Kurvákra nincs szükség

Tisztelt Mt!

 

Nemrég új főnököt helyeztek a cégünk élére, sajnos a változás semmi jót nem hozott, nekem például egy hete fel is mondtak. Mindez nem meglepő, rengetegszer előfordult már, de az indok azt gondolom nem átlagos. Az első héten volt egy értekeztet, ahol semmi érdemleges dologról nem esett szóm, rá egy hétre pedig már az utcán találtam magamat.

 

Azon a reggelen szokás szerint negyed órával munkakezdős előtt megjelentem a munkahelyemen. Összekészítettem a papírokat, a napi feladatokat és megittam a szokásos kávémat,Kávézás közben érkezett meg az új főnök, vörös volt a feje, látszott, nincs jó passzban. Azzal kezdte, hogy leüvöltötte a fejemet,amiért kávézgatok(öt perccel a munkaidő kezdete előtt). Nem szóltam semmit, indultam tenni a dolgomat. Nekiestem a teendőknek, amikor egy óra múlva magához hívatott.Sejtettem, hogy gond lesz.

 

Bementem az irodájába, ott terpeszkedett a fotelben. Nem hogy nem viszonozta a köszönésemet, egyből ordítani kezdett. Kifejtette, hogy egész biztos egy ordas kurva vagyok, mert rövid szoknyában járok dolgozni (bokáig ért az a bizonyos szoknya, kosztüm felsővel együtt viseltem). Üvöltött, csapkodott és közölte, hogy nem maradhatok a cégnél, mert kurvákra nincs szükségük. Na itt eltört nálam a mécses...Próbáltam magyarázni, hogy nincs igaza, de mindhiába, rám sem hederített. Ordított, hogy takarodjak szeme elől és húzzak a személyzetishez a papírjaimért.

 

Miután megnyugodtam kicsit, úgy láttam, hogy nem tehetek semmit, megadtam magam. Nem azért, mert ez a helyzet tűrhető volna, de ilyen főnökkel dolgozni, konstruktívan együttműködni lehetetlen. Inkább beletörődtem a megváltoztathatatlanba.

 

Most hétvégén beszéltem egy kedves exkolléganőmmel, akit két nappal később szintén elbocsájtottak. Az ő bűne a műkörök viselése volt, hasonló körülmények között penderítették ki az állásából.

 

Most munkakereséssel töltöm minden időmet. Úgy tűnik sikerül találnom új állást, de remélem ott emberibb ember lesz főnök, mert én ezt a tortúrát nem szeretném újra átélni.

 

niki

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com