Létezik ilyen munkahely, állásinterjú?

 

Előrebocsátom, határozott véleményem van a munkakeresésről. Ha egy cég egy pozícióra keres egy munkavállalót, annak számtalan oka lehet. Egyik például, hogy a jelenlegi munkatársak egy feladatkört nem tudnak ellátni. Ezért kell valaki aki az adott területre. Tehát, mint jelentkező - az én meglátásom szerint - egyenlő a pozíciónk. Ezért semmiféle munkáltatótól nem esek hasra: hisz ő hirdeti az állást, én pedig (ha a feltételeknek megfelelek) beadom a jelentkezésemet. Jó esetben eljutok az interjúra: ahol egyenlő feltételekkel ülünk le beszélgetni, nincs alá-fölérendelti viszony.

 

 

Állást keresek, fél évvel ezelőtt elvesztettem a munkámat. Egy mutyiszervezetnél dolgoztam, ahol a napi feladatom nagy része az volt, hogy az egyetlen felettesem (igen, vezető beosztásban dolgoztam) családi életéről előadott sztorijait kellett hallgatnom. Naponta beszámolt a csúcsszuper gyerekeiről, a remek tánctudásáról (valami tánciskolába járt, amire szerinte nekem is el kellett volna járnom, amire nem voltam hajlandó), a kamufőiskoláról ahova járt (ezért minden héten vizsgára hivatkozva egy napot, biztosan ellógott, hisz minden főiskolán minden héten vizsga van, ugyebár).

Közben el kellett viselnem, ahogy az alkalmazottait ugráltatja. Neki magának nem volt munkája. Ami véletlen volt, azt kiadta majd isten tudja, mit tett a nap hátralevő jó pár órájában, de érdemi munkát nem végzett, az biztos. Egyébként egy negyvenöt körüli nőről beszélünk, én magam 35 körüli pasi voltam akkor. Utólag azt mondom, megtarthattam volna az állást, ha elmentem volna táncikálni, sikítva örültem volna a gyereksztoriknak, vagy helyeseltem volna, hogy minden rendezvényen benyakal 2 üveg pezsgőt, amit büszkén vállalt, hogy berúgott tőle, és nem sok mindenre emlékszik. Még az is lehet, hogy ha az amorf alakját minden nap megdicsérem, az is jó pont lehetett volna: de mindezekre nekem nem volt affinitásom.

 

Eltekintve a „főnöknő” agyamentségétől, álommunka volt. Bevallom, hülyére kerestem magam. Miközben alig dolgoztam (például mert a főnököm nagyon unatkozott, engem is feltartott a fenti történetekkel, melyeket napi 2-3 órában adott elő), egyedül talán az volt a bajom, hogy bár a szakmámban dolgoztam, a tudásom harmada sem kellett ehhez a munkához. Szellemileg nem elégített ki, nem volt benne kihívás. Aztán egyszer csak keddről szerdára „elbocsátottak”, az indokot később hallottam vissza: nem annyira voltam szimpatikus a „főnöknek”, mert nem estem tőle hasra. Tulajdonképp végig fúrt, hazudozott a többi mutyisnak rólam, addig ameddig meggyőzte őket…. Utána persze még jött tőle néhány telefon, amiben mosakodott, mert ha ő úgy, én is úgy, és itt-ott elmeséltem a napi rutinját, amit nem vettek túl jó néven. De ez elmúlt….

 

Elkezdtem munkát keresni. Nagyjából 1 hét alatt találtam, de nem tetszett, megköszöntem a lehetőséget, csöbörből vödörbe, nem. Egyébként ezt megtehetem, abban az élethelyzetben vagyok, hogy nem kötelező bármit elvállalnom. Úgy gondoltam megkeresem a flow élményt: olyan munkát akarok, ami felelősségteljes, ami leterhel, és amiben egyszerre érzem magam jól mind anyagi, mind szellemi téren.

 

Ezért nem is jelentkeztem naponta 25 állásra, ész nélkül. Bevallom szelektáltam, s ha egy cég által feladott hirdetés legalább 80%-ának nem feleltem meg, el sem küldtem nekik az önéletrajzot. (Ezt esetleg egy másik posztban megírom, miért nem) S, lőn nagy meglepetés: találok egy hirdetést, ami nagyon tetszik. Tökéletesen lefedi az eddigi pályámat, és a tudásomat. Remek, repül az Önéletrajz.

 

Az Önéletrajz beküldése után egy nappal csörög a mobilom: a vonal másik végén egy nő, aki töri a magyart, raccsol is, és kicsit még rá is játszik, de nem baj: megkapta az önéletrajzom, be tudnék-e menni másnap délre állásinterjúra? (Hozzáteszem, a hívás délután 3-kor esik be). A nagyokos Hr-esek ilyenkor azt a trükköt mondják, hogy ha közeli az időpont, alkudj ki másikat, lássák, nem vagy sem elkeseredett, sem nem annyira fontos, ám én az ilyen játékokat nem szeretem. Régen, randi után a csajokat sem hagytam 3 napig parkolópályán, hiába írta naponta le hat elmebeteg újság, különben is legyünk proaktívak. Az időpont egyeztetésekor mondja a raccsoló egyből a feladatot: van egy honlapjuk, a neve homegate.hu. Nézzem meg (jaj de korrekt, legalább most már tudom, hova megyek, gondolom, mert persze cégnév nem volt az álláshirdetéskor), és – most figyeljünk – írjak neki a honlapról 3-4 oldalnyi kritikát, összefoglalót, észrevételt, amit akarok. Angolul. Holnapra.

 

Megegyezünk, hogy meglesz, igaz a hölgy nem kérdi, van-e időm erre, nem ad támpontot, hogy mire kíváncsi ( lehet, hogy a Hr-esek mégsem olyan hülyék, ha hallgatok rájuk, van plusz két napom) legyen meg oszt kész. Megnézem a honlapot. A blog olvasóinak is érdemes. Valami ingatlanos honlap, ahol az egyik értékesítő Yoda mester. Több órás program, amíg nem azt írom neki az összefoglalóba, hogy ember, hülyéskedsz, erről mit írjak, ez nincs kész, vagy poén. Megvan a három oldal, tele ötletekkel, óvatos kritikával (meg ne sértődjön ő vagy Yoda), megoldom a printelést is (nincs itthon printerem), öltöny, a lehető legjobb outlook, portfólió, hajszálpontos érkezés. Az iroda döbbenet jó helyen, csodaszép, a raccsoló homegate-s nő megérkezik. Bevisz egy szobába. Itt lesz az interjú, mondja, vizet nem hoz csak magának. Leteszi maga mellé a 3-4 oldalas angol összefoglalót, azonnal elviszi a többi portfóliót, majd rámnéz, és megkérdezi: mehet-e az interjú németül? Itt egy kicsit meglepődöm: a német nem volt feltétel. A honlap magyar. A szöveg, amit kért meg angol. Miért német? Végül megegyezünk az angolban. Szerencsére 5 mondat után kiderül, nem én nem értem, amit ő mond, ő nem ismeri az általam használt szavakat, kicsi megkönnyebbülés: nem ezen bukik vagy áll.

 

Majd a teljes döbbenet: az a papír, amit írtam, nem érdekli. Nem néz bele, nem kérdez bele, maga mellé teszi. Nagyjából két perc után közli, hogy 10 perc múlva a város másik végén kell lennie egy kiropraktőrnél, mert neki nagyon fáj a háta. (Itt már magyarul beszélünk). A cégről semmit nem mond, a leendő munkáról sem. Ellenben 2 percig telefonálgat, hol a férje (aki a másik cégvezető), mert de jó lenne, ha találkoznék vele, de nem lehet, lent cigizik, nem jön fel. (Itt kezdett elszállni az agyam…). Még büszkélkedik egyet, hogy ők itt milyen jó csapatot alkotnak, és hívni akar egy taxit, hogy elinduljon. Felajánlom, eldobom az orvoshoz, talán elmeséli mi a francnak vagyok itt? Hátha a kocsiban feloldódik, és mond valamit a munkáról, kérdez valami szakmait tőlem, esetleg egy félmondatban kitér a fizetésre, de nem. Útközben mindenről beszél, csak arról nem amiről kellene.

 

Értesítés a jövő héten, mondja nagy barátságosan, mikor kirakom az orvosnál. Persze jövő héten nem hív, én keresem, sajnos nem engem választottak. Gondolom nem taxist keresnek. De lehet, hogy azt, sosem derül ki.
Hogy mi lapján nem engem? Meg sem kérdeztem, hallom, érzem, azt sem tudja kivel beszél, csak anyit tud, nem azzal, akit választottak.

 

Füstölgök egy sort magamban, és egyben röhögök: azért füstölgök, mert jól becsapott. Konkrét honlaptervet kért tőlem, szellemi munkát, amit megkapott. Ha minden jelentkezővel megcsinálta, van egy tucat okos ötlete. Én hülye, még ott is hagytam. És miért nevetek? Mert a történet 3 hónapos. És a honlap azóta is ugyanolyan: továbbra is Yoda az értékesítő (gondolom Obi Van Kenobi, Luke Skywalker nem jelentkezett), semmiféle fejlesztés nem történt, én pedig egy tapasztalattal gazdagabb vagyok.

 

Ui: Kérem a kommentelőket, visszafogottan. Nem szeretem, ha elsőre ítélnek ha valaki belém akar kötni, az írás tényszerűségén ne menjen túl. Például: igen, van 2 diplomám, igen, megengedhetem magamnak, hogy nem megyek el 80 000-ért Tesco árufeltöltőnek, vgy biciklis futárnak. De ez nem azt jelenti, hogy ezen kell élcelődni, azt kell találgatni, hogy miért engedhetem meg magamnak? Netán azt hinni, beképzelt vagyok, lenézek bárkit, mert nem. Ez csak egy történet, egy eset, egy tanulság lehet másoknak…

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.