Önző, élősködő női főnök
Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!
Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot.
Tisztelt Szerkesztőség!
"Sajnos" nekem is csak szokványos történetem van. Kaptunk egy női főosztályvezetőt, egy olyan főosztályra, ahol jól dolgozó, tapasztalt és általa újonnan felvett kollégák dolgoztak.
Még a portásnak is elmondta, hogy az ő főosztályán hülyék dolgoznak, pedig ez nem volt igaz, sőt. Gyermektelen, egyedülálló "vénlány" volt, így az aláírnivalót hazvitte, és hajnali 2-3-ig bogarászott, és kereste a hibát. Ha talált egy kicsit is, megvolt minden öröme. Persze ezek bagatell hibák voltak, de ráírta a jogszabály számát, ami szerinte rossz volt, a kollégák hetekig nézegették az ügyiratot, hogy vajon mi lehet a baj vele. Kikészültek, és sírva jöttek be, álmosan a munkahelyre. Mindenki mögött mondott a másikról valami rosszat. Talán -de ott sem teljesen- csak a férfiak tudtak vele kijönni.
Legenda lett, mindenki utálta, csak a nagyfőnök nem, mert az örült, hogy van egy hülye, akivel a rossz utasításokat is végre lehet hajtatni. Szóval rugalmatlan, önző, másokat megalázó élősködő volt. Ha valamit csinált, előadta, hogy ez az ő munkája, valójában velünk csináltatta meg, és ő volt az okos. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy szakmailag is rossz volt, nem, azzal nem volt gond, csak a női vezetőknél az a gond, hogy az sosem jön össze, hogy szakmailag is jó legyen, és rendelkezzen vezetői képességekkel. Sose. Pedig volt vagy 8 női főnökünk, egyidőben nézve is több női vezető volt, mint férfi - de szörnyű időszak volt.
Miden női kollégám imádkozik azon, hogy csak női vezetőjük ne legyen - én megtudom érteni őket, hiszen mi is átéltük ezt. Nem volt jó látni, hogy a régieket lehülyézte, az újak pedig sírva jöttek dolgozni. Ezt i férfiak sem néztük jó szemmel, de nem tudtunk mit tenni. Velünk még úgy ahogy megvolt. Amit most írok, legfeljebb az érti meg, aki ilyet átélt, vagy nő: nem egy fiatal kolléganőnk nem tudott teherbe esni az idegeskedéstől, a félelemtől, az álmatlanságtól stb. Miután máshová ment 'tönkre tenni más kollégákat' ez az vezetőnő, - érdekes, azóta minden új kolléganőnek született, már nem is csak egy gyermeke.
Más: A lányomnak eddig még csak női vezetője volt, már régóta imádkozik azért, hogy egyszer legalább férfi vezetője legyen. Hamarább tudnak dönteni, rugalmasan -lehet néha nagyon is-, nem áskálódnak, megvédik az alkalmazottaikat - persze ott is lehet, hogy korpa kerül a búzába.
Üdv. xy
Amennyiben HR szakember, vagy karrier tanácsadó vagy és szívesen segítenéd a Munkahelyi Terror blog munkáját, keress minket bátran valamelyik elérhetőségünkön!