Utolsó tolvajnak neveztek

Tisztelt MT!


Azért fordulok önökhöz, mert egy elég lehetelten helyzetbe kerültem a munkahelyemen. Pontosabban a volt munkahelyemen, ugyanis már elbocsájtottak, de amilyen körülmények között, az nem emberi. Egy éjjel nappal nyitva tartó boltban voltam pénztáros. Napi 14 órát kellett gürcölnöm, a maradék 8 órában a tulaj felesége, néha a gyerekük volt a helyettesem. Másfél éven át minden a legnagyobb rendben volt, azt leszámítva, hogy folyton fáradt voltam, de az ember nem válogathat, a szükség nagy úr. Én így is örültem, hogy van munkahelyem és van munkám. Nem kerestem jól, de meg tudtam élni belőle.


Március elején történt, hogy az egyik váltásnál a főnök felesége 40 ezer forintos "hiányt" fedezett fel. Mivel mindent írtam papíron is a számlák mellett, ezért egyáltalán nem értettem a dolgot, az én számításaim szerint minden pénznek meg kellett lennie. Értelmes beszédre nem volt mód, utolsó tolvajnak lettem nevezve és még a rendőrséget is kihívta a hölgy, akik eljárást kezdeményeztek ellenem.Nem részletezem, megalázó és borzasztó kellemetlen helyzet volt.Természetesen ki lettem rúgva.

 

Mivel nagyon bántott a dolog,nem tudtam aludni, enni sem, ezért pár nappal a történtek után visszamentem a boltba, ahol már az utódom ténykedett,de bent volt a tulajdonos is, a "kedves hölgy" férje. Megkérdeztem, hogy esetleg nem történt-e csoda és nem találták-e meg a hiányzó összeget és legnagyobb megrökönyödésemre az úr közölte, hogy a pénz egy félreértés miatt tűnt el, ugyanis a drágalátos fiuk se szó se beszéd belenyúlt a kasszába (nem az én műszakom alatt), kivette, elrakta, csak épp nem szólt a szüleinek. Ők nem tudtak a dologról, engem gyanúsítottak és így lettem meghurcolva, megalázva és kidobva.


Csak álltam ott, mint Bálám szamara. Annyit nem kaptam, hogy elnézést nagyon sajnáljuk,vagy valami. Még azért is szinte könyörögnöm kellett, hogy hajlandóak legyenek a rendőrségnek is beszámolni erről a félreértésről, hogy ne folytatódjon egy felesleges és kellemetlen eljárás ellenem ártatlanul. Hárított, hogy nincs idejük, meg úgyis megszűnik az eljárás majd idővel, de végül, amikor már sírva kérleltem, akkor belement a dologba.


Végül tisztázódtak a dolgok, de az állásomat elveszítettem és az én koromban már nem könnyű újra elhelyezkedni, nem kapkodnak az ember után. Azért reménykedek, de egyelőre sajnos nem jött össze még semmi.
 

 

Amennyiben van olyan történeted, amit szívesen megosztanál másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt részed, akkor írd meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Munkajoggal kapcsolatos kérdéseket a munkahelyiterrorjog@gmail.com