Ezt az írást eredetileg a Határátkelőknek akartam írni, de túl hosszúra sikeredet a magyar oktatással és munkahelyekkel kapcsolatos tapasztalatok, a külföldi kolbász meg túl rövidre. Így nektek küldöm, kedves munkahelyi terror, mint hű olvasótok. Bár nem voltam soha tagja a hosszabb távú álláskeresőknek és jogaim is ritkán csorbultak túlzottan, de a diákmunkától a multin keresztül a webkamerás pornóig minden bugyrot kijártam, így talán mégis lehozzátok, vagy sem. 

A történetem nem tudom mennyire átlagos. Azt tudom, hogy 13 éves korom óta dolgozgatok, mert a családunkban, ha sok mindennek nincs is hagyománya, annak igen, hogy a munka nemesít. Nyaranként kisegítettem apámnak a konyhán, hétvégenként pedig az esküvőkön szolgáltam fel, úgy az egész családdal együtt. Emlékszem a német érettségi előtti estén még diákmunkásként fóliáztam az ajándékos müzlis dobozokat. Nem anyagi kényszerből, inkább abból a dacból, amit minden jobbra való tinédzser érez, amikor az édes szülő azzal jön, hogy "amíg az én pénzemből élsz és itt laksz, addig..." (félreértés elkerülése végett, egyáltalán nem neheztelek ezekért, sőt).

A továbbtanulás az egyetemen ki volt zárva, az érettségi nem lett botrányos, ha jól emlékszem 4,2 lett az átlaga (még a régi rendszerben), ahova ez jó volt, oda semmikép nem akartam menni, a fizetős szakok pedig teljességgel ki voltak zárva, addigra elvált szülők első gyerekeként a sorban. Harmadrészt, becsületes tinédzserként addigra elegem lett abból, hogy mindenki meg akarja mondani a papír mennyit ér (meg egyébként is egy német érettségivel és egy angol középfokú nyelvvizsgával én már tutira sokat érek). Én nem akartam az esetleges baklövéseimért másokat hibáztatni, ha én döntök azaz én felelősségem és nem kell majd 30-40 éves fejjel csatabárdokat ásogatni. 

Az első döntésem az volt, hogy maradok a suliban (közgazdasági szki) és valami olyasmi volt a fantáziaszak neve, hogy Pénzügyi-Számviteli informatikus. Az első év után rájöttem, hogy nem akarok könyvelő-segédszerűség lenni, de az informatika annál jobban érdekelt. Eldöntöttem, hogy következő szeptemberig kihúzom diákmunkával és akkor majd elmegyek multimédia fejlesztőnek. 

Felvettek egy informatikai-távközlési cégnek (PanTel) a jogi osztályára borítékolni. Ott később felvettek külsős munkaerőnek, mert mint kiderült így is ugyanannyit fizetnek majd nekem, csak kétszer annyit keresek, ha nem a diákszövetkezeten keresztül megy át a pénz. Persze ehhez az is kellett, hogy meguntam a kézzel írogatást a tértivevényeken és a rendelkezésre álló xls adatbázisból a wordben szerkesztettem egy sablont, ami a tértivevényre pont oda nyomtatta a dolgokat, ahova kell. A rendszergazda elkérte, majd azt hiszem mindenhol ezt használták, ahol nagyobb mennyiségű tértivevényezés folyt. 

Szóval elkezdtem a multimédia fejlesztő szakot, ahol immáron negyedjére kezdtük az ismereteink fejlesztését azzal, hogy fél év azzal ment el, hogy megtanultunk a kettes-ésazösszestöbbi számrendszerben átváltani (ezt csináltuk általánosban, középiskolában, és az okj-s képzésen is). Míg mondjuk az akkor éppen virágzásnak induló portálrendszerekről és a css-ről HTML órán egy 10 perces kitérő volt, photoshopban meg a kocsi színét változtatgattuk. Mert ugye a c++ meg a php minden innováció lelke és, ha az megy akkor már csudaszép honlapokat össze lehet hozni. (Aki most azt hiszi, hogy a lustaság és a butaság beszél belőlem, az téved). Nem akarok hálátlannak tűnni, nagyon sokat tanultam azért ott is, de legfőképp azt, hogy az interneten nagyon sok minden rajta van, amit magadtól is megtanulhatsz. 

