Kedves Munkahelyi Terror,

 

Nagyon nagyon szeretem olvasni a bejegyzéseket. " A főnököm elcsábította tőlem a feleségemet" című bejegyzésre szeretnék küldeni egy igaz nem mai (5 éves) történetet, de ez a történet azért nagyon szépen is alakulhat, ahogy azt én példám is mutatja. Ne mindig csak a szomorú történeteket olvassuk. Lehet happy-end. :-)

 

 

A cikk címe valami ilyesmi lenne: 

 

Kemény főnök, gyáva férfi- avagy a hosszas érzelmi kínzás után, hogyan jutunk el a  munkahelyi szerelem beteljesüléséig, házasságig (amikor a szív hatalmaskodik az ész felett)

 

 

Minden évvégén elgondolkozom azon, hogy mi történt velem az elmúlt évben és években, igyekszem rendszerezni a múltat és irányt találni a jövőbe. 5 éve minden egyes ilyen évlezáró átgondolásnál a leggyönyörűbb történet jut eszembe, mely többnyire rémálomnak indult, de csodálatos sikertörténet lett belőle.

Az én történetem 5 év távlatára nyúlik vissza. Azért szeretném megosztani, hogy mások is tanulhassanak belőle és legyenek bátrak meglépni, amitől annyira félnek...és ne halogassák addig amíg mi tettük. A boldogságot nem lehet megvenni, kikövetelni a másiktól, akkor kell beengedni az életünkbe, amikor jön.

Elég nyitott nő vagyok a spiritualitásra és sokat találkoztam azzal, hogy "Idővel minden eljön. Bizony minden. Amiről az hiszed, hogy lehetetlen, még az is. Csak állj rá készen." 

Ez tényleg így van, pár hét alatt az egész életem a feje tetejére állt, de mostanára normalizálódott és az 5 éve még csak óriási fájdalomnak és szenvedésnek hitt történet egy csodálatos dologgá forrta ki magát. 

 

Önarckép

 

5 évvel ezelőtt töltöttem a 34. születésnapomat. Két saját kisgyermekes anyuka vagyok. Szándékosan írom így, mert most már van az új férjem által két fiam is (akik rengeteg időt töltenek Velünk), akiket szívből imádok és van egy közös kis csodánk is, melyről később szeretnék írni.  

21 évesen mentem férjhez. Abban az időben azt hittem, hogy jó a házasságom (a mostani kapcsolatomra gondolva kiejelenthetem, hogy soha nem volt egy óriási szerelem). A környezet normáinak teljesen megfelelt. Nem volt tányér dobálás, hangos szóváltás, voltak közös programok, szexuális élet is rendben volt, azonban a két gyerek megszületése után sok minden megváltozott, valami oknál fogva ellaposodott a kapcsolatunk és talán el is hidegültünk egymástól. Szexuális életünk libidógyilkos unalomba süllyedt.

Rengeteg közös programot szerveztünk akkor is, de már nem volt a régi. Ezt mindketten éreztük és próbáltunk is érte tenni, de valamiért nem sikerült helyrehozni. Nagyon sok kutatást, cikket olvastam, mely szerint az elhidegülés, mint jelenség létezik és az esetek 99%-ban nem lehet ellene tenni. Lehet illúzióban tartani az érzéseinket, hogy mi mindent megtettünk és hogy egy darabig képes visszaállni minden, de ez csak színjáték. Hamarosan visszajutunk arra a pontra, ahonnan indultunk.  Mi is úgy tettünk több hónapig, mintha minden a legnagyobb rendben lenne (persze, csak homokba dugtuk a fejünket).

Gyerekkori szerelem lévén görcsösen ragaszkodtam a házasság megmentéséért, jobbátételéért, nem tudtam elfogadni, hogy 18 évet le kell zárnom. Elkezdtünk párterepautához járni. A férjem teljesen kikészült ettől, hogy beosztottam az idejét, mikorra kell a pszichológushoz érni és attól is teljesen megbénult, hogy nyíltan kellett beszélnie az érzéseiről. Az elején bíztunk benne, hogy nála lesz a titok kulcsa, mely egy szempillantás alatt meggyógyít mindent, de nem így lett. Minden egyes alkalommal, amikor kijöttünk tőle, tele voltunk fogadalmakkal, mint amikor az ember újévkor számos fogadalmat tesz, de már februárban a felét sem tudja. Így tudnám jellemezni ezt az egész herce-hurcát. Fél évig nyüstöltük ezt az egész dolgot. Nem lett jobb, szinte semmi nem változott, én a két gyerek nevelésébe menekültem. Úgy tettünk a környezetünk előtt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Éltünk csendesen egymás mellett. (mintha vártuk volna, hogy mikor robban a bomba)

