Szájára vette a családomat

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot.

 

Tisztelt Mt!

 

Közlekedési cégnél dolgozom, és mindenképpen fel fogok mondani. Az ok, amiért 20 éves munkaviszonyomat meg akarom szakítani, hogy a középvezetőm, aki mindennapi munkám során kapcsolatban áll velem, az elmúlt időszakban olyan hangnemet engedett meg magának velem és több kollégámmal szemben, amit megengedhetetlennek tartok. A helyzet évek alatt vált ilyen súlyossá, eleinte minden rendben volt, normálisan lehetett vele kommunikálni, de mintha elgurult volna a gyógyszere az utóbbi időben.

 

Minden azzal kezdődött, hogy elkezdett legtöbbünk munkájába belekötni, ráadásul olyan dolgokba, amikben ő is jól tudta, egyáltalán nincs igaza. Többször szembesítették vele, hogy hülyeségeket beszél, de ahelyett, hogy belátta volna, még jobban ránk szállt. Megnehezítette a szabadságolásokat, akadt, akinek fegyelmit intézett el, teljesen indokolatlanul, gyakorlatilag gyűlölet kampányba kezdett szinte mindenki felé.

 abusive-boss.jpg

 

Mindezen túl a hangneme annyira eldurvult, hogy már gyakorlatilag egy mondatot sem tud felénk anélkül elmondani, hogy ne rakja tele káromkodásokkal és aljas személyeskedésekkel. Nálam az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor egy olyan családi, magánjellegű dolgomat kezdett el terjeszteni bent, ami szigorúan bizalmas információ volt és azért osztottam meg vele, mert kivételesen abban bíztam, így meg lehet vele beszélni, hogy azon a bizonyos hétvégén szabadságra mehessek. Gyakorlatilag a családomat vette a szájára és ezzel nem csak megalázott mindenki előtt, hanem éreztette, hogy neki semmi sem szent.

 

Nem akarok tovább egy ilyen emberrel együtt dolgozni. Mivel cégen belül esélyem sincs másik részre, más vezető keze alá átkerülni, így feltétlenül fel akarok mondani. Arról szeretnék többet tudni, mindez elegendő-e az azonnali felmondáshoz, illetve mire készüljek fel? Nem fogom eltűrni, hogy minden előzmény és ok nélkül így bánjanak velem, inkább dolgozok máshol, akár valamivel kevesebb fizetésért, de normálisabb körülmények között.

 

Előre is köszönöm a válaszukat!