Utál a főnököm

Az én történetem talán nem olyan durva, mint itt az oldalon többeké. Az én közvetlen főnöknőm lassan 8 éve vezeti a cég azon részlegét, ahol 9 nő dolgozik. A korábbi nagyfőnöktől félt és utálta is, folyton harcban álltak egymással. Aztán sajnos kifúrták a régi főnököt és új került a helyére, de ő is férfi, aki bizony erőtlen és gyenge jellem. Az én főnöknőm persze jól játszott, és maga mellé édesgette az új nagyfőnököt.


Azóta a főnöknőm nyeregben érzi magát. Egyébként is egy furkálós jellem, amíg csak a kollégánk volt, folyton valakit bántott a háta mögött. Az, hogy az egyik kolléganőt mocskos ribancnak hívja egy dolog, de most éppen én vagyok soron. Engem már a hátam mögött le gusztustalan ribancozott, folyamatosan basztat és már nagyon elegem van belőle.


Azóta kezdődött a dolog, amióta bejelentettem, hogy szeretnék főiskolára menni. Neki is az van, így először egyáltalán nem támogatta az ötletet, de aztán belement. Most mindenkit uszít ellenem. Gusztustalan az egész és nem tudom mit tegyek. Állandóan a munkámban keresi a hibát és mindenki előtt megszégyenít, ha talál valamit.


Gyomorgörccsel megyek be dolgozni minden reggel, mert már annyira utálom őt. Van egy besúgója, aki folyton körbe jár, hogy meglesse ki, mit csinál. Nem tudom mit tegyek.

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com