Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Munkahelyi Terror blog!

 

22 éves vagyok, 2 éve dolgozom, illetve dolgoztam annál a cégnél, ahonnan nemrég kidobtak. Mivel nappali tagozatra nem járhattam egyetemre, csak levelezőre anyagi problémák miatt, ezért érettségi után elkezdtem munkát keresni. 1 éven keresztül csak lézengtem és csak néhány alkalmi hosztesz munkával tudtam pénzt keresni, Végül aztán egy irodai munkát sikerült találnom, akik a próbaidő után alkalmaztak állandóra.

 

Beilleszkedtem, dolgoztam keményen, iskolába jártam és megismerkedtem a párommal, 1 évvel ezelőtt össze is házasodtunk. Ő már elmúlt 30 éves, villamosmérnökként dolgozik, ahogy mondani szokták, rendezett körülményei voltak,így nem vacilláltunk a házassággal kapcsolatban. Közben természetesen folytattam a munkát és az egyetemet is, egészen eddig a szemeszterig, ugyanis teherbe estem.

 

A férjemmel sokat beszélgettünk róla, hogy a gyereket megtartsuk-e, vagy sem, végül mindketten úgy döntöttünk, hogy kisbabánk lesz, az egyetemen majd halasztok. Ekkor jött a másik dilemma, hogy megmondjam-e a munkahelyemen a nagy hírt. Persze előbb-utóbb úgyis kiderült volna (vizsgálatok, növekvő pocak, stb.), így abban maradtunk a férjemmel, hogy mindenképpen elmondom bent a főnökömnek.

 

A főnökömről el kell mondanom, hogy korábbról igazán rossz dolgot nem tudnék mondani. Sokszor volt türelmetlen, meg némi hatalommánia is megfigyelhető volt rajta, de alapvetően igazságosnak és empatikusnak ismertem meg. Persze azt nem mondhatom, hogy igazán jól ismertem volna, de ez volt a benyomásom róla. Bekopogtam hozzá és elé álltam és belevágtam a mondandómba.

 

Számomra egyébként elég fura szituáció volt az egész, ilyen helyzetben nem voltam soha, elég nehezen tudtam rátérni a lényegre, végül mégis kinyögtem, hogy gyereket várok. Elmondtam, hogy a lehető legtovább szeretnék munkában maradni és a lehető legkevesebb időt otthon tölteni, mert hitelt vettünk fel a férjemmel és a törlesztőrészletek növekedése nagy terhet ró ránk, szükség van minden pénzre. Arra számítottam, hogy megértően áll az egészhez, de sajnos az ellenkezője történt.

 

Nem kiabált, nem dühöngött, de nagyon sötéten meredt maga előtt, majd megkérdezte, hogy el tudom-e vetetni még a gyereket, mert csak akkor tud tovább alkalmazni, egyébként is fiatal vagyok még, bőven ráérek. Azt hittem nem jól hallok, pedig így történt. Mondtam, hogy egyrészt már nincs lehetőség abortuszra, másrészt szeretnénk ezt a kisbabát, szóval mindenképpen vállaljuk. Hidegen és nagyon komoran kijelentette, hogy akkor meg fognak válni tőlem. Nagyon szomorú lettem és kisomfordáltam az irodából. este elmondtam az egészet a férjemnek, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy alapjáraton nem is tehetik meg, hogy csak úgy kirúgjanak, ne izguljak. Hát én sajnos izgultam.

 

Másnap megkezdődött ellenem a halk, de intenzív terror. Mindent, amit megcsináltam visszadobtak, annyi feladatot kaptam egyszerre, amennyit máskor ketten, hárman végeztünk el, minden este lestrapálva mentem haza alapos fejmosás után, otthon pedig folytathattam. A főnököm úgy beszélt velem, mint egy tárgyal és minden nap egyre jobban kínzott a feladatokkal, tudta, hogy teljesen ki fogok készülni, mert a végén már tényleg 4-5-ször annyi munkát kaptam, mint korábban. Otthon zokogtam, megpróbáltam utolérni magam, de nem sikerült. Mindenért én voltam hibás, semmi nem volt jó, én meg kikészültem. Végül másfél hónap tortúra után a férjem mondta, hogy elég, ott a vége.

 

Bementem a munkahelyemre hétfőn és felmondtam, ők nyertek. Az a gonosz mosoly, ami a főnököm arcán megjelent a hír hallatán, az félelmetes volt. Perverz öröm volt, hogy sikerült neki egy terhes nőt a padlóra küldenie és elüldöznie. Már számomra volt megkönnyebbülés, hogy ott hagyhattam őket, azóta itthon vagyok. Már a 7. hónapban járok és egyedül az a fontos, hogy a pici egészségesen jöjjön a világra. Persze megnőttek a terheink, a férjem úgy hajt, mint egy megszállott, hogy talpon maradjunk, de én így terhesen már nem kellettem sehova, pedig jártam egy-két interjún. Persze szép és jó dolog a kismamák védelme, meg hogy áldott állapotban nem lehet bennünket kirúgni, de a lelki és fizikai terror ellen semmi sem véd, ahogy az én esetem is bizonyítja sajnos.

 

Ági