Második év végi vizsga előtt, programoztam a beadandót éjt nappallá téve, pizzát majszolva, kiterebélyesedve, büdösen és pattanásosan, hibákat ellenőrizve a kódokban, hisz a határidő, az határidő. És akkor felálltam, végiggondoltam, hogy a további életem határidőről meg kódírásról fog szólni a monitor előtt terebélyesedve. És abba hagytam a sulit. 

Megint éltem a diákmunkázással, ahova először felvettek telefonos ügyfélszolgálatosnak, azt Axeleronak hívták, ma már a T-online, ha jól tudom. Ott is próbáltam tündökölni, kijött egy új ászf és annak a komunikációs értelmezése, hogy ezentúl miként informáljuk az új akciós ügyfelet. Ott szóltam, hogy szerintem hiba van benne (valami olyasmi volt, hogy a kipróbálós internet szerződéskötéstől érvényes és nem az aktuális bekötéstől. Így ha 15 nap alatt nem kötik be, ki se próbáltad, de le sem mondod, akkor már bezony előfizetővé válsz, pedig előtte nem így volt). Hümmögtek, hogy hát ez lett jóvá hagyva, ezt szakemberek nézték át, ezt kell mondani. Másnap kaptunk egy újat, helyesen értelmezve. Harmadnap késtem 10 percet, mondták, hogy már le se üljek, aki nem tud időre bejárni, az ne is dolgozzék. Nem akarok hálátlannak tűnni, megtanultam, hogy az ÁSZF-nél számomra, mint fogyasztó, fontosabb dolog nincs a világon.

Rövid munkakeresgélés után felvettek egy lízingelő céghez, ahol nagyon örültek a sokrétű tapasztalatomnak, egyből ajánlgatták, hogy tanuljak be minél gyorsabban és akkor ki lehet rúgni a másik két alkalmazottat. Én akkor még nem gondoltam, hogy a legtutibb kvalitásom az, hogy a photoshop próbaverzióval majd tök legálisan hamisíthatom a lízingszerződésekre az aláírásokat. Nem tettem, felmondtam egy hét után. Két hónappal később olvastam, hogy a rendőrség 5 év után végre felderítette a csalóhálózatot. Életemben először örültem annak, hogy nem voltam bejelentve. A cikk szerint a hölgy az összeharácsolt pénzt luxusvillára, ruhákra, kocsira, utazásokra költötte. Itt megtanultam, hogy arany wc ülőkéért lopni és csalni szépruhában, nagyobb bűn, mint 2 ezer forintért rabolni. 

Kettő hét keresgélés után felvettek a JasminMediaGroup-hoz ügyfélszolgálatosnak, ami ma a Docler Holding (igen Gattyán György) és többek közt a livejasmin.com -ot futtatja. Kamera nézegetőből viszonylag hamar eljutottam, oda hogy műszakot vezettem. Szeretném azt hinni, hogy a képességeim miatt, de az is közre játszott, hogy időnként szerették kirúgatni a fél supportot és az vezette a műszakot, aki elég rég óta ott volt és még nem őrült meg. Aztán egyszer csak látom, hogy a cég ügyintézője az egyik diákszövetkezet közvetítőjével tárgyal, számomra egyértelmű volt, hogy a beígért kompetens kollégák helyett, majd bármikor kirúgható diákokat vesznek fel (maradjunk annyiban, h ez a telefonos ügyfélszolgálattal ellentétben azért nem pálya, mert itt túlterhelt csoportokban dolgozunk, ha valaki nem tudja a dolgát végezni, akkor amellett a 8 élő chates tájékoztatáson kívül még a másik a 8-at is vinned kell, mert ahogy akkor mondtuk: Sok a piros!). Szóval hagytam elcsábítani magamat egy másik hasonló céghez, ahol már ismertek és felmondtam azonnali hatállyal, ők meg próbáltak ragaszkodni a 30 naphoz, de végül én nyertem, mert megemlítettem, hogy én sem ragaszkodtam mindig a munka törvénykönyvéhez, amikor jogomban állt volna. Két hónap múlva szóltak a volt kollégák, hogy jöttek a diákok, aztán meg mentek, mert tényleg káosz volt belőle.

