Hello!  

Január 2-án írom ezt a levelet. Az időpont lényeges, s nem tudom, mikor kerül ki a blogra, ezért jegyzem meg rögtön az elején. Egy felsőoktatási intézményben dolgozom, és ma reggel arra értem be a munkahelyemre, hogy a benti hőmérő higanyszála alulról csiklandozza a 17 fokot. Az intézményt, (mint sok más közintézményt) is bezárták a két  ünnep között, a dolgozóknak kötelező volt szabadságot kivenniük, és természetesen leálltak a fűtéssel is. Ez eddig rendben is volna, de majd két hét fűtetlenség után nyilván lehetetlen az épületeket 1-2 óra alatt felfűteni. Lehet ezt egy kicsit előbb kellett volna elkezdeni? Nyilván ez pénzkidobásnak tűnik, de tényleg az? Nem a mai egy napról szeretnék beszélni, hanem kissé elvonatkoztatni ettől az egy konkrét esettől, mégpedig úgy, hogy egy másik tapasztalatomat is ide fűzöm.

Anno ugyanebben az intézményben én diák is voltam. Akkoriban bizony nem csak a nyitás utáni első napokon volt hideg. Volt úgy, hogy 5-6 órát ültem egy 17 fokos teremben az előadót hallgatva, és meg is lett a következménye, mert csúnyán felfáztam. Amikor elmentem az orvoshoz, és a felfázás okáról beszéltünk, megemlítettem neki, szerintem hol volt a gond ezzel, mire megjegyezte, hogy valóban igen sok egyetemista kereste fel az elmúlt napokban hasonló tünettel.  Most a hideg irodában vacogva (kb. 11 óra óta én már semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy iszonyatosan fázom, s már csak a téli kabátomat nem húztam újra magamra) elgondolkodtam azon, vajon ezen első egy-két nap hatása miben fog jelentkezni, vagy jelentkezett az előző években. Hányan betegednek meg egy ilyen vacogva töltött nap után? Persze amennyiben a dolgozó nem mer elmenni táppénzre, hanem lábon kihúzza a betegséggel, akkor az intézménynek nem nagyon kerül forintosítható kárába a spórolás, de ha szóba elegyedtem ma valamelyik kollégámmal, első téma a hideg volt, érezhetően nem csak engem zavar a munkavégzésben, hogy jégcsappá dermedve próbálok iratokat lapozgatni, és billentyűzetet csépelni.

Ezt a levelet egy bögre forró tea szorongatása, és elfogyasztása után írom, és fele sebességgel gépelek, kb. háromszor annyi ütök mellé és javítgatok benne, még mindig annyira el vannak gémberedve az ujjaim. És ha most valakiben felmerül a kérdés, hogy mért nem dolgozom, hát azért, mert egy anyagra várok, amit egy másik kollégának kéne elküldenie, de lehet ő is éppen a teásbögréjét szorongatja, vagy a langyoska fűtőtest mellett kuporog.  Tartok tőle, hogy holnap sem lesz sokkal melegebb, mint ma, és aztán ugye újabb két napra leáll a fűtés, és hétfőn kezdetjük megint onnan, ahonnan ma, mert ennyi idő alatt csak a levegőt lehet felfűteni valamennyire, az áthűlt falakat nem.  Nyilván kibírható egy-két nap ilyen alacsony hőmérséklet mellett is, de az eredményessége a bent töltött időnek egyenesen közelít a nullához, és nem azért, mert nem lenne dolgunk, vagy nincs kedvünk dolgozni. Láttam egyszer egy ismeretterjesztő filmet, amiben egy önként vállalkozót vizsgáltak egyre hidegebb környezetben, milyen teljesítményt nyújt mindenféle teszteken. (Igazából egy speciális hővédő ruhát próbáltak ki, de ez most lényegtelen, nyilván jelen helyzetben a hővédő ruha nélküli eredmények a lényegesek.) Na, szóval a hideg, s a test lehűlése egyértelműen csökkentette az illető teljesítményét.

 Én nem fogom tudni kiszámolni, mennyi az intézmény 2-3 órára vetített fűtésszámlája, meg ugye sokan mondhatják, hogy mivel az intézmény nem nyereségorientált, tök mindegy, hogy ezen egy nap alatt mekkora a teljesítményünk, és dolgozunk vagy nem dolgozunk (és egyébként is, azt hiszem a magyar lakosság nagy része az összes felsőoktatásban dolgozót elküldené a búsba, mondván teljesen felesleges naplopók, de ez már egy másik poszt témája lehetne).  De tényleg annyira drága és megoldhatatlan lett volna egy kicsit előbb indítani a fűtést? Tényleg annyira tökmindegy, hogy mennyi, és milyen minőségű munka készül el a mai napon? Vannak, akik az év elején komoly feladatokat végeznek, például valami pénzügyi zárást, könyvelést, stb (pl. én is leltároznék éppen, ha megkapnám azt a pár fájlt, amire várok),de ha meg is jön, már komolyan alig merem elkezdeni, mert annyira nem tudok rá koncentrálni.

 Nem tudom, ki hogy van vele, de engem kifejezetten frusztrál, ha valamilyen körülmény (akár saját betegségem, akár a munkahely állapota) akadályoz a normális minőségű és tempójú munkavégzésben. Az idegesít, hogy tudom, hogy rendesen meg tudnám csinálni a munkát, már rég le is adhattam volna akár, ha más helyzetben kezdek hozzá. (Sokszor olvasom, hogy aki nem a versenyszférában dolgozik, az lassú, nem tud rendesen dolgozni, stb. Nyilván látok ilyen embereket magam körül is, de azért vannak olyan kollégáim is, akik pattogósan, pontosan, körültekintően végzik a munkájukat, és magamat is ilyennek tartom.)  Na, szóval továbbvetítve a kérdést, el kellene néha gondolkodni azon, hogy egyes takarékossági intézkedések valóban akkora hasznot hajtanak-e, mint amekkora a közvetlen, forintokban mérhető pénzügyi megtakarítás. Ebben az esetben a válasz szerintem nem, és sok más esetben is ez a helyzet.