Hónapok óta feketén dolgoztatják

 Tisztelt szerkesztőség!   

A párom ügyében fordulok Önökhöz. Néhány hónappal ezelőtt kapott egy állást cégnél. Előtte pár hónapig munkanélküli volt, így nagyon örültünk, hogy itt sikeres volt. A cég akkor nagyon komoly és megbízható szervezetnek tűnt. Az volt a megegyezés, hogy a párom a próbaidőn x Ft-ot keres, majd ez a próbaidő végén ez 80.000-al megemelik. Sajnos azonban nem úgy alakulnak a dolgok, amiről szó volt. A páromat nem jelentették be, már pár hónapja kényszerül így dolgozni. A próbaidő letelt, de a főnöke közölte, hogy nincs módjában az eredetlieg megbeszélt emelt, végleges összeget fizetni, maradnak a az x összegnél.

sulyt_huz_sxc-280x210.jpg

Annak ellenére, hogy pontosan megbeszélték a bejelentését, még szerződést sem kötöttek vele, minden nap vártuk, hogy akkor majd ma bejelentik és szerződnek, de ez megy hónapok óta.   Nyilván el kellene jönnie ettől a cégtől, de sajnos minden forint bevétel számít nekünk. Nagyon tanácstalanok vagyunk, mert mivel nehéz volt munkát találni és sok a kiadás (lakáshitel, 2 gyerek), nem tehetjük meg, hogy csak úgy feláll, és eljön....Persze tudom, hogy fel lehetne jelenteni a munkáltatót és ráhúzni a vizes lepedőt, de nyilván ez nem lenne megoldás a problémára...vagy igen?    

 Köszönöm és várom válaszukat!

Kedves Levélíró!  

A szerződés elmaradásával nagyon nehéz helyzetbe kerülnének egy későbbi jogvita esetére, mivel még azt is nehéz lesz bizonyítani, hogy egyáltalán ott dolgozott a párja. A bejelentés hiánya pedig tudjuk, mivel jár: nincs tb, valamint az adóelkerülésben is részes a párja is.  Talán lehetne valamiféle félállásos szerződésről, bejelentésről tárgyalni a munkáltatóval, akár már az is előrelépés lenne, illetve figyelmébe ajánlhatják a munkáltatónak a bejelentéssel (hivatalos foglalkoztatással) együtt járó adókedvezményeket (állományi létszámnövekedés utáni társasági adó kedvezmény, stb.), illetve az adó- és járulékmentes cafeteria-utalványokat is, amivel talán neki is könnyebb lenne és a párja is nagyobb biztonságban érezné magát.   

Üdvözlettel:  Erynnis