„Sziasztok, Despivel beszéltünk és mind a ketten egyetértettünk abban, hogy a blog ezentúl ne csak beérkező levelekkel és jogi segítségnyújtással foglalkozzon, hanem önálló bejegyzésekkel is. Természetesen minden építő kritikát szívesen fogadunk, illetve, ha van olyan témája, amivel úgy érzi, hogy eddig nem foglalkoztak (vagy nem eleget) és szívesen olvasna róla, kérem írjon nekünk levelet. A posztban sajnos sok mindennel csak érintőlegesen tudtam foglalkozni az esetleges kiegészítéseket a kommentekbe várjuk.”

A 2008-as gazdasági válság egyik legpusztítóbb mellékterméke a munkanélküliség hirtelen megnövekedése volt, ami egy sor más gazdasági, társadalmi és politikai ágazatot érintett. Nyugodtan kijelenthető, hogy a világ mozgatórugója a pénz és a fogyasztás, ami nélkül Magyarország (és a többi ország) nem lesz többé ugyanolyan. Ahhoz, hogy értelmezni lehessen a mostani helyzetet, nemcsak a munkanélküliség változásával kell tisztába lennünk, hanem az ehhez kapcsolódó egyéb ágakkal is.

   1.      Rendszerváltás

A rendszerváltás után, amikor a szocialista állami uralom alól egy huszárcsapással áttért az ország a demokratikus piacgazdaságra, amiről jogosan azt hitték az emberek, hogy minden rendben lesz és a szabadság Mekkája fog beköszönni. Több mint 20 év távlatából kijelenthetjük, hogy ez volt a XX. század egyik legnagyobb tévedése…legalábbis, ami a magyar történelmet érinti. A politikai és gazdasági elemzők mára (persze utólag mindenki lehet okos) szerint azért indult el a lejtőn Magyarország, mert az akkori jó pozícióban lévő embereket még az sem zavarta, hogy a saját meggazdagodásuk árán tönkretehetnek egy országot...persze lehet, hogy ezzel ők sem voltak tisztában. Sokan csődbe vitték a rájuk bízott állami vállalatokat, majd potom pénzért felvásárolták. Ennek köszönhetően az állam folyamatosan esett el a bevételeitől a magánszemélyek egy csoportja pedig hihetetlen anyagi vagyonra tett szert…átvitt értelemben más emberek kárán. Ez a kisajátítási hullám szó szerint ipari mennyiségben zajlott, eltűnt Magyarországról a teljes könnyűipar, a bányászat nagy része, a dunaújvárosi kohászat és nehézipar (ebbe elméletileg az oroszok is belejátszottak), illetve a teljes csepeli iparlétesítmény is eltűnt a föld színéről. Ezt a törést a mai napig nem heverte ki a társadalom, sokan sokféleképpen próbáltak védekezni ez ellen. Ennek következményeképpen alakult ki Magyarországon a hajléktalan társadalom (sok szociológus őket nevezni a rendszerváltás elfeledett veszteseinek), a mezőgazdasági ágazatból kikerültek pedig a rokkantnyugdíjságba menekültek. A probléma akkorára hatalmasodott, hogy 1993-ra (eddigi) rekord munkanélküliségi ráta volt Magyarországon 12,1 százalékkal. Az akkori politikai vezetés az új helyzet miatt egyszerűen nem tudott mit csinálni. Az állam minimális részt vállalt az addigi gazdasági szerepéből, a rendszer egyetlen dologban reménykedhetett, mégpedig abban, hogy az újonnan alakult vállalkozói piac fel fogja szívni a munkanélkülieket. Arra azonban nem gondoltak, hogy a friss cégek nem több száz emberekkel fognak felvenni, csak párat azok közül is vagy a legjobbakat, vagy azokat, akikkel a legjobb kapcsolatot ápolják. Ebben az időben alakult az ki az újonnan hatalmat kapott vállalkozókban, hogy szabad munkaerő van bőven, így a munkavállalókkal úgy viselkedhetnek, ahogy akarnak (persze a helyzet közel sem összehasonlítható a mostani szituációval). Ebbe beletartozik a túlzott leterhelés, ingyen-túlóráztatás, zaklatás, nem megfelelő viselkedés is. Sajnos akkor és azóta is a munkavállaló tehetetlen, ugyanis se a munka törvénykönyve, se egyéb szervezet (még az állam sem) a gyakorlatban nem tud igazi hatást gyakorolni a mára teljesen irreálisan gondolkodó munkáltatók felett.

