Tisztelt Munkahelyi Terror blog!

Levelem témája nem a munkahelyi terror, hanem a munkanélküliség és annak következményei

Magamról pár szóban: fiatal, angolul folyékonyan, németül alapfokon beszélő, középiskolai érettségivel rendelkező nő vagyok (tudom, Dunát lehetne rekeszteni belőlem). Hobbi szinten lakberendezéssel foglalkozom, 3D-s látványterveket készítek és novellákat írok.

2010 elején rúgtak ki az állásomból, ahol előtte évekig precízen elláttam a munkám, és soha nem volt panasz rám.Csak sajnos a főnök odavette a barátját, akinek nem voltam szimpatikus, így kirúgtak.

Jó 2-3 hónapig nem tudtam ezt feldolgozni, mert tudom, hogy minden tudásom és erőm beletettem a munkámba.

Rengeteg elküldött önéletrajz és nagyon kevés interjúból bejött egy Tesco bolti eladó (1 hónapig bírtam az alázást), majd egy call center, ahonnan 2 hónap után kirúgtak, mert nem termeltem elég pénzt (értékesíteni kellett). Dolgoztam nyomdában, darabbérben, ahol 8 órás műszak után nettó 1280 Ft-ot kaptam. Tulajdonképpen minden alkalmi jellegű munkával is próbálkoztam. Mivel diák sem vagyok, ezért a diákmunka kilőve.

Tehát azt kell, hogy mondjam, 2010 óta nem találok állást, mindent megpróbáltam már, ami létezik, önéletrajz HR-essel végignézetve, takarítótól a recepciósig minden állás beküldve. Munkaközvetítők magasról tojnak rám. Tanfolyamra nem tudok elmenni, mert azóta sincs, és jelenleg sincs pénzem, a családom csonka és csóró. Munkaügyis tanfolyamokról pedig inkább nem mondok semmit. A városomban havi szinten 30 db álláshirdetés jelenik meg, zömében CNC marós és kárpitos formában.

Külföldre mennék akármikor, de kezdőtőke nélkül józan ember nem indul el, mert valamiből a fizetésig is meg kell élni.

Felháborító, gusztustalan, vérlázító, hogy dolgozni AKAROK, és nem tudok egyről a kettőre jutni. Tisztességes, kitartó, normális gondolkodású ember vagyok, és vannak céljaim az életben.

Az igazán nagy problémám a napi megélhetésen túl az, hogy ráment az egészségemre az állástalanság, depressziós, stresszes lettem, emiatt elkezdtem csikorgatni a fogam, és mára már kinyitni sem tudom a szám, olyan szinten szét van csúszva az állkapcsom. (fogorvosnál 40.000 Ft egy éjszakai harapásemelő sín), amit nem tudok kifizetni és TB alapon nem támogatják. Evésben akadályoz, nyaki – és gerincproblémáim lettek tőle.

A 3 év alatt majdnem 10 kilót lefogytam (Most épp 47 kiló vagyok vasággyal együtt), kaját venni, bevásárolni nem tudok, mert nincs miből, tulajdonképpen napról napra élek. Szemüveges vagyok, de 6 éves a szemüvegem, és nem tudom miből lecserélni erősebbre, mert ezzel már nem látok. Folyamatosan romlik az egészségem, az önbecsülésem, a kitartásom.

Fiatal, célokkal teli, normális életvitelű, dolgozni tudó és akaró nőként adjam fel? Tudom, van, aki megoldja másképp, és elmegy „masszőrnek” vagy személyi titkárnak, de én nem az a fajta vagyok (meg persze nem is vagyok oly dekoratív).

Pedig itt van előttem a cél: szeretnék nyelvvizsgát tenni, mert nincs, szeretnék jogosítványt, és szeretnék elvégezni egy tanfolyamot (informatikai területen vagy lakberendezéssel foglalkozót). Ez mind-mind rengeteg pénz.

Nem tudom, hogy hányan járnak hasonló cipőben, valószínűleg nagyon sokan, nekik is azt kívánom, hogy ne adják fel. Én sem fogom, pedig már sokszor eszembe jutott. Lehet mondani rám, hogy csak panaszkodni tudok, de én tudom, hogy ez nem így van és rajtam kívül nagyon sokan érzik ugyanezt a fajta kilátástalanságot.El fogom küldeni nyilván az 1000. önéletrajzot is, csak nem tudom, meddig mehet még ez így, mikor megy rá teljesen az egészségemre és az egész életemre.

Köszönettel:

Egy 3 éve állást kereső nő