Átvertek a próbanapokkal

Tisztelt Munkahelyi terror!

 

Biztos másoknak nem újdonság, de nekem az volt, amiről most írok. Álláskeresésben vagyok közel 2 hónapja, de már most látom, hogy nem lesz egyszerű a dolgom. 23 éves vagyok, kereskedelmi végzettségem van, korábban egy nagyobb ruházati boltban voltam eladó az egyik bevásárlóközpontban, de kicsit több mint 2 év után eljöttem onnan. Elég rossz volt a beosztásom, szinte senkire sem maradt időm, ezért szeretnék váltani. Az egyik barátnőm már hónapok óta mondta nekem, hogy keressek állást, de sajnos a rossz beosztás miatt nem tudtam komolyabban ezzel foglalkozni.

 A-woman-shops-for-clothes-008.jpg

Most több féle munkára is elküldtem a jelentkezésemet, nem csak olyanokra, ahova a konkrét szakmám szól. Több helyről vissza is hívtak, így nagyon reméltem, hogy hamar sikerül új helyre elhelyezkednem. Egyelőre sajnos nem sikerült, viszont volt két olyan eset, ami eléggé kiakasztott. Az egyik egy kisebb ruházati boltban volt, amiben az tetszett volna, hogy fix volt a beosztás, hétfőtől péntekig, 9-től fél 6-ig, így normális életet tudtam volna élni. A másik pedig egy étteremben lett volna felszolgálás, mosogatás, és ami éppen kell, arra meg azért jelentkeztem, mert napi kifizetést mondtak a telefonba. Sajnos mindkét helyen rosszul jártam.

 

Mindkét helyre behívtak és mondták, hogy megfelelek nekik, és megbeszéltünk egy próbanapot, amire persze el is mentem. A kis ruhabolt nagyon tetszett, mert volt forgalom, nem unatkoztam egész nap és jók voltak a körülmények, az étteremnél láttam, hogy ezt nem igazán tudom jól csinálni. Ott meg is mondtam a nap után, hogy köszönöm, de nem jövök többet. Mondták is, hogy rendben van, akkor keresnek mást. A ruhaboltban úgy tűnt nagyon elégedettek velem, mondták, hogy egy hét múlva lehetne náluk kezdeni, hívni fognak telefonon, mert már biztos, hogy engem választanak. Sajnos nem hívtak.

 

A barátnőmnek elmeséltem a két próbanapot, ő pedig megkérdezte, hogy fizettek-e nekem. Én csodálkoztam, mert bevallom, nem tudtam, hogy a próbanapért fizetni kell. Persze nem fizettek. Amikor megtudtam, hogy kellett volna, felhívtam és bementem hozzájuk, de konkrétan elzavartak és gátlástalanul a szemembe mondták mindkét helyen, hogy hát én ott sem voltam, hazudok. Elég nagy pofon volt ez nekem és az, hogy azóta is látom néha a hirdetéseiket, hogy munkatársakat keresnek.

 

Tényleg ilyen szemét módon használják ki a naivabb embereket?És ez ellen semmit sem lehet tenni?Nem is az a legnagyobb bajom, hogy nem kaptam meg a pénzt, amiért dolgoztam rendesen, hanem, hogy ennyire hülyére vettek és megteszik másokkal is.Nem kéne az ilyenekkel komolyabban foglalkozni?

 

Kriszti

 

 

Új állás! Új élet! Válts velünk Te is! Több ezer állásajánlat a Cvonline.hu oldalán.

 

unnamed_1.jpg