Így bánnak a kismamákkal

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Rovatukat olvasva gondoltam úgy, hogy az én történetem is tanulságos lehet másoknak.8 évvel ezelőtt egy nagy magyar élelmiszerlánc vidéki kirendeltségén dolgoztam, ahol az egész szervezet tulajdonosai is mindennapi munkatársaink voltak. Mivel a cég ingatlanok bérbeadásával is foglalkozott erre külön céget hoztak létre, melynek irodái nem különültek el a hasonló tulajdonosi körű más tevékenységet végző irodáinktól.


Én a bérbeadással foglalkozó cég ügyeit intéztem, bérlőkkel egyeztettem és besegítettem a másik cégbe is. Amikor terhes lettem és bejelentettem néhány hónap múlva a főnököm közölte, hogy pénzügyi megfontolásból szeretne a másik cégbe átjelenteni. Munkám, helyem nem változna, de ezt kívánják a cég érdekei.
Nem támasztottam semmi kifogást, hiszen papírmunkának tűnt az egész.


Szerencsémre, mivel ezt megelőzően hosszú évekig ügyvédi irodák munkatársa voltam és sokféle ügyet láttam, figyelmes voltam.Egy nap elkezdték hozni a kollégáim a munkaviszonyt megszüntető kilépő irataimat, hogy itt meg itt kéne aláírni. Mondtam hogy semmi gond, de majd akkor írnám alá, ha a másik cégbe belépő papírjaimat már aláírtam.


Ezután néhány nap csend következett, majd ajánlott tértivevényes levélről kaptam értesítést amit a cégemtől küldtek és ahová naponta bejártam. Nem vettem át és bementem a tulajdonoshoz, hogy akkor most ez mit is jelent pontosan.

 

A válasza elképesztően felháborító volt. Azt mondta, hogy elismeri ez a húzása most nem jött be, így nem tudott saját önszántamból megszabadulni tőlem, hogy megszabaduljon tőlem ezen a módon terhesen, de vegyem tudomásul, hogy ha akarja megtehetné, és akkor max járhatnék a karonülő gyermekemmel a Munkaügyi Bíróságra, a büntetést meg ő úgyis ki tudná fizetni, ez neki nem okoz gondot én meg majd fizethetném a GYES-emből az ügyvédemet.

 

Nagy kegyesen megengedte, hogy a terhességem végigdolgozzam a jelenlegi helyen, némi munkaidő kedvezménnyel, és azzal a feltétellel hogy nem akarok majd visszajönni ide dolgozni ezek után. Érthető okokból nem akartam......


A hab a tortán pedig az, hogy 3 évvel később amikor letelt a GYES, nem akarta kifizetni a járandóságaimat, amik ez idő alatt keletkeztek, hanem egy olyan papírt küldtek ki, hogy egymással elszámoltunk, további követelésem nins. Ezt persze nem írtam alá. Amikor a könyvelőt kérdeztem, hogy pontosan mi is járna, durván elhajtott, hogy ne gondoljam már, hogy majd ő keresztbe tesz ennek az embernek.


Miután minden szabadságom kitelt már tényleg nem tudtak velem mit csinálni, mert mondtam hogy akkor visszamegyek dolgozni és rendes felmondással kell kirúgniuk, az utolsó előtti napon a titkárnőjével elküldte a fennmaradt járandóságaimat egy borítékban a közös megegyezéses papírral és néhány keresetlen szóval megtoldva.


Megjegyzem, hogy a fenti kedves főnök ma Magyarország legnagyobb üzletláncának élén áll és gyakran helikopterrel jár egyik tárgyalási helyről a másikra, szóval nem igazán pénzről szólt ez a történet.


Szóval kismamák legyetek résen és ne hagyjátok magatokat megvezetni, bármilyen ártatlannak is tűnik a munkaadó.

 

Üdvözlettel
Tími