Az új munkahely szuper volt, sokat fejlődtem, ismét elölről kezdtem a supportot, de majd egy év után végre egy műszakban élvezhettem változatos munkakörömet, mint Support Vezető. Itt is voltak kisebb trükközések, hogy minimálbéren voltam bejelentve végig és a maradék pénzt külföldi (ciprusi) osztalékként tehettem zsebre. Pedig a cégnek nem voltak anyagi problémái, a TeleMedia egyik leányvállalata volt. Ha valakinek nem ismerős, akkor ez az a cég, amelyik csinálja és gyártja az emelt díjas betelefonálos "most nyerhet" típusú pénzrabló műsorokat.

Csak azért nem köpöm magamat szembe miattuk, mert hál' égnek a leányvállalata, "csak" az online felnőtt tartalommal szórakozott és bár az is egy pénznyelede, de ott eléggé egyértelműen meg volt határozva, hogy miért fizetsz és mit kapsz. Itt is tanultam annyit, hogy azok az emberek, akik szeretnek nemzetközi sikerre, innovatívságra, dinamikusan fejlődő cégre hivatkozni, s percenként keresik meg egy budai luxusvilla árát, na ők azok, akik mindent megtesznek, hogy a lehető legkevesebbet fizessenek utánad és a lehető legkevésbé tudjad érvényesíteni a jogaidat. Ez a Magyar Multi.

A cég mégsem lett sikeres, így leépítették és elpasszoltak minket az utolsó magyar konkurenciához. Alapvetően nem panaszkodhatok, azon kívül, hogy megzsaroltak, ha nem egyezem bele a közös felmondásba, akkor csak a minimálbéres fizetésemet folyósítják osztalék nélkül, na szóval ezt leszámítva tényleg megtettek mindent azért, hogy a másik helyen garantáltan átvegyenek minket, igaz kicsit kevesebb pénzért (200 helyett 180).

Bevallom az új munkahelyemen, már nem nagyon akartam tündökölni. Nem is nagyon lehetett, az ötleteink és az észrevételeink automatikusan megkapták a "szar" jelzőt. Ezen kívül, volt egy mesterségesen szított ellentét azok között, akik már ott dolgoztak és köztünk, akiket újonnan vettek fel. Az hagyján, hogy nekünk a többiekhez képest több volt a fizetésünk, a kollégámat megtették kisfőnöknek is. Az őslakos kollégákkal például imádtak üvöltözni. Nap, mint nap volt egy ok, amiért két lábbal és üvöltve taposták, felnőtt 30 éves emberek önérzetét. Velünk meg nem, de azért a kisfőnök kapott minden nap egy e-mailt az ordibálós főnöktől... egy aznapi képet a biztonsági kamerából, retusált fasszal a szájában. Szóval minket utáltak a többiek és ott próbáltak fúrni, ahol tudtak, s a helyzet kezdett tarthatatlan lenni. Mivel viszonylag kis Kft volt HR-es nélkül, így megbeszéltem a kisfőnökkel, hogy amikor a legtöbben vannak bent, a délutáni műszakváltáskor üvöltse le a fejemet valamiért, de kurva hangosan, hogy még a Főfőnök irodája is ettől zengjen én pedig hihetően elszégyellem magamat és szipogni fogok és delfin hangon mentségeket keresni. És megcsináltuk, s akár hiszitek, akár nem, bevált. 

Aztán jött a gazdasági válság, minket (a kisfőnököm és szerény személyem) és a rendszergazdát leszámítva mindenkit kirúgtak. Aztán pár hónap múlva dőlt az egész cég, részben egy olyan ügylet miatt, amiről odakerülésem után egy féloldalas e-mailt írtam, hogy nem jó ötlet egy 16 éves "kisfiút" az anyukája kártyájával vásárolni hagyni, mert ezért úgy megbasszák a céget, meg a tranzakciókat kezelő bankot, mint a ménkű. Erre akkor azt, mondták, hogy már régóta vásárolgat és nincs vele semmi gond és, ha csak hülyeségeket tudok írni, akkor inkább fogjam be. 

