy banknál, természetesen munkaerő-kölcsönző cég által "kölcsönözve". Soha ilyen rosszul még nem kerestem, a szabályok, ellenőrzések pedig egyre szigorodnak, lassan már a munkát lehetetlenítik el. Egy volt kolléganőm ajánlotta, hogy menjek át ahhoz a céghez, ahol ő dolgozik. Elmentem állásinterjúra, felvettek, döntöttem, hogy megyek. Kérték, hogy ha lehet, minél előbb kezdjek, akár már holnap.


Korrekt akartam lenni a jelenlegi munkahelyemmel, ezért jeleztem (az amúgy végtelenül normális és korrekt) főnököm felé ehét elején, hogy gondolkodom a váltáson, és közös megegyezéssel szeretném megszüntetni a munkaviszonyt. Egy másik kolléga aznap beadta a felmondását. Elszabadult a pokol, mert nem akarják, hogy elmenjek (pláne amikor egy szánalmasan megalázó ajánlattal előálltak, amire egyáltalán nem volt lehetőség egy hónappal korábban, amikor kértem, így természetesen most visszautasítottam) nem részletezem, mindössze az a kérdésem, hogy mire számíthatok.

 

Azt közölték, hogy 30 napnál előbb semmiképpen sem engednek el (tudom, törvényben szabott idő, persze az új helyen ezzel bukom a jutalékom, és ezt a jelenlegi helyen is tudják - ennyit a korrektségről).

 

A januárra járó 2 szabadnapomat persze nem kapom meg, közölték, de kifizetik (csakhogy nekem nem a pénz kellene, hanem a szabadnap, ráadásul az volt az indok, hogy kevesen vagyunk, csakhogy eddig is hárman voltunk, meg most is, és eddig is elmehettünk felváltva szabira, úgy, hogy a másik két ember ott volt).Úgy tudom, a kettőből egyet kötelesek kiadni, mert csak a fele szabadsággal rendelkezhet a munkaadó, ugye?

 

A közvetítő cég bérletet és étkezési utalványt adott, adott hónap 20-án. Kérdésem, hogy ha 02.07-én szűnik meg a munkaviszonyom, akkor mit kötelesek adni ebből (merthogy ugye a cafeteria csak adható... gondolom, ne számítsak semmire...) A bérletet viszont 20-20-ig szokták adni 30 napos szelvény formájában, azzal vajon mi lesz?


Illetve a kilépő papírjaimat "természetesen nem kapom meg 4-én, az utolsó ott töltött napon, hanem 7-étől számítva ÖT NAPON BELÜL. Ez így rendben van? Mert az új helyen meg ugyan hogy vegyenek állományba kilépő papírok nélkül?

Aztán a munkavégzéshez szükséges vizsga elvégzéséről szóló papírt egy hónapja nem adják oda... mit tehetek ha a következő egy hónapban sem fogják (mert bár a központi nyilvántartásból az új munkaadó kikérheti... de ez milyen már...?).

 

Vagy jobb lett volna az azonnali felmondás (mert ugye nem munkanélkülire pályázok, és csak ezt buktam volna, mert a "kölcsönzött" munkaerőnek nem jár végkielégítés, sőt semmi...)???


Köszönöm

 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre küldheted!