Ilyenek döntenek a sorsunkról

Maximálisan egyetértek a levél írójával, úgyis, mint gyakorló álláskereső hasonló tapasztalataim vannak. Csak egy példa: Tavaly jelentkeztem egy nagy multi gyárába, két, különböző szakterületet érintő diplomám is van, így bíztam benne, hogy egy ekkora helyen csak akad valami a magamfajtának. Ugyan a cégnek van saját HR osztálya, de mint kiderült ők nem foglalkoznak ám a csóri álláskeresővel, hanem kiadják azok adatait egy fejvadász cégnek, akik megcsinálják az előszűrést. Így is lett esetemben is. 

 

Egyszer csak keresnek, hogy megkapták az anyagomat, de nézzek már rá a gyár oldalára és jelöljem meg nekik azokat a területeket, ahol szívesen dolgoznék - majd el ájultam a gyönyörtől, még válogathatok is! - és küldjem el nekik mailban, majd keresnek.  Oké, gondoltam nyitottam egy doksit és szépen belinkelgettem az hivatkozásokat majd elküldtem.  Pár nap múlva hívnak, h menjek be.

 

Bemegyek, jön a kishölgy ezzel nyitott: Megkapta a levelem (figyelj!!!) de miért doc-ban küldtem a linkeket, csak nem gondolom, hogy ő másolgatni fogja a doksiból és beilleszteni a böngészőbe, h kiderítse, h én mit akarok?  Mondtam neki, hogy bocsánat, de nem, nem gondolom. Azt gondolom, hogy CTRL + KLIKK-kel megnyitja a doksiból.  Néz rám, előveszi a laptopot, kipróbálja, majd felpattan és kiabálva átrohan a szomszéd szobába a kollégájához, h nézze már ő is mit tanult. 

 

Azt hittem, h lefagyok. Ez döntött a sorsomról mérnökként. Lement az interjú, azóta sem láttam őket és ők sem kerestek. Hát ennyit erről. Még mindig állást keresek...