Így lettem "sikeres" menedzser

Üdvözletem!  

Tudom, hogy nagyon sokan írtak véleményt a Zepterről, de nem bírtam tovább szó nélkül.  Sajnos én is beleestem a csapdájukba!  Ez év januárjában találtam rá a hirdetésükre, melyre jelentkeztem. Valahol sejtettem, hogy erről a cégről lesz szó, de kilátástalanságomban gondoltam egy próbát megér.  Hamar válaszoltak is az önéletrajzomra, amit irodai asszisztensi munkakörre küldtem el.  Én kis naiv még el is hittem, hogy ilyen hamar találtam munkát!  Az adott időpontra meg is érkeztem a Székesfehérvári irodába, persze cégnév vagy logó sehol. Mindegy, ha már eljöttem meghallgatom….  Másik két hölgy társaságában végighallgattam a régióvezető állástájékoztatóját. Nagyon megnyerő, sikeres hölgy a vezető (nekem ő lett a menedzserem)  

Az elmondottak alapján, gondoltam veszíteni valóm nincs, teszek egy próbát, elkezdem a tanfolyamot.  A tájékoztatón elhangzott, hogy most az „újak” kapnak kezdő támogatást az első hónapra 60 ezer forintot. Na, még pénzt is kapok! Hurrá!  Egyhetes tanfolyamon vettünk részt 11-en. Már a 2. napon egy emberrel kevesebb és így tovább…  Mire a vizsgára került a sor szépen megcsappant a létszám, munkába álláskor 3-an maradtunk.  Természetesen a vizsga sikerült mindenkinek.  Tetszett is a dolog, szinte biztos voltam benne, hogy itt tényleg meglehet gazdagodni!  De ahogy teltek a napok úgy kezdett felnyílni a szemem. Kiderült, hogy 3 hónap után kötelező vállalkozónak lenni.  És nemhogy fizetést nem kaptam-hozzáteszem azóta sem-még nekem kellett mindenért fizetni a nulla bevételemből.  Ha fénymásolni akartam nekem kellett a papírt vinnem, a vendégeknek, akit hívtam, vennem kellett ajándékot és még sorolhatnám!  Nagyon gyorsan menedzserré váltam, tehát „magam alá” kerestem embereket, hogy még több pénzem legyen.  

Hirdettem is, a megadott szövegtől nem lehet eltérni, tehát nem írhattam ki, hogy a Zepter Medical részlegére keresek értékesítőket.  Jelentkeztek is szép számmal……szegények.  De hogy ne szaporítsam tovább a szót, ami a legjobban felháborított az az, hogy hiába várom én a szerződésben illetve a megállapodásban foglaltak szerinti 60 ezer forintot –aminek feltétele, hogy 4 héten belül 16 emberrel igazoltan találkozni kell, ez bőven megvolt!-a mai napig nem kaptam egy árva fillért sem!  És mint kiderült nem jár a 60 ezer abból csak 27ezer valahány forintocska, mert nem vagyok vállalkozó! De még ezt az összeget sem kaptam meg!  Így elkeseredésemben írtam meg ezt a levelet.  Gondolkodtam, hogy érdemes e perelnem íly’ csekély összegért?  Joghallgatóként tisztában vagyok dolgokkal…..  Ha minden embert sikerülne megtalálni, aki szintén ebbe a csapatba tartozik, lehet, nagy sikerem lenne!  Levelem zárásaként megemlítenék 1-2 pozitívumot:  Előadásokat nagyon szerettem tartani, motivált, hogy átadhatom a tudásomat az embereknek.  

E rendezvények melyek a Bioptron lámpáról, légterápiáról és víztisztító készülékről szóltak, számomra érdekesek voltak. Hogy minél többet megtudjak e dolgokról rengeteget olvastam, tanulmányoztam különféle cikkeket stb. Így  e területen is szereztem némi tudást, mely ki tudja? lehet, hogy még hasznomra válik a jövőmben.  Köszönöm, hogy elolvassák a levelem, remélve, hogy tudok néhány elkeseredett munkát keresőn segíteni, hogy ne legyenek ők is a Zepter áldozatai!  

Tisztelettel  egy „sikeres” menedzser