Nos ez a hormonokkal túlfűtött kisfiú több mint 12.000 USD-t költött, s miután anyukája észrevette 8 hónap után, vissza is húzatta az egészet. Ezért a céget és annak bankját duplájára büntizték, ami nem lett volna akkora érvágás, csak akkor kiderült, hogy az a noname offshore bank, ami annyira kedvező feltételekkel kötött üzletet a céggel, nos az a becsületes bank csalt a tranzakciókkal és az egyszerűség kedvéért sikkasztott, s az ebből adódó botrányt úgy előzte meg, hogy pikpak befagyasztotta a céges számlát és felszívódott. 

A FőnökAtyaÚristen szerint ez is a mi hibánk volt, meg az is, hogy ezzel a bankkal kötöttük meg az évszázad üzletét. Itt azért egy kicsit megsajnáltam, lehetett látni, hogy most már nem az egészséges magyar vezetői virtus beszél belőle, hanem tényleg valahol érzékenyen érintette a dolog, mármint nem csak a pénztárcáját. 

Érthető okokból egy hónap múlva mennünk kellett, gazdasági megfontolásból. Azért rendesek voltak, miután adtam magamnak 3 hónap szabadságot az idegpályáim újra rendezésére, elmentem külföldre dolgozni, ahol többek között ők is adtak nekem referenciát, angolul, pecséttel és még a telefonon is megerősítették, hogy jó, megbízható munkaerő vagyok. 

A külföldi munkás rész meglepően rövid lesz. Bentlakásos ápoló lettem egy hölgynél, aki Szklerózis multiplexben szenvedett. A hirtelen változást, a billentyűzet világából a kerekesszék és katéter világába, na azt szokni kellett. A legnagyobb kihívás számomra mégis az volt, hogy a hölgy létező paráit legyőzzem, s ezzel meggyőzzem arról, hogy tényleg segíteni vagyok ott, nem nézem le, megértem a helyzetét és alapvetően az a célom, h mindketten jól érezzük magunkat egymás társaságában (számomra is meglepő, de néha ugyanezt kell tenni a mindenkori kollégákkal meg a feletteseiddel is). 

Ez három havi kemény, pszichés munka volt. Még 6 hónapot maradtam, aztán a továbbtanulási vágy és lamour visszahívott Magyarországra. Itt megtanultam, hogy másoknak segíteni, nem a főnököd kedvéért papír stószokat és táblázatokat baszogatni, nem hogy nem alantas, hanem kifejezetten felemelő érzés. 

Magyarországon elkezdtem újra suliba járni, tanulmányomat a külföldön megkeresett pénzből finanszíroztam. Egyetem helyett újfent egy szakma mellett döntöttem, méghozzá fogtechnikus szerettem volna lenni. Hogy ne kelljen mindent a külföldön megkeresett pénzből finanszírozni, munkát is kerestem, már persze olyat, amelyik tolerálni tudja a reggeli meg a délutáni iskolába járás szisztematikus változását. 

Szóval operátor lettem egy webkamerás stúdiónál, hisz a rendszer elemeit már betéve tudtam az ügyfélszolgálati oldalról. A munkám eleinte abból állt, hogy kamerát forgattam, 20 ablakban chateltem 3 nyelven, rendezgettem a mögöttem enyelgő hölgyeket, párokat, a bátortalanok helyett szinkronnyögtem és az állandó élvezés látszatát fenntartva adogattam a testápolós fecskendőket a kameraképen kívül, hogy mindenki megkapja a maga fináléját premier plánban. 

Mivel egy volt kolléga irányította a stúdiót és annak adminisztrációs feladatai kezdett túlnőni emberi képességein én lehettem a mindenes. Scanneltem, papírt írtam, szereztem, fényképeztem, nyomtattam, modelleket kergettem, betanítottam, de most már nem kellett szinkronszinészkednem és a suliba is be tudtam továbbra is járni.

Minden fasza volt, amíg az élet nem indított egy két frontos támadást ellenem. A Suli KLIK-esedett  a főnököm, meg külföldön kapott munkát.