Pszichológusok szerint a házasság megmentése, különösen ha közös gyermek van, valóban rendkívül fontos. De nem minden áron. A legfontosabb dolog, hogy magunkra összpontosítsunk, hogy meg tudjuk ezt a krízishelyzetet oldani. Minden ilyen esetben elkap minket egy erős szeparációs szorongás, mely úrrá lesz rajtunk, mely a férjtől/feleségtől való elszakadás reális lehetősége vezérel. Vélhetően egy darabig el sem tudjuk képzelni, hogy a jelenlegi társ nélkül is van élet és ez a felfogás teljesen rányomja a bélyegét a hangulatunkra, ezzel beszűkítve a mozgásterünket. Egy ideig azon dolgozik az ember, hogy visszaszerezze, amit elvesztett, és minden más utat elvág maga elől. Egy ilyen helyzetben nem könnyű józanul és megfontoltan cselekedni, de ebben az esetben éppen erre lenne szükség. Ahhoz hogy így tegyünk, meg kell szabadulni mindattől, amit ezt megakadályozza. Bármilyen nehéz, de azt is reális alternatívaként kell elfgoadni, hogy a házasság esetleg nem megmenthető.

Ezeket a dolgokat nagy mélységeiben csak akkor realizáltam, amikor egy olyan férfi jött az életembe, aki a feje tetejére állított mindent. Érdekes, mert amíg az ember nem tudja és érzi, hogy van jobb, addig a jelenlegi is teljesen megfelelő.

És itt indul az igazi story. 5 évvel ezelőtt egy szép tavaszi napon óriási bátorságot véve egy céges vacsorán bevallottam a főnökömnek, hogy beleszerettem. Mondanom sem kell, teljesen megbénítottam.

 

 

5 éve még csak egy  főnök, most egy kiegyensúlyozott boldog férj

 

Ő is családos, minta apa 2 gyerekkel. 14 évvel idősebb,  mint én.  Valójában szerintem nincs jelentősége a kornak. Egy befektetési franchise cég legfelsőbb vezetője, magas egzisztenciával. Valójában ennek sincs semmi jelentősége, csak talán annyi, hogy bármely életkorban és életünk bármely szakaszban újra és jobbra lehet építeni az életünket.

Abban az időben, amikor megismerkedtünk Ő is hasonló cipőben járt a házasság terén. Csak érdekes, mert egy férfi sokkal nehezebben veszi ezeket észre, vagy talán nehezebben fogalmazza meg.  Ő is  szépen élte az életét, soha eszébe nem jutott, hogy kitekintsen a házasságból. Nagyon vallásos ember, talán ez is közrejátszott.

Elmondása szerint, amíg én nem jöttem a képbe, addig nagyon jól elvolt a családjával. Csak a gond ezzel van, hogy amíg én nem jöttem és hogy elvolt. Nekik is kiégett a kapcsolatuk, csak úgy tettek, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Az ő életük is egysíkúvá vált. Sokat utaztak, kirándultak, sok időt töltöttek együtt, rendszeres szexuális életük is volt, és valójában elhitették egymással, hogy ez a tökéletes párkapcsolat/házasság. Ennek ellenére ők is nagyon sok mindent megpróbáltak, tettek mindennap azért, hogy ne menjen tönkre, amit felépítettek.

Amikor azon a bizonyos éjszakán elmondtam, hogy mit érzek, ő teljesen megbénult. Elképzelni nem tudta, hogy a családját otthagyja, hiszen akkori elmondása szerint „ő tökéletes házasságban élt”.

Aztán láss csodát, 1 hónap alatt egymásba gabalyodtunk. A mélyen vallásos, tisztességes családapa a karjaimban hevert, miközben arról beszélt, hogy ő még ilyet soha a 48 éve alatt nem érzett. Döbbenetes volt ezt megélni, mert én is ugyanezt éreztem. Két ember talákozik, akik képesek meggyőzni magukat és a környezetüket, hogy nagyon jó az életük, de amikor egymással találkoznak, akkor más dimenzióba lépnek át. A szeretkezésünk olyan érzelmi síkon mozgott, melyet azelőtt nem éreztem. Nem hittem el, hogy ilyet érezhet az ember. Konkrétan minden zsigeremben éreztem, amit érezni kell. Ez őszintén szólva félelemmel töltött el.

 

Gyáva férfi-mocskos játszmák

 

Volt is miért félnem. Miután minden úgy tűnt, hogy egymásra találtunk, ő 3 hónap után azt mondta, hogy visszamegy a családjához. Ott hagyott kételyek között és még fenyegetett is, hogy kirúg, mert nem hagyom őt békén. Gonosz és ellenséges volt. Minden egyes nap átléplett és átnézett rajtam. Nem értettem, hogy hogy történhet ez, mikor eddig csak arról áradozott, hogy sem lelki, sem szexuális téren nem kapott még ilyet. Gyűlölnöm kellett volna, de halálosan szerelmes voltam.

