Milliókat keres, de a fizetést nem adja oda

Tisztelt Munkahelyi Terror jog!

 

Tanácsot szeretnék kérni, barátom és 4 társa régóta húzódó bérkifizetési gondjaiban. Nehézgépkezelőként dolgozik egy vállalkozónál, aki régóta visszatartja a dolgozói bérét, vagy jóval kevesebbet fizet. Hitegeti őket, ekkor meg ekkor teljesen kifizeti őket, de apránként adagolja pénzt, amiért megdolgoztak.

 no-money-in-the-purse_1.jpg

Most is négy társának tartozik több tízezerrel,amit tavaly év végéig megígért más előtt is ,hogy év végéig kifizet. de ez nem történt meg. Hajtja őket, majdnem még enni sem hagyja őket, kora reggeltől sötétedésig. Az illető tavaly már fel lett jelentve, nem változott semmit. ő meg bezsebeli milliókat.

 

Régebben páran megfenyegették, vagy foglaltak nála, akiknek tartozott, akkor adta csak oda pénzüket. szép szóval nem lehet bírni vele már. sajnos egyikük sem talált még jobb munkahelyet, és ezzel is visszaél.

 

Köszönöm válaszukat.

 

Virág

 

Kedves Virág!

 

A munkabér ki nem fizetése - illetve nem határidőre történő fizetése - azonnali hatályú felmondási ok lehet, bár ha jól sejtem, senki sem akarja otthagyni a munkahelyet. Ebben az esetben legalább egy-egy írásbeli fizetési felszólítást vetessenek át a munkáltatóval, illetve ezt követően van lehetőség jogi úton behajtani a követeléseiket.  

 

 

Üdvözlettel:   Erynnis

 

Új állás! Új élet! Válts velünk Te is! Több ezer állásajánlat a Cvonline.hu oldalán.

 

unnamed_3.jpg