2.     Foglalkoztatás az ’ünnep után’

Az 1993-as vészterhes év után egészen megváltozott a munkaerőpiac helyzete. A munkanélküliségi ráta csökkenni kezdett, a munkavállalók egyre több jogot és kedvező szerződési feltételek tudtak szerezni maguknak (kiegészítés: emlékszünk még azokra a munkaszerződésekre, hogy az éves fizetésemelés az infláció + X százalék? Ilyet jó rég nem láttam már). Úgy tűnt, hogy a taxisblokádokkal, sztrájkokkal és tüntetésekkel tűzdelt 90-es évek elejének vége van, és egy új gazdaságilag gyarapodó erős ország válik Magyarországból. Ha az akkori elemzők tudták volna, hogy túl korán a semmire ittak sokan a medve bőrére, akkor talán más lenne a mai Magyarország.

 1. ábra – Munkanélküliség változása 1993 és 2001 között

Amint az ábrából is kitűnik 8 év alatt több mint a felére csökkent a hivatalos munkakeresők aránya. Ez egyrészről jó hír volt a kormánynak és az államnak, hisz az elhelyezkedett munkaerő növekedése és a munkanélküliség csökkenése több szempontból is kedvező volt az országnak. A dolgozó embert nem kell segélyekből fenntartani, tehát nem jelent kiadást, illetve adózik, tehát bevételt jelent az államnak, és ami a legfontosabb fogyaszt (korcsoportonként változó mértékben), ami jót tesz a hazai és a régiós termelésnek, ami további munkanélküliségi csökkenést eredményeztet.
A jólétet viszont drágán mérték és a lakosság döntő többsége nem is volt tudatában annak, hogy ami ma az életüket menti meg, az pár év múlva tönkreteszi. Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok 42. elnöke az amerikai gazdaság felpörgetésére egy egészen új az eddigiektől merőben más gazdasági és hitelezési politikába kezdett bele. Clinton és a demokrata kormány szerint a hitelek jelentették mindenre a megoldást, így az újonnan bevezetett törvényeknek köszönhetően a banki hitelezés merőben egyszerűvé vált. Ez volt a „hitelt mindenkinek” program. A multinacionális nagybankok ezt a stratégiát a tengerentúlról áthonosították Európába, így ideig-óráig, de Magyarország is növekvő pályán haladt. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy a hitelek nagy része fedezetlen pénzből adódik kiutalásra, illetve, hogy az egész hitelezési politika egy hatalmas pilótajáték köré épül, aminek a tetején a multinacionális és itthoni székhelyű nagy tőkével rendelkező bankok állnak (a bankok és hitelintézetek neveit a későbbi problémák elkerülése végett nem hozom nyilvánosságra).
Egyre több volt a fedezet nélküli pénz és egyre több alapvető a gazdasági stabilitás érdekében fontos téglát távolítottak el a hitelezési piacról. Ezeknek a jó része szintén Amerikából eredeztethető, ahol a pénzpiac lobbija teljesen beleivódott az amerikai törvényhozásba. Egy sokat mondó szám: Minden amerikai képviselőre ÖT (5) darab pénzpiaci lobbista jut…ez azt hiszem, hogy rengeteg mindent megmagyaráz.  

Az ország tehát egyre stabilabb lábakon állt, a láthatatlan bomba gyújtózsinórját viszont meggyújtották. Azt, hogy ezek után mi történt a következő részből fog kiderülni.