Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt munkajogban jártas válaszoló!

Gondolom elég sokszor olvashatták már azt a kezdő mondatot, hogy"egy
multinacionális cégnél voltam dolgozó", hát én is így kezdeném, csak
annyi különbséggel, hogy vezető beosztásban.
Ha a legelején szeretném kezdeni akkor azt mondanám, hogy szó szerint át
lettem csábítva egy biztos (5éves) állásból egy másik, szinte ugyanannyi
jövedelmet elérhető bizonytalanba. Visszagondolva én voltam a
meggondolatlan, de úgy gondoltam, hogy egy bolt vezetésénél egy
részlegvezetői feladatokat ellátó vezető szerep nem lehet nehezebb.
Minden rendben volt az elején. Beilleszkedés, munkatársak, főnökök
kedvesek voltak és segítőkésznek tűntek. Persze minden erőfeszítésem
ellenére követtem el hibákat a betanulási időszakban.Ezek korrigálása
szinte mindig megoldható volt. A munkaidőm 8 óra lett volna, de persze
nem mondok gondolom újat azzal, hogy soha nem mentem haza a munkajogilag
szabályozott letelt munkaidőm után, csak 3-4 órával később. Gyakorlatilag
reggeltől-estig. Úgy gondoltam, hogy a tanulásomhoz elengedhetetlen az,
hogy munkaidő után is foglalkozzam olyan dolgokkal,amelyekre esetlegesen
addig nem jutott idő.
Kb a próbaidőm 2. hónapjában kezdődtek a problémák. Olyan dolgokért
vettek elő, amelyekről sejtelmem sem volt, hogy én hogyan rontottam el.
De csöndben voltam, mert akartam ezt az állást és igenis meg akartam
tanulni mindent!
Aztán amikor a próbaidőm lejárt behívott a területi vezető és azt
mondta: Látom, hogy itt vagy elég hosszú munkaidőben de semmi értelme,
mert gyakorlatilag semmit sem csinálsz. Sejtik, mekkora pofon volt, de
még nagyobb megfeszített munkában folytattam tovább. Lassan az egységben
bármilyen probléma volt megkaptam a magamét. Aztán rájöttem a
rosszindulatú pletykákra! Amelyek a vezetőtől terjedtek el. Mindenkit
kibeszéltek, aki élt és mozgott. De nem olyan fából faragtak, aki feladta
volna (bár mostani szemmel el kellett volna mennem táppénzre, egyébként
valódi egészségügyi problémával), de féltettem az állásom és meg akartam
mutatni, hogy akkor is megfelelek és megtanulok amit csak lehet.
Aztán eljött az utolsó munkanapom. Amikor ledolgoztam kb 3 órát az
üzletvezető behívott a tárgyalóba és azt mondta: Ő tovább nem tartja a
hátát értem, vagy közös megegyezéssel elmegyek, vagy ki vagyok rúgva.
Mindezt négyszemközt beszéltük, tehát senki nem hallotta. Aláíratta
velem a közös megegyezést fenyegetőzések közepette úgy, hogy a dátum a
törvényes kiadható szabadságom utánra essen. Magyarán egy előre
dátumozott munkamegszüntetést írtam alá.
A kérdésem az, hogy ez jogszerű-e? És az jogszerű-e, hogy csak ketten
voltunk a megbeszélésen, mert én úgy tudom, hogy egy harmadik személynek
hallania kell a beszélgetést azért, hogy senki ne tudjon a másik félre
olyat mondani ami nem történt meg.
Megkérdeztem, hogy elmehetek e táppénzre a szabadságom alatt, amely kérdésre azt válaszolta, hogy nem. Tényleg nem mehettem volna el, még akkor sem ha a közös megegyezéssel megszüntetett munkaviszonyom még egy hétig tartott? Ez nem a munkavállaló szándékos félrevezetése?
Ezek az alapkérdéseim. Vannak még a tarsolyomban ehhez kapcsolódó kérdések, de kíváncsi vagyok, ezekben jól gondolkodom-e.
Várom mielőbbi válaszukat.  

Kedves Levélíró!

Öntől is meg kell kérdeznem: mióta olvassa a blogunkat? Mióta olvas egyáltalán munkajoggal kapcsolatos internetes oldalakat?
Ha csak néhány cikket is elolvasott volna, tudhatná, hogy közös megegyezéses felmondást - néhány valóban ésszerű kivételtől eltekintve - egyenesen tilos aláírni! Ön mégis aláírta, sőt, önön és a főnökén kívül senki más nem volt jelen: hogyan tudná bármelyik bíróság előtt bizonyítani, hogy kényszerítették, fenyegetéssel vették rá az irat aláírására?
Egyébként a munka törvénykönyvében nincs semmiféle előírás arra vonatkozólag, hogy hány személynek kell jelen lenni a munkaviszony megszüntetésekor.
És mégis, hogyan kényszerítette Önt? Fegyvert fogott a fejéhez? Fojtogatta? Nem, csupán annyit mondott, hogy ha nem írja alá, akkor is kirúgják. Erre az lett volna a helyes válasz, hogy oké, rúgjon ki, csak találjon hozzá megfelelő indokot, különben legközelebb a munkaügyi bíróságon randizunk.
Fenyegetőzni mindenki tud. Szerintem Ön is. Egy intézkedés jogosságát bebizonyítani viszont nem mindenki képes. Ha Ön nem engedett volna a fenyegetésnek, ez a teher a munkáltatójára hárult volna. És azok, akik csak fenyegetéssel tudnak bármit is elérni, nyilvánvaló, hogy nem a jog talaján állnak. Nem az Ön munkája, képességei miatt szüntették meg a munkaviszonyát és nem is tudták volna ezt bebizonyítani. Az a baj, hogy a közös megegyezés miatt ezt Ön már soha nem fogja tudni bebizonyítani és elesik attól a pénztől is, amit mindez jelentett volna Önnek.

És még egy fontos dolog - ezt már szintén többször leírtam a blogon -: akkor is kap munkanélküli segélyt, ha Ön mond fel, csak később kezdődik a jogosultsági időtartam. Hadd idézzem ide magát az erre vonatkozó törvényt:

Ha a munkaviszonyt az álláskeresővé válást megelőző 90 napon belül a munkavállaló rendes felmondással, továbbá a munkaadó rendkívüli felmondással szüntette meg, az álláskereső részére álláskeresési járadék az előbbiekben meghatározott módon megszüntetett munkaviszony megszűnését követő 90 nap elteltével folyósítható, tekintet nélkül arra, hogy az álláskeresési járadék folyósításához szükséges feltételekkel rendelkezik.
(1991. évi IV. tv. 27.n § (5))

Kívánom, hogy vonja le a megfelelő tanulságokat az esetből és következő munkahelyén legyen bölcsebb!

Üdvözlettel:
Erynnis