Átvert és tönkretett a biztosító

Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre! Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a munkahelyiterrorjog@gmail.com címre.

 

Tisztelt Szerkesztők! 

 

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra! Sovány vigasz, de látom, a problémámmal nem vagyok egyedül. Idén februárban én is belefutottam egy biztosítótársaságba álláskeresésem közepette, mely eddigi életem legrosszabb döntésének bizonyult.  Állásinterjú, alapképzés, hatósági képzés, szusszanni sem volt időm, nemhogy gondolkodni rajta. Nem volt más lehetőségem, muszáj volt valamiből pénzt keresnem. Az interjún azt a tájékoztatást kaptam, hogy 3 hónapig garantált alapfizetés van, a harmadik hónap végén lesz egy mérés, ha ott megfelelek, további 3 hónapig békén hagynak. Túl szép volt, hogy igaz legyen, gondoltam, 3 hónap alatt csak beletanulok a dologba. Elvégeztem a képzéseket, sikeres vizsgákat tettem, azonban nem léptettek be. Az elején mondták ugyan, hogy a belépéshez 3 db előkészített szerződést be kell mutatnom. Az én értelmezésemben ez azt jelentette, hogy 3 db ügyfél által aláírásra váró ajánlatról van szó.

 www.azenpenzem.hu.jpg

Kb. másfél hónap múlva tisztázódott az, hogy félreértettem, mert 3 db megkötött, ügyfél által aláírt szerződést kell vinnem a belépéshez. Nagy keservesen összevakartam a 3 aláírt szerződést, másnap beléptettek. Rögtön rájöttem, hogy miért kellett az ügyfelekkel dátum nélküli szerződéseket aláíratnom! Mert hivatalosan a belépésem előtt nem is volt jogom szerződést kötni, vagyis belekényszerítettek egy jogsértő helyzetbe! Szabálytalanság elkövetését erőltették rám. Közben persze teltek a hetek és a biztosítóval való kapcsolatba kerülésemet követő harmadik hónapban kaptam meg az első fizetésemet, addig követelték tőlem a munkát, a kötelező részvételeket eseményeken, rendezvényeken, fizetés nélkül. A megbízási szerződésemet úgy íratták alá velem, hogy ne legyen időm elolvasni, dátum nem volt rajta és a másik aláíró fél aláírása sem volt rajta. Lehetetlen anyagi helyzetbe kerültem emiatt, a "vezető"-nek csúfolt személyt ez persze nem hatotta meg nagyon, olyan szerződések megkötését várta el tőlem továbbra is, amihez jogosultságom nem volt és mivel addig egészen más területen dolgoztam, fogalmam sem volt róla, hogy mi is az, amit nekem meg kell kötni. Garantált alapfizetésről már csak akkor eshetett szó, ha bizonyos elvárásokat teljesítettem.

 

Valljuk be, pénz nélkül elég nehéz teljesíteni (tankolni, telefonálni, egyebek)  Laptopot kellett bérelnem, kizárólag azon lehetett a programjukat használni, havi 15.000-ért, plusz mobilnetet kellett fizetnem, mert a gépet szándékosan annyira lebutították, hogy kizárólag mobilnetről és az irodából lehetett használni. Otthoni wifi, hálózat kizárva, jó pénzért használjam a mobilnetet. Végzettségemből adódóan simán meg tudtam volna ezt oldani a laptopon, ezért azonban büntetés járt, így nem erőltettem a dolgot. Végigautóztam az utolsó filléreimen a nyarat, hátha tudok kötni valamit, nem tudtam, így a fizetésem szeptemberben elég érdekesnek volt mondható, gyakorlatilag a havi étkezésre nem volt elég, nemhogy másra, mondjuk hiteltörlesztésre, tankolásra, rezsire, egyebekre, ezért úgy döntöttem, nem járok be az irodába, nem volt miből tankolnom (24 km a lakóhelyemtől). Vezetőm szerint baromi rossz volt a hozzáállásom, ne panaszkodjak, dolgozzak.  Augusztusban közölték velem, hogy szeptembertől havi 23.000 Ft-ot be kell fizetni irodabérlet címén, amit igencsak szánalmasnak tartottam a cég részéről, hogy ezen is nyerészkedni akar. Emiatt szerződésmódosítást nyomtak a kezembe, amiből a saját példányomat elfelejtették átadni.

