Önnek is van egy története? Írjon nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!

Tisztelt Munkahelyi Terror!

Azért írok az oldalukra, mert eljutottam arra a pontra, hogy teljesen kilátástalannak látom a jövőmet. 30 éves múltam nemrég, érettségivel és középfokú angol nyelvtudással rendelkezek és lassan egy éve nem tudok elhelyezkedni sehol. Szakmát szerezni, diplomázni az érettségit követően nem volt lehetőségem, családi okok miatt dolgozni kellett mennem azonnal, sajnos az eltelt évek alatt már 4 helyen jártam úgy, hogy a cég menet közben tönkre ment. Legutóbb 2015. nyarán. Azóta a napjaim álláskereséssel, időnként alkalmi munkákkal telnek, de állandóra sehol sem akarnak alkalmazni. Még közmunkára sem, mert a létszám fel van töltve, ahogy mondják. Mondjuk nyilván nem is az a bér, amire az ember vágyik, de tényleg ott sincs helyem.

Az önéletrajzomat szakember készítette, abban nem lehet hiba, ahogy az elszántságomban sem, mert minden nap több helyre elküldöm és a visszajelzéseket várom. Azt kell mondanom, nagyon ritka, hogy felhívnak valahonnan, az pedig, hogy egy interjúra eljussak, még kevésbé gyakori. Pedig szinte minden terület szóba jön nálam, kezdve az egyszerű irodai munkától egészen a fizikai munkáig, de mindenhonnan elutasítanak, vagy egészen ignorálnak. Úgy látszik, az érettségi, ami valamikor értékkel bírt, ma már semmire sem jó, kevesebb, mint a 8 általános mellé egy szakma. Úgy látom nagyon mellé nyúltam, amikor a gimnáziumba jelentkeztem. Szakközépiskolát kellett volna választanom, valami hiányszakmával, most nem lennének ilyen gondjaim.

Persze mondják, soha nem késő. Még most is tudnék előre lépni, de mindez nem ennyire egyszerű. Így is szégyenszemre felnőtt fejjel a szüleim támogatására szorulok, holott a saját lábamon kellene megállnom, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Ahhoz viszont a szüleim sem elég tehetősek, hogy a „koszt és kvártély” mellett még évekig az oktatásomat is megfinanszírozzák, nem is várhatom el tőlük. Pedig mindenképp az lenne a járható út, ha képezhetném magam, mert így egy helyben toporgok.

Ahhoz sincs elegendő tőkém, hogy külföldön próbáljak szerencsét. Pedig kedvem, kitartásom volna hozzá. Viszont amikor belegondolok, a kezdeti időszakra mennyi tartalékra volna szükség, azonnal letargiába esek, több százezret kellene tudni félretenni, hogy bele tudjak vágni. Ez pedig így egyenlő a lehetetlennel. Abban bízok, hogy hamarosan végre mégis sikerül valahol elhelyezkednem, még ha csak ideiglenesen is és akkor komoly elszántsággal, a nadrágszíj összehúzásával 1-2 év alatt sikerül félretennem annyit, hogy útra keljek. Mert itthon úgy érzem, a végén, ha így haladok, egy szép napon az is megeshet, az utcán találom magam az érettségimmel, amit majd leírtam, hova dughatok magamnak. Hogy mindez az oktatás, az állam, vagy az én hibám, netán együtt a három, nem mérvadó. Az viszont annál inkább, hogy mivel újrakezdeni lehetetlen, ebből kellene kihozni a legtöbbet. De néha úgy látom, esélyem sincs rá… Azért fel nem adom. Ha valaki járt már hasonló cipőben és sikerült neki önerőből kitörni, az esetleges tanácsait köszönettel veszem!

P.

Amennyiben jogi tanácsra, vagy segítségre van szüksége, az mhtjog@gmail.com elérhetőségen vegye fel velünk a kapcsolatot!