Ha nem szerzek jogsit, kirúgnak

Tisztelt Munkahelyi Terror blog!

 

Fél éve dolgozok jelenlegi munkahelyemen. Ahogy a legtöbb cégnél, nálunk is vannak leépítések, többnyire a válságra hivatkozva küldik el a kollégákat. Eddig nekem sikerült megtartanom a helyemet, ez azonban nem jelenti azt, hogy nyugodt lehetek, mert biztos a helyem. Sőt... A munka mennyisége nem csökkent egy fikarcnyit sem, viszont mi kevesebben lettünk, ezért mindenkire több feladat hárul. Ez sem jelentene problémát önmagába véve, viszont sok olyan munkát kell elvégeznünk, amelyhez nincs meg a képesítésünk.

 

Hogy kicsit pontosítsak a dolgon, nekem például az egyik volt kolléga teendőit is át kellett volna vennem. Ő volt az, aki az országban fuvarozgatta a főnökünket korábban tárgyalásokra, megbeszélésekre, most pedig nekem kellene ugyanezt tennem. A gond csak annyi, hogy nincs jogosítványom.

 

Amikor ezt közöltem a főnökömmel, , először meglepődött, majd szó szerint megparancsolta, hogy három hónapon belül szerezzem meg a jogsit. Amikor megkérdeztem, hogy a cég fizeti-e a felmerülő költségeket, akkor nemleges választ kaptam, tehát úgy gondolják, hogy saját zsebből finanszírozzam az egészet és három hónapon belül legyen meg a papír. Jeleztem, hogy sem időm, sem pénzem (havi bruttó 120-ból nem egyszerű kigazdálkodni) jelenleg az egészre, akkor ultimátumot adtak, hogy vagy lesz jogsim a megszabott határidőre, vagy elbúcsúznak tőlem.

 

Jelenleg ott tartok, hogy fogalmam sincs mi legyen. Csak másfél éve diplomáztam, mondhatni pályakezdő vagyok, kapcsolati tőkém nuku, a környéken amúgy sem könnyű elhelyezkedni. Bartátoktól próbálok kölcsön kérni egy kis pénzt a tandíjra, vizsgákra, mert banktól hitelt nem kaphatok, sőt, a diákhitel részleteit is nyögöm hónapról hónapra.

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com