A történet a szokásos módon indult, munkanélküliként az állás ajánlatokat nézegetve találtam rá „A cégre”. Szimpatikus közvetlen stílusban raktárosi állást ígért „reális bérért és körülményekkel”. Egyetlen szépség hibája a 3 műszak volt, de kellett a pénz, így jelentkeztem. Gyorsan reagáltak, és már mehettem is interjúra, aminek akkor nagyon örültem.  A HR-es hölgy nagyon szimpatikus volt és többedmagammal gyorsan átestünk a körbevezetéses bemutatáson. Reményekkel telve vártam, hogy felvegyenek, hiszen a látottak komplex jól működő céget mutattak és az addigi ismereteim szerint a Japán minőséget sejtettem minden mögött.  Kis idő múltán hívtak is, hogy megkapom az állást és kezdhetek is az precizitás Japán raktár világában. 

Sajnos a tejben-mézben folyó Kánaán gyorsan illúzió lett. Kiderült, hogy precizitásnak nyoma sincs, megbecsülés 0, a bánásmód is inkább a kutyákkal valót idézte, és a műszakvezető valamint a raktárvezető bunkó primitív stílusban verhetetlen! A munkát a teljes káosz jellemezte! Ad- hoc jelleggel egyik munkafolyamatból dobálták az embereket a másikba. Nem egyszer 3 különböző utasítás szerint, és mind ez 10 percen belül! A bal kéz nem tudta mit csinál a jobb és fordítva. Bele kezdtünk valamibe félbe szakították valami miatt, majd egy harmadik dologba kezdtünk bele. A raktár koszos volt, nem találtam a Japán tisztaságot, amit vártam. A kollégák egy kis része a minden napi túlélést próbálta megvalósítani velem együtt ebben a környezetben, mások a régi gárdából csak hosszú nyelvüknek és szolga lelküknek köszönhetően bírták az ottani állapotokat. A majd mindennapi meetingek totális csapat leépítési előadások voltak, amiket a raktárvezető adott elő nagy műgonddal és drámaiassággal megfűszerezve, valamint önmagát szegény áldozatként feltüntetve. Csak a hányinger az, ami eszembe jut róla.  Akikkel együtt kezdtem azok sebesen távoztak a cégtől a tapasztalatok miatt. A bánásmód kritikán aluli volt, mind a régebbi dolgozóktól, mind a műszak és a raktár vezetőtől. A régebbi dolgozók szó szoros értelmében csicskásnak vagy beosztottnak tekintették a velük egy rangban lévő, de friss kollégákat minden tekintetben. Mind ez persze a főnökség tudtával és beleegyezésével.

