Egy ilyen csinos nőnek biztos van barátja

Tisztelt Ügyintéző!

 

2012. január 18-tól nincs munkahelyem sem, állásom sem. Tanult,
diplomás, több éves munkatapasztalattal, széles érdeklődési körrel,
folyamatosan fejlesztem ismereteimet, gondoltam találok én hamar
állást.

 

 

Buzgón küldözgettem mindenhova - végzettségem tapasztalatom szerint -
a jelentkezéseimet míg nem, egyik nap az egyik ismerősöm ajánlott egy
elég nagy nevű, múltú, hírű céget, ahova is éppen olyan munkaerőt
kerestek ami nekem témába vágott, ügyintéző koordinátor. El is küldtem
a jelentkezésemet, melyre kb 2 napon belül jött is az e-mail, hogy itt
és itt ekkor és ekkor, egy személyes találkozóra várnak. Ahogy az
lenni szokott és illik, szépen kulturáltan felöltöztem, vittem a
papírjaimat és mentem az interjúra.

 

A munka ajánló oldaláról egy kb 45 év körüli férfi fogadott és
ültettet le egy igen kis tárgyalóban, ahol az első 5 percben mesélt a
cégről, mivel foglalkoznak, mire keresnek embert. Az 5 perc után, jött
a kérés felém, beszéljek magamról.

 

El is kezdtem a mondanivalómat, de a beszélgető partnerem azonnal
közbe vágott hogy hány éves is vagyok?

 


Megmondtam, és férjnél vagyok? Mondtam hogy nem, de ez miért fontos?
Erre nem válasz jött hanem a következő kérdés: Barátja biztosan van
egy ilyen csinos fiatal nőnek mint Ön. Mire én, jelenleg az sincs de
még mindig nem értem miért fontos ez.

 


Tudja maga egy nagyon vonzó kedves nő, csinos, okos értelmes, hol is
lakik? Erre én minden fontos információ itt van a cv-ben, ha esetleg
valami más is érdekelné, szívesen válaszolok.

 


Mindenről volt szó, csak a munkáról nem. Mivel töltöm a szabadidőmet,
hol szoktam nyaralni, mit tanulok, amiktől még nem kaptam gyanút, de
amikor arról volt szó, hogy Ő sokszor utazik egyedül vidékre üzleti
tárgyalásokra és ilyenkor jó lenne egy alkalmi kísérő, akkor mondtam
azt hogy én nem ilyen jellegű álláshirdetésre adtam be a
jelentkezésemet, és azt gondolom nem egymást keressük akkor. Felálltam
a kabátomat felsegítette, majd végig húzta a kezét a hátamon.
Kirobogtam - arra sem emlékszem köszöntem e - az irodából és azonnal
felhívtam az egyik barátnőmet, hogy szerinte én vagyok a hülye vagy ez
tényleg egy olyan jellegű beszélgetés volt amire álmomban sem
gondoltam.


Mindezt követően a férfi, írt egy emailt melyben időt kért a felvételi
eljárás lefolytatása végéig és érdeklődött, mivel foglalkozom a
hétvégén, mert lenne egy út...Itt kinyomtam, és azóta nem is hallottam felőle.

 

Sajnos a rossz tapasztalatokból ízelítőt kaptam, így ha tehetem
valakit mindig értesítek hova megyek interjúra, pedig nem vagyok egy
elveszett ember, de ez megrémisztett.

 

Köszönöm,

 

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.