Boldog új évet! Ki van rúgva!

Tisztelt Mt olvasók!

 

Sürgős segítségre volna szükségem. Egy maszek kisboltban vagyok eladó majdnem három hónapja. Nem ez álmaim munkahelye, de mivel elmúltam már 50, nem ugrálhatok kedvemre. Két műszakban dolgozom, reggel 6-tól 2-ig, illetve 2-től este 10 óráig. Hamar belejöttem a munkába, nem is volt semmi gond a mai napig. Nem indult valami fényesen számomra a 2012-es esztendő, már az első nap elveszítettem a munkámat.

 

Az történt, hogy a bolt tulajdonosa,a főnököm még december 30-án bejött a boltba hozzám, hogy megbeszéljük a Szilvesztert és január 1-ét. Abban maradtunk, hogy 31-én nyitva lesz a bolt, én délelőttös leszek, 1-én pedig zárva tartunk. Kifejezetten örültem, hogy így pihenhetek végre egy teljes napot, és meglátogathatom a testvéremet és családját, együtt tölthetjük a szilveszter estét, másnap haza megyek, még pihenhetek egy keveset és csak 2-án, hétfőn kezdődik elölről a munka.

 

Délután haza mentem, elkészültem, majd kimentem a pályaudvarra, megvettem a jegyet, vonatra szálltam és leutaztam a nővéremhez, aki kb. 140 kilométerre lakik tőlem. nagyon örültünk a viszontlátásnak, hiszen már fél éve nem találkoztunk. A Szilveszter este kitűnő hangulatban telt.Egyáltalán nem gondoltam, hogy egy nappal később minden a feje tetejére áll.Megvártuk az éjfélt, boldog új évet kívántunk egymásnak, majd aludni mentünk, mert én egy elég korai vonattal szándékoztam haza menni.


Másnap reggel 7 órakor csörgött a telefonom.A főnököm volt, tajtékozva vont kérdőre, hogy miért nem voltam ott reggel nyitáskor a boltban. Még nagyon korán volt nekem, ezért el kellett telnie néhány másodpercnek, mire megértettem, hogy miről beszél. Ekkor mondtam neki, hogy abban maradtunk, csak 2-án nyitunk ki, meg hogy azt is megbeszéltük, hogy én leutazom a nővéremhez.


Lehülyézett és meghazudtolt, mondván én teljesen hülye vagyok, ő 1-ét mondott és mivel ennyire sem vagyok képes, hogy ezt felfogjam, keressek magamnak új munkát, ő nem alkalmaz tovább.Ezt követően lecsapta a telefont, majd ki is kapcsolta, mert vissza akartam hívni, de már nem sikerült.

 

Haza zötykölődtem elég rossz lelkiállapotban, próbáltam újra és újra hívni a főnökömet, de nem sikerült. Most itt ülök, megírom önöknek a történetet, holnap reggel pedig odamegyek a boltba nyitáskor és megpróbálom tisztázni a helyzetet, de őszintén szólva nem látok rá túl sok esélyt. Elkeserítő, hogy így indult az évem és az én koromban ki tudja mennyit kell várnom, mire új helyet találok. És hogy addig miből fizetem a számlákat, amik persze emelkedtek az új évvel, fogalmam sincs.

 

Katalin

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.