Az elsőből az eredt, hogy bár az oktatás ingyenes lett (persze csak az utolsó még meg nem kezdett évre), de egyre inkább elmaradoztak azok az alapanyagok, amikkel dolgozni, illetve amiből vizsgázni kellett. A tanárok meg miután nem nagyon kaptak túlóra pénzt, meg a beígért kajajegyeket, nem voltak túl motiváltak a tanítás terén.

A főnököm távozását illetően pedig egy másik stúdióba vettek át, ígérettel arra, hogy nem sokára újra adminisztratívkodhatok. Szóval újra kamera, fecskendő, billentyűzet, szinkronnyögés. Bevallom életemben először csúnyán benyaltam a motivációs szöveget, hogy "csak egy kicsit kell kibírni, meg le kell rakni valamit az asztalra". Volt hogy két hétig, folyamatosan éjszakáztam, amikor bizonyítani kellett a rátermettségemet, akkor valahogy mindig sérült a renomém és le lettem oltva. A végén specifikációt írtam, hogy számomra a sikeres regisztrációkhoz és egyéb ügyintézésekhez milyen papírok és minőségű képek kellenek és az ügyintézési, határidős feladatokat, e-mailben küldjék el, ne skypeon, ne chaten, ne telefonon, mert az szart se ér. 

Amikor harmadjára lettem olyan dologért szarrá oltva, ami (persze számomra) egyértelmű volt, hogy annak a következménye, hogy szartak rá a kéréseimre, hogy ebből sose lesz előrelépés, se fix munkaidő, maximum csak több munka, aminek egyenes következményeit már tapasztaltam is magamon 30 kiló extra háj, romokban heverő szerelem és kezdődő depresszió formájában. Ennyit semmi nem ér meg. Felmondtam.

Itt egyébként megtanultam, hogy olyan, hogy normális nincs. Főleg normális szexuális szokás nincs. Mindenki retardált, s ezzel egy bizonyos pontig gond nincs.

A maradék pénzemből még pont kihúztam 3 hónapot az iskolai év végéig, s a vizsgák után újra Anglia, újra betegápolás, ugyan annál a cégnél, ahol örömmel vártak én pedig örömmel dolgoztam. Itt a sors most egy 87 éves nénivel hozott össze, aki baromi nagy arc. Egyszer beültettem a székliftjébe és indítás előtt ilyet szólt: "Beam me up Scotty!" Én meg csak kamilláztam, aztán gurultak a könnyeim, aztán adtunk egymásnak egy ötöst és végül jó Scottyként felsugároztam az emeletre.

Az új család ás a nénike akikhez kerültem, annyira szeretni való volt, hogy inkább halasztottam  az utolsó egy évemet az iskolában. Többek között azért is, mert jöttek vissza az információk, hogy továbbra sincs anyag és gáz az egész, gondoltam a sulinak is kell egy év, hogy megszokja az állami bürokráciát én pedig addig gyűjtök még pénzt és rendbe teszem magamat. Elkezdtem futni, edzeni, leadtam a felszedett hájat, s a kapcsolatom is megmenekült, igaz egy évig távkapcsolatban lenni sem volt egyszerű. 

A történet további része jelenleg is íródik, s majd kiderül, hogy leszek-e valaha is fogtechnikus, vagy esetleg valami más. Bár a történetet próbáltam úgy írni, hogy a tanulsága és értelmezése mindenki számára nyitott legyen, de annyit szeretnék a mindenkori olvasó számára hozzá fűzni, hogy alantas munka nincs, mindegyik szolgál tapasztalattal. Ezen kívül van jó és van rossz munkahely, nem lehet mindet egy kaptafára húzni, s néha egy kis kurázsi célra vezetőbb, mint az erőszak vagy a törvénnyel való vagdalkozás vagy a HR-es nyúzása. Másrészt soha ne féljünk nemet mondani, vagy attól, ha nekünk mondanak nemet. Mindig van másik ajtó, popszakma meg diploma nélkül is.

Üdv,

MOrsi

A listazz.com segítségével Feketelistára tehetitek az inkorrekt cégeket, a megtévesztő álláshirdetéseket.