A műszakvezető primitív megnyilvánulásai is az előadás részei voltak. Két bal kézzel irányította a rendszertelen káoszt, az agyatlan főnöke utasításai szerint.  A 3 műszak amúgy sem könnyű, de így elviselni igen nehéz. Viszont legalább a fizetésem nevetséges volt! Minden nap pokol volt és szívatás. Gyakorlatilag rabszolgának jelentkeztem. Szinte mindent tiltottak, telefont, beszédet, de még a gondolkodást is! Irányított droidok voltunk minden formában. Tedd a dolgod, és kuss - kategória.  A szünetek 5 percesek voltak leülési lehetőség nélkül. Az ebédidő ugyan 20 perces volt, amivel nem lett volna gond, ha az étkezőbe feljutni és onnan le nem 3-5 percet vett volna igénybe. Folyton keresték az okot a kötekedésre, miszerint: lassú vagy, kapkodsz, tévedsz, nem figyelsz és egyebek. Persze a műszak végi vagy eleji meeting volt a csúcs! Nyár vége lévén a nem légkondicionált szuper raktárban vidám 40-45 C* volt és magas páratartalom, de ez nem számított. A túlóráztatást is hírtelen rendelték el, így lett a 8 órából 12. De ez sem volt elég, hiszen lángész főnökünk szerint, mindenki minősíthetetlenül dolgozott és nem  csináltunk semmit, mert a munka nem haladt! Itt új fogalommá vált a munkád semmibevétele. Félreértés ne essék: a munkával nincs bajom, elvégzem, amit rám osztanak, de ez röhej.  Aztán újabb érdekes fordulat következett, amikor kijelöltek egy a munkától totálisan eltérő, raktári munkához közvetlenül nem kapcsolódó tevékenységhez, ami konkrétan minőség ellenőrzés volt szemrevételezéssel és bizonyos alkatrészek hígítós folyadékba mártogatásával!  Alig akartam felfogni! Persze munkavédelmi eszközök a kesztyűn kívül nem álltak rendelkezésre, sem maszk, védő szemüveg vagy pozícionált közvetlen elszívó rendszer...  Megmutatkozott a tipikus multi cégekre jellemző hozzáállás: ilyesmire nincs pénz, mert drága! Legfőbb érték az ember! De szerencsére mivel Magyarország gyenge gazdaságilag, így örülni kell a multiknak, hogy munkát adnak. Más szavakkal: ha beteg leszel vagy rosszabb, megszabadulnak tőled és lecserélnek egy másik szerencsétlen rabszolgára. Persze ezt szabadon megtehetik, hiszen mindenkori szuper kormányunk és a MTK mindenben lehetőséget adnak erre a dolgozókkal szemben.  A legvarázslatosabb az egész sztoriban az volt, hogy semmilyen képzésben / átképzésben nem volt részünk, a felvételünket követően, ami az új, számunkra addig nem használt eszközöket és raktári rendszert illeti. Munkába lépésünket követően a régebben ott lévőktől kellett beszereznünk (ellesni) a hiányzó tudást, amit vagy átadtak, vagy nem! Persze a nem tudásért minket terhelt a felelősség. Voltam már pár cégnél, így van elég tapasztalatom, de ilyen fokú sötét degenerált hozzáállást és agyatlan működést még nem éltem meg!  Mit tesz isten, egy nap megjelent a fő farok raktárvezető, és közölte, hogy a besúgó madarai azt csiripelik, hogy nem vagyok tisztában az itteni munkafolyamatokkal! A csúcs az, hogy 2 hónapja voltam már ott akkor! (!...!) Persze jobb későn, mint soha ugye?! Közöltem vele, hogy nem kaptam oktatást, semmit, semmiről. Na, erre kitört a paraszt lázadás és azonnal mellém rendelt egy régebbi, seggnyalásban már vérprofi kollégát, akinek majd mentorálnia kell és minden elmagyarázni, én meg az árnyékaként követem... aztán majd vizsgáztatnak! Hűűhha!  Frankó. Ez kétszer is megismétlődött, és persze a raktári munka kellős közepén kellett számot adnom a megszerzett tudásomból, amivel kimerítette a megaláztatás fogalmát maximálisan. Ellenben tudtam a dolgokat így pofára esett, és nem részesülhetett a betervezett lehordási és mindennek elmondási kéjben.  Alapvetően mindenből hiányzott a Japán precizitás, nem volt normális munkairányítás. Amikor nem volt sok munka, akkor az volt a válasz, hogy keress munkát! De ha bele kezdtél valamibe, rögtön lehordtak, hogy mért ezt csinálod, és persze mért gondolkodsz, mert az tilos! No komment. Kevés munka esetén, mindenki a másik kezéből igyekezett kivenni a munkát, miközben az agy halott vezetőnk fentről egy ablakból, vagy éppen köztünk császkálva figyelt.  Nem csoda, hogy onnan minden épeszű ember menekült. Akik utánunk jöttek napok alatt köddé váltak. A próbaidő vége előtt kicsivel engem is kirúgtak, igaz cseppet sem bántam, hiszen magam is mentem volna úgy is. Tanulságos, hogy utánam pár nappal a HR-es hölgy is pánikszerűen menekült a cégtől. 

A tapasztalat az, hogy Japán cégnél nincs oktatás vagy átképzés, nincs munkairányítás vagy megfelelő folyamati struktúra. Nincs megbecsülés, rabszolga vagy a tulajdonuk, amit  kifacsarnak, aztán elhajítanak. A precizitást és a rendet ne is keresd! Hasonló tapasztalatokat hallottam ismerősökön keresztül egy másik szintén Japán érdekeltségű cégnél tapasztalt munka körülmények és mentalitás kapcsán, így azt gondolom, ez magáért beszél.  Most persze sok ember a fejemhez vágná, hogy miért mondom ezt a Japánokról, ha nem is Japánok voltak a közvetlen főnökeim.

De szerintem fejtől bűzlik a hal! Ugyan a közvetlen vezetők magyarok voltak, és a felső vezető angol, de ez sem mentség a helyzetre és a körülményekre.  Senkinek sem tudom ajánlani e munkahelyet, de más Ázsiait sem. Ez nem is munkahely, hanem túlélő show. Nem meglepő a folyamatos állomány cserélődés a kevés régi segget nyalni szerető hű rabszolgát kivéve.