Erős fizikai munkára akartak kényszeríteni

Munkajoggal kapcsolatos kérdésem lenne. 2012-ben egy államilag finanszírozott projektbe több jelentkező közül engem is kiválasztottak. Akkor aláírtam egy megállapodási szerződést ami 2013 október hó végéig szólt. A megállapodási szerződésről nem kaptam egy példányt sem. Maga a projekt célja az volt,hogy munkahelyet teremtsenek egy kis faluban. Ekkor képzési támogatást kaptunk mindannyian. Köteleztek minket egy tanfolyam elvégzésére, amit sikeresen végig csináltunk.2013 február 1-én munkaszerződést kötöttünk határozott időre ,2014 január 30-ig.

 9998408833_3e97299247_o.jpg


A gondok akkor kezdődtek amikor a „ telephelyen” erős fizikai munkára akartak kötelezni minket. Nem nézték azt,hogy idősebb nők, férfiak vannak, akiknek az egészségi állapota nem teszi lehetővé ennek a munkának az elvégzését. ( Nem történt üzemorvosi vizsgálat soha ) Egy teljesen lerobban házat kellett volna nem szakképzett emberekkel felújítani és egy lehetséges üzemet létrehozni. Nem akarok mindent leírni inkább a végeredményt….
A sok kegyetlen bánásmód után úgy döntöttem, hogy felmondok. 2013 novemberében megírtam a felmondásom, beadtam. ( A papírjaimat és az elszámolásokat nem kaptam kézhez törvényes határidőn belül. ) Sejtettem,hogy a dolgok nem tiszták ezért elmentem a NAV-hoz és döbbenten hallgattam amit az ügyintéző közölt velem. Nem fizetett utánam a munkáltatóm. Illetve az egy évből két hónap szerepel a nyilvántartásban miszerint bért is kaptam. A munkaszerződés nincs bejelentve , ehelyett különleges jogviszonyt jelentett be szeptember hónapban. Tőlem ugyan levonta a Tb-t és az adót, de a NAV-nál ez nem jelenik meg . Egészségügyi ellátásom volt, többször voltam orvosnál. A részemre kiadott igazolások egész más adatot mutatnak mint ami az NAV-nál szerepel. Pld nem igazolta le 2012-től az időmet , más adat szerepel a 2013-évre kiadott adóbevallás kiállításához szükséges papíron mint ami a NAV-nál szerepel.

 


Rengeteg furcsa dolgot láttam és tapasztaltam abban az időben amíg munkaviszonyban (?) álltam. Pl ha valaki táppénzen volt akkor táppénzes papírt kért igazolásként de nem továbbította a TB felé, hanem ő fizette ki mintha kifizetőhely lenne. ( várhattam a táppénzt !)
Idén január végén az összes embert elküldte, megszűnt a munkahely. A projektre felvett pénzből egy semmilyen üzem épült aminek 5 évig működnie kellene, de egyetlen egy nap termelés nem folyt azokon a gépeken amik ott vannak. A projekt szerint 2013 november 1-től önállóan kellett volna fenntartani az üzemet. Béreket kitermelni, a lizingelt gépek fizetését megoldani, a telephely bérlését…és még sorolhatnám. Akiket most elküldött embereket idén nekik a 2013- évre nem adta ki az adóbevalláshoz szükséges papírokat, elérhetetlen az exfőnök, válasz semmire nincs.


Ilyen esetben mit kell tennem? Tudnátok valami okosat mondani erre?

 

Köszönettel: Krisztina