Tisztelt Mt!

Egy olyan dilemmáról szeretnék nektek írni, ami hozzám hasonlóan sokakat érinthet. 27 éves nő vagyok, az egyetem után hamar sikerült elhelyezkednem, nem a szakmámban, de nem bánom, szeretem a munkámat. Rendezett családi körülmények között nőttem fel, nem voltak napi gondok a családomban, de a válság nekünk is betett. Sajnos a szüleim beleestek a devizahiteles csapdába, erről oldalakat lehetne írni, de nem teszem. A lényeg, hogy miután elköltöztem otthonról, a szüleimet is igyekeztem támogatni lehetőségeimhez képest, de az önálló életemet is igyekeztem elindítani. Összeköltöztem a vőlegényemmel, akivel immár 4 éve élünk boldog házasságban. És ahogy a legtöbb házasságban, nálunk is előkerült a gyerekvállalás kérdése.

A férjemmel mindketten odavagyunk a gyerekekért. Amikor tini voltam, nagy családról, sok kis édes gyerkőcről álmodoztam, de ahogy nőtt be a fejem lágya, úgy csökkent a tervezett gyermekek száma is a fejemben. Viszont a lelkesedésem nem csappant meg és nemrég abbahagytam a fogamzásgátló szedését. Nem partizánakcióról van szó, a férjemmel átbeszéltük a dolgokat és megállapítottuk, készen állunk rá. Nem 40 évesen szeretnék veszélyeztetett terhes lenni, a kortársaim közül már így is rengetegen édesanyák és az ő boldogságukat látva jól tudom, nekem is ez hiányzik igazából az életemből. Csakhogy itt jön a bökkenő.

A munkahelyemen remek, mondhatni idilli viszonyban vagyok a munkatársakkal, a főnökeimmel, így nem gondoltam volna, hogy egy ebédszünet alkalmával lezajló beszélgetésnek negatív végkimenetele is lehet.Történt ugyanis, hogy a közvetlen főnökömnek megemlítettem, hogy tervezzük az első gyermeket a férjemmel. Nem vártam sem bátorítást, sem gratulációkat (mihez is kéne még?), de azt a fajta demoralizáló reakciót sem, amely egyfajta hegyibeszédben csúcsosodott ki és intelmekkel, figyelmeztetésekkel ért véget.

A főnököm indulatosan kötötte a lelkemre, hogy ha jót akarok magamnak a cégnél, akkor leteszek az "idő előtti" gyermekvállalásról. El kell döntenem, hogy szülök, vagy dolgozni akarok, mert ha a szülés mellett döntök, a cég mindenképpen módot talál rá, hogy megszabaduljon tőlem. Azt is megtudhattam, hogy nem én lennék az első, akinek bár a munkájára nézve teljes métékben elégedettek voltak vele, de miután állapotos lett, eltávolították a cégtől. Állítása szerint mindig megtalálták a módját, hogy a törvényeség látszatát fenntartsák. Azt is megkaptam, hogy okos, intelligens nő ennyi idősen nem foglalkozik a gyerek kérdéssel, a karrierjére koncentrál, legyek én is okos és intelligens, ha szeretnék náluk maradni. A mézesmadzagot is elhúzta előttem, előléptetéssel kecsegtetett és lényegesen több fizetéssel, ha "okosan" csinálom a dolgokat.

Mivel nem óhajtottam vitatkozni olyan dologról, amiben amúgy sem egy ilyen szempontból teljesen inkompetens személy adott tanácsot, így meghallgattam és ennyiben maradtunk. A döntésemet úgy sem tudta befolyásolni, de legalább tudom, hogy mire készüljek, ha teherbe esnék. A férjemnek is elmeséltem ezt a beszélgetést, ő is azon az állásponton volt, hogy megoldjuk a dolgokat. No meg mondott néhány olyan jelzőt a főnökömre, amelyet nem idéznék.

Viszont azon elgondolkoztam, hány munkahelyen lehet hasonló a vezetőség hozzáállása és hány nőt sikerült már lebeszélni a szülésről, ilyen, vagy olyan indokkal. Folyamatosan olvasom, hallom, hogy egyre később vállalnak a nők gyereket, egyre alacsonyabb a születések száma, a mindenkori kormány pedig aggódik és próbálja ösztönözni a nőket. No persze, ez biztosan így van, de kérdem én; mit érnek el vele? Ameddig a cégek csak a profitot figyelik és a munkavállalókkal bármit megtehetnek valódi következmények nélkül, a helyzet nem is fog változni. Engem nem tudtak megtörni, mert bármi is lesz, számíthatok a férjemre szerencsére, de mi a helyzet azoknál, akiknél nem ennyire stabil a háttér? Szüljünk 40 évesen, vagy egyáltalán ne, csak hogy a cégeknek és döntéshozóiknak jó legyen?

Tisztelettel: Gy.