 

Mivel nyakig ültem a kilátástalanságban, nem akartam irodabérlet+laptopbérlet adósságot felhalmozni, szeptember végén kiléptem. Ekkor jött a feketeleves. Ugyanis elfelejtettek arról tájékoztatni, hogy kilépésem esetén minden garantált jutalékot (amit ők kötelezően elvégzendő képzésekre adtak) vissza kell fizetnem. Mivel szerződés nem volt a kezemben, ennek utána sem tudtam járni.  Néhány nap múlva levélben értesítettek arról, hogy 42 hónap múlva számolunk el egymással. Kicsit megnyugodtam, hiszen 42 hónap alatt lesz időm összespórolgatni, amit a nyakamba varrnak, de NEM! Közben tudomásomra jutott, hogy a 3 db előre kikényszerített szerződés enyhén szólva törvénysértő, írtam egy levelet a központnak, melyben feltettem néhány kérdést az átverésükről, félrevezetésükről. Válasz persze nem jött. Vagyis jött, november végén egy levél, amelyben közölték velem, hogy most azonnal, de tüstént fizessek be nekik több százezer forintot december 15-ig.

 

Több okból eszemben sem volt. Először is, most próbálom összekaparni magamat anyagilag romjaimból, másodszor pedig átvágtak. Ezen kívül lehet, hogy rossz az időérzékem, de úgy látom, még nem telt el a 42 hónap.  Mikulás ajándék gyanánt, december 6-án kaptam egy levelet egy behajtó cégtől, hogy a biztosító átadta nekik a követelését (még nem telt le a határidő sem!!!!), és december 12-ig fizessek be szintén több százezret, részlefizetés miatti egyezkedés céljából pedig hívjam a megadott telefonszámot, maximum a fizetési határidőig. Nosza gyorsan felhívtam a céget, ahol a kellemes hangú kolléga közölte velem, ő ebben az ügyben nem kompetens, az illetékes vissza fog aznap hívni. Persze nem hívott, így ismét hívtam őket, válasz ugyanaz. Van egy olyan érzésem, hogy direkt húzzák az időt, hogy kicsússzak a határidőből. Még benne vagyok, holnap ismét hívni fogom őket, szerintem továbbra is értelmetlenül. 

 

Gondoltam, a PSZÁF-ot esetleg érdekelni fogja a törvénytelenség, amit elkövettek, így leírtam nekik mindent. Igazolni is tudom az elmondottakat, vezetőm e-mailjei bizonyító erejűek, nem voltam rest csatolni őket a levelemhez, ha már volt elég ostoba ahhoz, hogy írásba adja.  Mit tegyek egy törvénysértésre kényszerítő biztosítóval, aki most polgári perrel fenyegetőzik a határidő letelte előtt? Bele sem merek gondolni, mi lesz a fizetési határidő letelte után, mert fizetni nem áll szándékomban. Ja, és a bent maradt jutalékomat nem fizették ki, csupán tájékoztattak róla, hogy az engem illet, utalni azonban elfelejtették.  Várom a PSZÁF állásfoglalását, holnap adom postára a levelet, persze tértivevénnyel, ahogy kell. 

 

Kérem, ha tudnak, segítsenek, hogyan tovább? Van-e a PSZÁF-on kívül más felügyeleti szervük is, ahova még lehetne fordulni? Ügyvédre is gondoltam már, de pénzem az nincs rá. Ők köteleztek a képzésekre, aminek az árát most visszakérik, nem én akartam menni. Van rá remény, hogy ne kelljen ezt kifizetnem? 

 

Üdvözlettel:  Judit