Terhesen külföldre küldenek, vagy felmondhatok

Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

 

Tisztelt Mt!

 

Gyakran olvasom az utóbbi időben a blogot, mert én is nehéz helyzetbe kerültem a munkahelyemen. Reméltem, hogy valaki ír majd, aki hasonló cipőben jár, de mivel ez nem történt meg, így most erőt vettem magamon és megosztom a saját történetemet. 30 éves leszek pár nap múlva, és eddig azt hittem, a szerencsések közé tartozom. Egyetem után azonnal munkába tudtam állni, és azóta, vagyis lassan 7 éve ugyanott voltam foglalkoztatva. Igyekeztem mindig jól teljesíteni, ha kellett, más munkáját is szó nélkül elvégeztem, akkor sem szóltam, ha az előre időben megbeszélt szabadságomat visszavonták, és így lemaradtunk családi eseményekről, nyaralásokról. Úgy voltam vele, valamit valamiért.

 

Mivel lassan a harmadik X felé közelítek, a férjemmel egyre többször szóba került a családalapítás kérdése. Ez sem újkeletű dolog, hiszen nagyjából azóta terítéken van, hogy 2011-ben összeházasodtunk. Habár mindig is családcentrikus beállítottságú voltam, öt évig folyamatosan halogattam a dolgot, mondván előbb legyen lakás, autó, egzisztencia. Amikor meglett mindkettő, egy kinevezésre vártam, majd egy fontos céges feladat volt, ami miatt időt kértem. De az idő nem állítható meg, így azon kaptam magam, hogy lassan kifutok az időből és ekkor őszintén megijedtem. A férjemmel átbeszéltünk mindent, és ez nem egy este volt, hanem jó néhány éjszaka. Végül meghoztuk a döntést, belevágunk a baba projektbe. Így történt, hogy karácsony előtt állapotos lettem, nekem ez volt a legnagyobb ajándék.

pregnant-woman-in-hospital.jpg

Nyilván nem akartuk elkiabálni a dolgot, de miután teltek a hetek, zajlottak a vizsgálatok és kiderült, minden rendben van, teljes lett az örömteli várakozás. Csakhogy a nyugalom és az idill egy pillanat alatt elszállt, amikor a munkahelyemen közöltem a tényeket. Az utóbbi évek és az általam végzett munka után azt gondolom joggal várhattam volna, hogy ha nem is örülnek együtt velem, legalább minden zokszó nélkül elfogadják a helyzetet. Ehelyett a főnököm első reakciója egy csodálkozó és értetlenkedő arckifejezés volt és a „Te normális vagy? Meg akarod tartani? Hát ilyen nincs!” válasz. Természetesen közöltem vele, hogy meg fogom szülni a gyermekemet.

 

Már a reakciójából gondoltam, hogy bajok lesznek, de azt azért nem hittem volna, hogy abszolút elutasítók lesznek velem és megkezdik a hadjáratot, amelynek egyetlen fő célja, hogy a cégtől kipenderítsenek. Az első napok a teljes ignorálásomról szóltak, majd miután ez nem tört meg, piszkálni, froclizni kezdtek. Semmi sem volt jó, ahogy csináltam, pedig korábban évekig méltatták például a módszereimet kollektív szinten. De a hab a tortán csak a múlt hét kedden következett be, amikor 32-es vigyorral bejelentette a főnököm, hogy áthelyeztet, méghozzá Németországba, mert mostantól „ott lesz rám szükség”. Tusé… Több éven át én kértem, hogy mehessek, akkor mindig az volt a szlogen, hogy itthon számítanak rám, nem tudnak nélkülözni, most pedig, amikor nem akarok és nem is tudok menni, most ki akarnak küldeni. Jól tudtam, hogy mindezzel ők is tisztában vannak, ezért kértem egy hónap gondolkodási időt, de teljesen elveszettnek érzem magam.

 

A férjem munkája nem teszi lehetővé, hogy kiköltözzünk, ráadásul ő nem is beszéli a német nyelvet, nyilván előbb-utóbb kint is találna munkát, de mégsem ugyanaz, mint itthon, ahol őt valóban megbecsülik, elismerik. Itt van a fogadott orvosom, a szülők, akikből nemsokára nagyszülők lesznek, szóval minden ellene szól a költözésnek, ugyanakkor, ha nemet mondok, egészen biztos megszűnik a munkahelyem, hiszen a pozíciómat itthon felszámolják. Egyáltalán nem vagyok aggodalmaskodó típus, nem szoktam megfutamodni a kihívások elől, de jelenleg azt hiszem megoldhatatlan feladat elé állított a sors. Nem tudom, netán van-e valakinek hasznavehető tanácsa a helyzetemre, miként tudom a lehető legkisebb veszteséggel áthidalni a kialakított helyzetet? Mert az egészen biztos, hogy állapotos nőként munkát találni, az mission impossibile…

 

Köszönöm a figyelmet,

 

Flóra

 

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot.