Mihez kezdjek a diplomámmal?

Tisztelt Munkahelyi Terror!


Ahogy láttam, több posztolóhoz és kommentelőhöz hasonló problémával rendelkezem: bölcsészdiplomám lesz, most júniusban, amint leadom a szakdolgozatomat és átmegyek az államvizsgán.Magyar-pedagógia szakos tanár leszek, ami a gyakorlatban csak magyartanárt jelent. Az utolsó állami félévemre már csak a szakdolgozatom maradt, így van időm aktívan állást keresni még diákként. És a helyzet elég siralmas. Mivel nem Pesten lakom, diákmunkával sem vagyok elárasztva. A szüleim már nem tudnak támogatni, úgyhogy el se tudom képzelni, mi lesz velem, ha júniusban megkapom a diplomám, meg az utolsó havi ösztöndíjam. Azért előrelátásból elvégeztem egy jogi asszisztens OKJ-s képzést az egyetem alatt, még ingyenesen.

 


Akkor nagyon jó lehetőségnek tűnt (persze ingyen volt, nem vesztettem vele semmit), de utólag azt gondolom, azon kívül, hogy megtanultam gépírni, és vannak alapvető jogi ismereteim, nem sokat kaptam ettől a képzéstől. Bár a jogi asszisztensi állások egy részére alkalmas lennék, ilyeneket is csak Pesten hirdetnek - persze legtöbbjüket tapasztalattal, amit nem tudom, honnan kellett volna megszereznem, a 2 hónapos gyakorlatomon kívül.


A nyelvtudásom sajnos szintén nincs rendben, ebben a félévben jelentkeztem angol újrakezdő csoportba, de nem hinném, hogy fél év alatt folyékonyan fogok angolul beszélni, mikor olyan szinten soha nem volt a nyelvtudásom. A következő félévet pedig már nem fogom tudni kifizetni, ha nem lesz munkám.


A gimiben mellette még latint tanultam, ezzel nem sokra megyek a munkaerőpiacon gondolom. Az egyetem alatt elkezdtem japánt tanulni, ami nagyon érdekelt, de nem tudtam finanszírozni, így végül is ez is csak kidobott pénz volt, mert alapmondatokon és az egyszerűbb írásjeleken kívül mást nem tanultam meg ennyi idő alatt.


Szerencsére a diákhitelem sem milliós nagyságrendű, csak egyszer vettem fel, akkor sem a maximum összeget, és nem is az első félévemben. De ha nem lesz munkám, azt a keveset sem fogom tudni miből fizetni.


Persze gondoltam, hogy nem fogok 2-3 hónap alatt munkát találni, így, hogy nem is vagyok túl mobil, de ha az lennék, akkor is alig lenne állás, amire egyáltalán jelentkezhetnék a képzettségem és a jelenlegi nyelvtudásom alapján.


Azt is értem, hogy oda kell menni, ahol munka van, és bár nem szeretem Pestet, nyilván felköltöznék, ha ott lenne munka...viszont annak nem látom értelmét, hogy a fél éves diákmunkából összekapart pénzemből kifizessem egy pesti albérlet kaucióját, mikor ott sem biztos, hogy találok munkát. Ha hazaköltöznék (kollégista vagyok), akkor meg végképp elvágnám magam minden lehetőségtől, mert egy kis faluban élek, ahonnan gyakorlatilag sehová nem lehet bejárni - ezért is költöztem kollégiumba, és az édesapám is ezért nem talál munkát, amióta elküldték az előző munkahelyéről. Emiatt a családomnak is szüksége lenne támogatásra, de amíg magamat sem tudom eltartani, addig hogyan segítsek nekik?


A párom szerencsére használhatóbb végzettséggel fog rendelkezni egy éven belül, informatikus lesz, tapasztalata és nyelvtudása is van, illetve nem is ragaszkodik hozzá, hogy a jelenlegi lakhelyünkön maradjunk. De mégsem állhatok úgy neki a "nagybetűs" életemnek, hogy majd a párom eltart hónapokig (évekig?), amíg nem lesz állásom.


Értem én, hogy gondolhattam volna erre előbb is, de aki így gondolja, az próbálja meg beleképzelni magát egy 18 éves, kitűnő érettségivel végzett diáklány helyzetébe, aki azért annál többre vágyik, minthogy szakmunkás legyen, de nem a reálos, hanem a humán tárgyak mennek neki. Ha megvernének se tudnék megtanulni deriválni vagy integrálni, attól, hogy 5-ös voltam matekból középiskolában, mert amit kellett, azt leültem és megtanultam.


Tehát a kérdésem az lenne, ki mit tanácsol, mégis mit kezdjek magammal? Többmilliós másoddiplomára nem lenne pénzem, de talán OKJ-s képzésre még igen (de mint a fenti példa mutatja, ebben is csalódtam). Nem büdös nekem a munka, dolgoztam már gyárban (most is ott dolgozom), csak azért ha már ennyit tanultam, szeretnék valamit kezdeni is vele (illetve amúgy is túlképzett vagyok középfokú végzettséghez kötött munkákhoz).


Köszönöm a hasznos hozzászólásokat!


Üdv. Lizi