Aztán megválaszoltam magamnak, hogy a gond az lehet, hogy a legnehezebb dolog elfogadni, hogy van egy másik ember, akiért fel kellene adnunk mindent, amit eddig felépítettünk. Hagytam az egészet, durcás és sértődött voltam. Közel 2 hétig nem szóltunk egymáshoz. De ez az állapot nem tartott sokáig.

1 hónap után visszatalált. Azt mondta, hogy nem bírja nélkülem élni az életét, de a családját sem bírja ott hagyni. Az én mélyen vallásos férjem feladta a közel 50 év erkölcsi morálját. A szeretője lettem a szó szoros értelmében. Nem csak szexpartner voltam, hanem nálam töltötte fel magát szeretettel.  Valahol érzelmi kizsákmányolásnak éreztem ezt a fél évet, de nem bántam. Akkor azoknak a pillanatoknak éltem és örültem, hogy ismét egymás életének része lehetünk. Annyira szeretett és a szexuális életünk is a mennyekbe repített minket, hogy nem foglalkoztam a jövővel. Kettős életet éltünk mindketten. A vállalatnál és amikor együtt voltunk, csak egymásnak éltünk, nem létezett a külvilág. Mikor hazamentünk, eljátszottuk a tisztességes házastársat és szülőt.

Aztán fél év után válasz út elé állítottam, vagy a család, vagy én, mert így nem lehet egy életet leélni. Ő visszament a családjához, de mindennap keresett, mindennap engem akart, de ahhoz gyáva volt, hogy otthagyja őket. Én szerettem volna kiszállni, mert azrt éreztem, hogy megbetegít ez az egész, de nem hagyta.

Újabb pár hét rémálom kezdődött. Nem beszéltünk, mégha ezt közvetlen munkaviszonyban nehéz is volt kivitelezni. Folyamatosan két kérdéssel zaklatott. Tőlem akarta a választ. „Mi lesz a családdal, gyerekekkel?” és hogy „Meddig tarthat ez a csodálatos szerelem, ami köztünk van?” Próbáltam meggyőzni, hogy minden rendben lesz és hogy a szeretet mindent legyőz.

 

 

Happy End

 

A közel 1,5 évig tartó érzelmi hullázások  után odajutottunk, hogy meghoztuk a legnehezebb döntést és együtt új életet kezdtünk. Az eleje nagyon nehéz volt mindekttőnknek, de az a mérhetetlen szeretet, amit adtunk egymásnak, segített átvészelni minden nehéz dolgot.  Küzdenünk kellett a volt házastársak ellen, a családunk, a környezetünk, a barátok ellen, de az elmúlt közel 4-5 év minket igazolt.

Mindent újraépítettünk, a szó szoros értelmében. Új házat építettünk, mely a régi családja közelében van, hogy a gyerekeivel sok időt tudjon ő is tölteni. Érdekes, mert sokkal jobb apa lett, mint a régi házasságban. Most rengeteg időt szentel a srácoknak. A héten 4-5 délutánt is eltöltenek együtt, minőségi dolgokkal. Fociedzés, úszás, jégkorongedzés. Nagyon jót tett a kapcsolatuknak. Szóval az egyik kérdésére a választ megkapta, és hálás azért, hogy így alakultak a dolgok.

A másik kérdésre a válasz, hogy meddig tarthat ez az érzés, ami 5 évvel ezelőtt fellángolt bennünk?! Arra is meg van a válasz. Vele 5 év után is minden csodás. Ugyan azokat az érzéseket vagyunk képesek egymásnak adni 5  év után is és mindkettőnk életében bebizonyosodott, hogy jól döntöttünk. Elsöprő szerelemmé forta ki magát az induló nehézségek ellenére és mindenféle túlzás nélkül, nyugodt szívvel írhatom, hogy még most is tart. És szerintem ezt az is bizonyítja, hogy a szexuális életünkben is csúcspontokat élünk mai napig.

Ma boldog 5 gyermekes anyuka vagyok. Van egy saját lányom és fiam. Van a férjem két fia, akiket sajátomként szeretek és nagyon jó érzés, mert ők is nagyon szeretnek. És a legkisebb, a mi közös gyümölcsünk. Minden gyerekemet imádom, de ő az érzelmi csúcspont beteljesülése. Mindenki azt mondja, hogy ilyen gyönyörű gyereket még életében nem látott...hát szerelem gyerek. Rengeteg időt töltünk hetesben, egy óriási boldog család lettünk.

 

Szóval a történet lezárásaként én mindenkinek azt tanácsolom, hogy a szíve vezérelje, mert a többi dolgot mely körülöttünk van, azt meg lehet oldani, de a szívből jövő érzéseket, szeretet, vágyakat, intimitást azt nem lehet bárhonnan beszerezni.  

 

Egy büszke anya, sikeres feleség és tökéletes szexpartner szavai ezek, melyhez hosszú és fájdalmas út vezetett, de határozottan megérte.

 

Üdvözlettel:

Liza