A közalkalmazotti állásokban nem lehet megbízni
Kedves Blogger,
Az esetemet szerintem hangsúlyozottan tanítják már, én is tudtam, hogy ez így nem lesz jó.....mégis belementem és bár a vége megoldódott, de a tény, hogy ma már nincs állásom, az sajnos tény.
Az egyik oldalon találtam egy hirdetést: közalkalmazotti státuszba kerestek diplomás embert. Egy iskolába. Egy igen jóhírű iskolába. Egy lendülettel meg is pályáztam. Kétszer hívtak be beszélgetni, harmadszorra már a papírjaimat is kérték. Majd munkába álltam. A munkába állásom napján nem volt szerződésem, de ezt azzal magyarázták, hogy egy másik települése zajlik a munkaügyi dolgok és a bérügyek intézése, de ne aggódjak, mert minden rendben lesz. Én bőszen ismerkedtem az új feladatokkal, és a hétre szabott 45 órás munkahéttel, a hideg irodával és egyéb elvárásokkal. A második héten azért nem volt szerződésem, mert az illetékesek tanulmányi szabadságra mentek, a harmadik héten megtudtam a besorolási béremet és azt, hogy a szerződésemre már csak az ottani vezető aláírása kell. Aztán a 3. hetem végén egy levél várt a NAV-tól, melyben értesítettek, hogy a biztosításom lejárt és az általam jelzett dátummal és azóta sem jelentett be senki. (Ez lehet, hogy egy kis magyarázatra szorul: 1,5 éve keresek munkát, minden igaz rám, ami a 45 év feletti korosztályra: túlképzett, drága és nem kell. A NAV-val egyéni megállapodásom volt az egészségügyi járulék fizetésére, de amikor munkába álltam, ezt lejelentettem a NAV-nak.) A hétfő reggelt így az iskola igazgatójánál kezdtem, akinek vázoltam a problémámat és kértem, hogy a munkaszerződésemet és a munkaviszony nyilvántartó igazolásomat azonnal adja ki. Annyi ment át neki, hogy én megkerestem a NAV-ot és kérdeztem. Nem is akarta megérteni, hogy mi az igazán nagy probléma, bár reggel tett egy halvány ígéretet, hogy megoldja. Délután 2-kor már látható volt, hogy nem fog történni semmi, de hát a munkaidő vége ekkor még messze volt. Addig kötözködött, provokált, majd a munkaidő letelte után berendelt az irodába, hogy adjam elő, mi bajom van. Előadtam ismét, mire a válasz: ezt már hallottam, mondjak mást. Így merészeltem hozzátenni azt is, hogy bíztam bennük és ezt a bizalmat lerombolták. Nagyon ideges lett. A felelősséget áttolta a másik településen működő társintézmény vezetőjére. Nem részletezem tovább, mert értelme nem lenne. A helyzet az, hogy mivel még egyszer nyomatékosan kértem a fent említett két dokumentumot, kirúgott. Mondtam, hogy akkor viszont most és azonnal a papírjaimat adja oda. Hát az, nincs. A másik településen vannak.
A következő napomat ott kezdtem. Nem örültek nekem. A vezető nem is volt bent.
Azt hiszem, az segített végül, hogy látták rajtam, akár napokig képes leszek ülősztrájkot folytatni, amíg nem rendezik a munkaügyi helyzetemet. Persze a felelősségtologatás itt sem maradt el, de belátóbb volt ez a vezető. Azt gondolom, se NAV vizsgálatot nem akart a nyakába, se egyéb botrányt, így megbízási szerződést kötöttünk erre a 3 hétre és ezt az összeget megkaptam, a biztosításom legalább rendeződött erre a három hétre. De az igazság az, hogy a hosszútávú munka lehetősége megszűnt.
Ami segített a megoldásban: elegem volt a felelősség ide-odatologatásából és abból, hogy a vezetők nem beszélése miatt én lettem a szenvedő alany. A célom mindenképpen az volt, hogy legyen valami írásos nyoma, hogy kapcsolatban álltam velük. Azt már tudtam, hogy a közalkalmazottak számfejtője, az Államkincstár nem enged visszamenőlege bejelentést, így ez a lehetőség elszállt. Az jutott eszembe, hogy kell lennie (elméletben) a két vezető között egy levelezésnek, melyben az egyik tudatja a másikkal, hogy engem választott és felvenne, a másik viszont arról tájékoztatja, hogy nem lehetséges az alkalmazásom. Ezt el is mondtam azzal, hogy ez elegendő lesz nekem másolatban, a tértivevény másolatát csatolva. Na, ilyen nem volt. Így kénytelen voltam számon kérni, hogyan merészelnek játszani az én életemmel? Erre 2 perc alatt született meg a megoldás.
Hogy a NAV kiszáll-e ezután, nem tudom. Nem is érdekel.
Az inkább, hogy a közalkalmazotti állásokban, munkáltatókban sem lehet bízni?
Köszönöm azon véleményeket, mely szerint csak munkaszerződés birtokában lehet munkába állni. Tudom. A fejemet már éppen eleget vertem a falba ezért.
Egy német ismerősöm mondta, hogy egy ilyen eseten ő nagyon meg tudna gazdagodni Németországban.
Üdvözlettel: Ribizli